Colin Ford: „Jensen Ackles egy nagyszerű ember” Téma: Egyéb kategória

Colin Ford több flashback epizódban is feltűnt az Odaát című sorozatban, mint a fiatal Sam Winchester. 2013-ban megkapta Joe McAlister szerepét a Stephen King „A Búra alatt”  művének tévéadaptációjában. Interjúnkban Colin beszél arról milyen volt felnőni színészként, és hogyan képzeli el milyen lehet csapdába esni a búra alatt; valamint bepillantást nyújt Odaát béli szerepébe is. – Nagyon fiatalon kezdtél el színészkedni. Milyen gyerekként TV és mozifilmekben játszani? Volt időd olyanokra is, amiket a „normális gyerekek”…

Olvass tovább

Miley Cyrus szerint nem értjük a Wrecking Ballt Téma: Egyéb kategória

Miley Cyrus a napokban megvédte a sokat támadott Wreking Ball videoklipet, a Google Chrome letiltaná őt, eközben sorra dönti meg a Vevo rekordokat, és a Billboard Magazin szerint a jövőheti listájuk első helyén a Wrecking Ball áll majd, mint az énekesnő első Nr1 slágere a karrierje során. Azt hiszem erre mondják azt, hogy megcsináltad – a kérdés már csak, megérte? Kétségkívül kijelenthetjük, hogy Miley jelenleg áll a karrierje csúcsán. Jobbnál-jobb dalokkal rukkol elő, a média folyamatosan foglalkozik…

Olvass tovább

Grant Gustinnal készül az Arrow spin-off Téma: Egyéb kategória

Remek hírrel szolgálhatok mindenkinek: a The CW kérésére Greg Berlanti és Andrew Kreisberg előkészítette A Zöld íjász spin-off sorozatát, a The Flasht, ami Barry Allen életéről szólna majd. A karakter ismerős lehet a Smallville nézőinek, ugyanis Villám ott is felbukkant már, de akárcsak Olvier Queen esetében, itt is jelentős módosítások lesznek a Smallville univerzumához képest, és egy új eredettörténetet kaphat majd Barry karaktere – ez pedig nagyon szimpatikus hozzáállás. Barry az Arrow 2×08-ban fog feltűnni először, aki…

Olvass tovább

Breaking: Készül az új Harry Potter-film! Téma: Egyéb kategória

Úgy tűnik J.K. Rowling nem tud elszakadni Harry Potter világától, ennek pedig én csak örülni tudok, hisz ezzel jómagam is így vagyok – mármint, nem nagyon akaródzik elszakadni a varázsvilágtól. A héten robbant a hírbomba, miszerint Rowling egy forgatókönyvön dolgozik a Warner Bros. stúdióval karöltve, amiből bizony film készül. Igen, jól látod – egy újabb Harry Potter film lesz a mozikban, de más megközelítésben, és Harry, és a barátai sem nagyon fognak feltűnni az alkotásban. Rowling a…

Olvass tovább

The Originals – Promóciós Fotók Téma: Egyéb kategória

Kevesebb mint egy hónap múlva, azaz október 3-án debütál a The CW műsorán a Vámpírnaplók spin-off, a The Originals. Nem tudom, hogy várjam-e. A backdoor pilot nagyon nem tetszett, azon kevés pilotok egyike volt, amit 1/10-re értékeltem, annyira ötlettelennek láttam az egészet. Vajon egy eleve gáz felütésből lehet valami jót csinálni? Hiszen az egész történetszál amire fel akarnak húzni egy komplett sorozatot, alapjáraton gáz. Gondolok itt például a nagy Klaus – Marcel ellentétre, hiszen Klausnak egy szempillantásába kerülne, hogy…

Olvass tovább

Beleszerettem Ariana Grande zenéjébe Téma: Egyéb kategória

Korábban csak sejtettem, aztán egyre biztosabb lettem benne, mostanra pedig száz százalékosan kijelenthetem: beleszerettem Ariana Grande zenéjébe, és a hangjába egyaránt. A Victorious és a Sam & Cat sztárjaként valahogy nem figyeltem fel igazán erre a lányra, a zenei karrierje viszont valami varázslatos. Nemrég kezdtem el hallgatni a Yours Truly címre keresztelt debütáló albumát, amin Grande már két éve dolgozik, és hozzáteszem a legtöbb dalszöveg megírásában tevékenyen részt is vett. Az egész album grandiózus, és Ariana hangjára sem lehet panasz. A korongról a személyes kedvencem a Tattooed Heart c. dal,…

Olvass tovább

Brendan Dooling: „Walt történetét el kell mesélni” Téma: Egyéb kategória

Brendan Dooling alakítja Waltot a CW sorozatában, a Carrie naplójában. Ennek a tinédzsernek a 80-as években nagyobb problémái vannak, mint hogy mit vegyen fel másnap az iskolába. Egy bonyolult szerelmi élet, illetve hogy igazán megtalálja önmagát, miközben nem tudja, mindenki elfogadja-e majd, és ami a legfontosabb, hogy képes lesz-e elfogadni saját magát. Azt, hogy igazából meleg, és nem a lányokhoz vonzódik.. Dooling mesélt Walt zavaros világáról, és arról, mennyire élvezi a retro show forgatását. Walt…

Olvass tovább

Az új tévés szezon elkezdődött – De miről lesz kritika? Téma: Egyéb kategória

Hihetetlenül gyorsan eltelt ez a nyár, igaz? Holnap ugyanis – bármily hihetetlen, – már debütál a X Factor USA harmadik évada (Demi Lovato!) jövőhéten hétfőn pedig a Bones és a Sleepy Hollow vezényletével az amerikai országos csatornák sorozatai is elkezdődnek. Tavaly ugye az összes őszi pilotról volt kritika az oldalon, ezt a szép hagyományt pedig nem szeretném megszakítani, csak módosítani. Összegyűjtöttem azokat az újoncokat, amikre nagyon kíváncsi vagyok, így azokról rögtön lesz kritika, amint elkészül hozzájuk a magyar felirat. A maradék…

Olvass tovább

Miley Cyrus már pucérkodik is az új klipjében Téma: Egyéb kategória

Meztelenkedés, nyelvnyújtogatás és egy kis bőgés – ez passzolna 2013 legjobb dalának a videoklipjéhez? Mert bizony Demi Lovato ide, Austin Mahone meg amoda, mégis Miley Cyrus “Wrecking Ball” c. dala az év legjobbja – legalábbis szerintem, de, ki tudja mit hoz még a hosszú ősz. Tegnap bizony megérkezett Cyrus új videoklipje, ami ugyanolyan botrányos lett, mint a We Can’t Stop, annyi különbséggel, hogy itt mintha egy kicsit művészibben adta volna elő az erotikus szánt mozdulatokat… Szomorú. Ó, a múltkori VMA botrány után Miley…

Olvass tovább

Könyvkritika: Szepesi Nikolett – Orgazmuspontok Téma: Egyéb kategória

Sokat gondolkodtam ezen a könyvön, mielőtt elkezdtem volna megírni ezt a kritikát. Igen, bármennyire is furán hangozzék is, ezen a könyvön gondolkodni kell. Előrebocsájtom: nekem nagyon tetszett az, amit olvastam. Úgy érzem, hogy az Orgazmuspontok sokkal kiforrottabb, sokkal több benne az értékes (!) gondolat, mint az Én, a szexmániásban. Utóbbiban inkább a szexen és a botrányokon volt a hangsúly, míg az Orgazmuspontok más síkon mozgott. Itt mintha nem is nagyon lett volna leleplezés, így egy támadási felület kilőve – no nem mintha…

Olvass tovább

Magyar telenovella nézettség – Apadnak a nézők Téma: Egyéb kategória

Az utóbbi években rohamszerűen lepték el a telenovellák nem csak a kábeltévéket, hanem a nagyobb csatornákat is. Ennek az oka egyszerű: a telenovella az egyik legolcsóbb produktum a piacon, ráadásul ha megvásárolja egy csatorna, akkor hatszor megismételheti egy megadott időintervallumon belül. Ma pedig számtalan kábelcsatorna van jelen, amiket tartalommal kell feltölteni, a helykitöltésre pedig a dél-amerikai telenovellák tökéletesen megfelelnek. Akadtak nagy és zajos sikerek, kábelen (Csajok, szilikon, ez lesz a paradicsom – sokszor 8%-os SHR-el a…

Olvass tovább

Énekesi karrierről álmodó telenovellasztárok Téma: Egyéb kategória

A telenovellák szereplői és a zene mindig is igyekeztek egy hullámhosszra kerülni, az pedig évtizedeken át hagyomány volt, hogy a teleregények főcímdalát a hősnők énekeljék el. Ez bizony ma sem változott sokat, maximum annyiban, hogy kevesebb az énekes-színész, és még kevesebben vannak azok, akik mindkét területen sikereket tudhatnak a magukénak. Ilyen például a kortalan Lucero (Riválisok), aki 44 évesen is ünnepelt díva és énekesnő, mert a tehetsége révén mindkét műfajban kiemelkedőt alkothatott. A fiatal generációban is vannak…

Olvass tovább

A mexikói sajtó legújabb kedvence: Lambda Garcia Téma: Egyéb kategória

A huszonhat éves Lambda Garcia egyre népszerűbb Mexikóban, ezt pedig úgy sikerült elérnie a színész hogy a Tv Azteca alkalmazottja, azé a csatornáé, ami jóval kevesebb nézőt ér el, mint a rivális Televisa. Lambda Garcia a hazai nézők előtt sem ismeretlen, A Bosszú angyala (La otra cara del alma) egyik főszerepében az RTL képernyőjén is látható. Kétségkívül nem csupán a tehetsége, hanem a jó külseje miatt is lett ő a mexikói média legújabb kedvence, sorra készülnek róla ugyanis az…

Olvass tovább

Sajtóközlemény: A Tv2 vadonatúj őszi műsorairól Téma: Egyéb kategória

Nagyszabású sajtótájékoztatón mutatta be őszi műsorstruktúráját a TV2-csoport. A cégcsoport idén megduplázta a helyi gyártásra fordított befektetéseket, mind a négy csatornáján számos új produkcióval, változatos, színvonalas műsorokkal indul az őszi programstruktúra. A TV2 őszi sajtótájékoztatóján Simon Zsolt, a TV2 vezérigazgatója értékelte a vállalat első féléves eredményeit. Kiemelte, hogy a tavaly elindított beruházásoknak 2013 első félévében kézzelfogható eredményei vannak, a számok azt mutatják, hogy a befektetések megtérülnek: • A TV2-csoport közönségaránya 18-49-ben egész napot és főműsoridőt…

Olvass tovább

Könyvkritika: Jay Asher & Carolyn Mackler – Kezünkben a jövőnk Téma: Egyéb kategória

Nem sokat gondolkodtam azon, hogy el akarjam-e olvasni ezt a könyvet. Tulajdonképpen még a fülszöveget sem kellett elolvasnom hozzá, Jay Asher neve bőven elég volt számomra. Ő írta ugyanis a zseniális Tizenhárom okom volt c. könyvet – amiről illene lassan kritikát is írnom. Szóval, Jay Asher nevét egy életre megjegyeztem, és ebben a Kezünkben a jövőnk is segédkezet nyújtott. Ritkán olvasni olyan regényt, amit egyszerre ketten írtak, de itt zseniálisan lett megoldva. Akárcsak a Tökéletes kémiában, itt is fejezetenkénti felosztást…

Olvass tovább

Dream Válogatás: Új könyvek & Nagy kedvezmények Téma: Egyéb kategória

A Maxim Kiadó korábban csak tankönyveket és iskolai segédleteket adott ki, tavaly azonban gondoltak egy merészet, és az ifjúsági regények felé is nyitottak. Döntésüket jól jellemzi az, hogy egyre népszerűbbek a Dream válogatás könyvei, a Facebookon pedig a már több rajongót/követőt tudhatnak a magukénak, mint a Vörös Pöttyös könyvek. A Dream válogatás a sikerét a jól kiválasztott ifjúsági regényeknek köszönheti, a legnagyobb durranás pedig kétségkívül a Gyönyörű sorscsapás volt, igaz, nem mindenki ájult el tőle – no de majd talán…

Olvass tovább

Könyvkritika: Maros Edit – Hűvösvölgyi suli 1. Téma: Egyéb kategória

A Szent Johanna Gimi kitörő sikere után evidens volt, hogy megjelennek a könyvpiacon azon ifjúsági regények, amik a magyar gimisek életét mutatják be – SZJG stílusban. Az első fecskék egyike volt a Hűvösvölgyi suli, amit Maros Edit jegyez. Kétségkívül sok a hasonlóság a “híres előddel”, de azt hiszem a műfajt tekintve nem is lehet “nem összehasonlítani” a kettőt. Ami azt illeti, nekem annak ellenére jött be a Hűvösvölgyi suli nyitó része, hogy az olvasása közben egyértelműen…

Olvass tovább

Íme, a Szürke ötven árnyalata film főszereplői Téma: Egyéb kategória

Véget ért a hosszas szereplőválogatás A szürke ötven árnyalata filmverziója kapcsán, tegnap pedig E. L. James, a regények írója a Twitter oldalán hivatalosan is megerősítette a főszereplők személyét. Az ismert mozisztárok helyett ezúttal olyan színészek kaptak lehetőséget, akiket elsősorban sorozatokból ismerhet a nagyérdemű. “A nagyszerű és tehetséges Charlie Hunnam lesz Christian Grey a Szürke ötven árnyalata film adaptációjában” – osztotta meg E. L. James. Hunnam is sorozatsztár, a főszereplésével fut a F/X csatornán a Sons of Anarchy, amit itthon az RTL…

Olvass tovább

Szeptemberi Háttérképnaptár – A végzet ereklyéi Téma: Egyéb kategória

Most kapásból kettő háttérképnaptárral érkeztem, egyet a hagyományosabb típus kedvelőinek, a másik pedig, nos, öhm. Emlékeztek a múltkori Kevin Zegers fotósorozatra? Most vidáman bólogattok? Görgessetek lejjebb… 🙂 Remélem tetszett, amit ott láttál 🙂 Ami a naptárakat illeti, most először egy filmhez készült, méghozzá Cassandra Clare könyvéből készült Végzet ereklyéi – Csontvároshoz. Színeit tekintve maradtam a szokásos sötétebb tónusoknál, de ígérem, októberben valami világosabbal jövök. Ó, és direkt maradt le a szeptember 1, az már úgyis elmúlt, nemigaz?

Olvass tovább

Filmkritika: A végzet ereklyéi – Csontváros Téma: Egyéb kategória

Amint hivatalosan is megerősítették, hogy Cassandra Clare “Végzet-ereklyéi” könyvsorozatának első darabjából film készül, rögtön tudtam, hogy nekem ezt a moziban kell látnom. Meg is tettem, végig is néztem, és abszolút nem bántam meg. Sőt! Ritkán mondok ilyet, éppen ezért ez is jelzi, hogy mennyire komolyan gondolom: menjetek el a moziba, és ott nézzétek meg ezt a filmet. Nem (feltétlenül) azért, hogy több legyen a film bevétele vagy mert a film-illegalitás csúnya dolog. Egyszerűen magatok miatt:…

Olvass tovább

Szerintem … 2013 Nyarának a Legjobbjai Téma: Egyéb kategória

Mondtam már, hogy imádtam ezt a nyarat? De tényleg! Többek között azért is volt jó ez a nyár, mert ez volt a Media Addict fennállásának a legsikeresebb nyara. Először is, 357 bejegyzést írtam bő 90 nap alatt, tehát teljesítettem a napi 3-4 postos tervemet. Legnagyobb örömömre pedig sokan rátaláltatok – s remélem megszerettétek – az oldalra, hiszen minden szempontból rekordot döntött ez a nyár. Három hónap alatt ugyanis 132 ezer látogató generált 280 ezer oldalletöltést. Wow. Mindezt nagyon…

Olvass tovább

Sajtóközlemény: A 2013-as VMA győztesek Téma: Egyéb kategória

Hiába öltött kagylóruhát Lady Gaga, az augusztus 26-án, hajnalban megrendezett zenei gála legprovokatívabb sztárja Miley Cyrus lett. Alulöltözve duettezett, hatalmas plüssmedvékkel forgott, és még Rihanna is tátott szájjal csodálkozott rá a 20 éves, feltörekvő celeblányra, aki új száma bemutatása mellett két díjat is bezsebelt. Persze még így sem versenyezhetett Justin Timberlake-kel, aki triplázott a 30. alkalommal megrendezett VMA-n és még egykori bandájával, az *NSYNC-kel is énekelt. A 2013-as Video Music Awards legnagyobb ovációját egyértelműen a mostanában…

Olvass tovább

Lázad az ex-Disney sztár: Mi a franc ütött beléd Miley? Téma: Egyéb kategória

Nem szívesen írom meg ezt a cikket, sőt, nagyon szomorú vagyok, amiért meg kell, hogy tegyem, hiszen egyszerűen értetlen vagyok. Fogalmam sincs, hogy mi a franc ütött szerencsétlen Miley Cyrusba. Mintha kicserélték volna ezt a lányt, amióta otthagyta a Disney-féle rabszolgapiacot. Szó se róla, az elején még úgy-ahogy megértettem a lázadását. Frissen szabadult a rabigából, nagykorú lett, apuci se dolgoztatja már csak úgy, de amilyen botrányai idén voltak szegény lánynak, az már nekem is sok. Igen,…

Olvass tovább

Könyvkritika: Stephen Chbosky – Egy különc srác feljegyzései Téma: Egyéb kategória

szerintem a The Perks of Being a Wallflower volt 2012 legjobb filmje, éppen ezért voltam már nagyon régóta kíváncsi arra, hogy milyenek könyvben. A Most Jó-hoz (Amíg élünk) még nem jutottam hozzá, de a héten kiolvastam az Egy különc srác feljegyzéseit. Mondanom sem kell, hogy imádtam! Mindaz, ami a filmben tetszett, sokszorosan átjött a könyvben, és azok a kérdések, amikre a filmben nem kaptam meg a választ, megadatottak a könyvben. Ezzel tényleg teljessé vált a fejemben a történet, így ismét csak…

Olvass tovább

A Beavatott (The Divergent) Film – Íme, az első trailer Téma: Egyéb kategória

Először is: megengedtek nekem egy diszkrét váááát? Oké, megvolt 🙂 Gondolom ennyiből leszűrhettétek azt is, hogy mennyire várom már A Beavatott könyvfeldolgozásának a moziba kerülését. Nem csak azért, mert nagyon bejött a könyv, hanem mert Shailene Woodley a főszereplő, azt a lányt pedig imádom. Vasárnap meg is jelent az első hosszabb lélegzetvételű trailer a filmet illetően, és már ennyi alapján nyugodtan kijelenthetem, hogy a 2014 március 21-re kitűzött premier túlságosan messzinek tűnik. Nem csak én érzek így, ugye? Ó,…

Olvass tovább

Az alkoholfüggőségéről mesélt Kevin Zegers Téma: Egyéb kategória

A TransAmerica óta egyértelmű, hogy Kevin Zegers – aki már gyerekkora óta színészkedik, – nagyon tehetséges. A legutóbbi, Amanda Bynes-ot érintő nyilatkozata óta a jószívűsége és az intelligenciája is nyilvánvalóvá vált, a Flaunt Magazinban azonban két újabb dolgot megtudhattunk a Végzet ereklyéi – Csontváros Alecjéről. Először is, a színész beszélt a korábbi alkoholfüggőségéről: “Nagyon kényelmetlenül éreztem magam bizonyos emberek csoportjában. Nem tudtam megbírkózni a stresszel, nem tudtam megbírkózni az utazásokkal, nem tudtam megbírkózni a párkapcsolatokkal, szóval, úgy gondoltam, hogy az alkohol remek mód lesz…

Olvass tovább

Sajtóközlemény: Interjú Stephen Chbosky-val Téma: Egyéb kategória

Kevés írónak adatik meg a rendezés, hát még az, hogy a saját regényébôl készíthessen filmet. Stephen Chbosky ifjúsági regénye, a The Perks of Being a Wallflower 1999-ben jelent meg Amerikában, 2012-ben pedig a szerzô filmet rendezett belôle a Harry Potter-filmekbôl ismert Emma Watson fôszereplésével. A regény – Egy különc srác feljegyzései címmel – immár nálunk is siker, és a filmváltozat sem késett sokáig. A regényíró-filmrendezôre e dupla premier alkalmából csörögtünk rá Los Angeles-i otthonában. Több iskola is betiltotta a…

Olvass tovább

Körkérdés: Ti nem unjátok a könyvsorozatokat? Téma: Egyéb kategória

Mostanában egyre többször kapom magamat azon, hogy miközben olvasnivalót keresek, arra törekszem, hogy még véletlenül se válasszak olyan regényt, ami folytatásos. Utóbbi alól természetesen kivételt képeznek azok a könyvek, amiknek nem tudok ellenállni – lásd Obszidián vagy A Párválasztó, – de ettől függetlenül már kezdtem elérni arra a pontra, amikor megálljt akarok parancsolni a könyv-sorozatoknak. Vagyis, ha megálljt nem is, de jobb lenne kivárni, és egyben elolvasni a teljes szériát, mintsem hosszú-hosszú hónapokat (éveket) várni a folytatásra. Gondolom a…

Olvass tovább

Raising Hope – Napjaink legviccesebb komédiája Téma: Egyéb kategória

Párszor már mondtam nektek, hogy a Raising Hope napjaink legjobb komédia-sorozata, de idáig nem nagyon írtam még le nektek az okát. Na úgy döntöttem ezen ideje módosítani, így jöjjön egy kritika arról, hogy szerintem (!) miért a Raising Hope napjaink legviccesebb sorozata. Először is: mindenki mást tart viccesnek. Sokan a New Girl vagy a Modern Family poénjaira esküdnek, míg másoknak a kábeles humor fekszik. Ami engem illet, sok komédia sorozatot szeretek, legyen az a Hot in Cleveland, Melissa & Joey vagy a…

Olvass tovább

Magyar származású az Obszidián cover-modellje Téma: Egyéb kategória

Az Obszidián borítóján minden bizonnyal sokan felfigyeltetek arra a helyes fiatalemberre, aki Daemont akarja “megszemélyesíteni”. Pár hete a KellyLupiOlvas.Com kiderítette azt is, hogy a borítón látható srác Pepe Toth, magyar származású, a többi köteten pedig szerelmével, a görög Sztella Tziotziosszal látható. A fiatal pár már több, mint harminc könyvborítón volt cover-modell, képeik pedig mindenféle hirdetésekben láthatóak, és az ő főszereplésükkel lett leforgatva az Obszidián könyv-trailer is. Pepe civilben profi focista, míg párja Sztella üzletvezető egy étteremben, emellett sminkesként…

Olvass tovább

A legcukibb film: Waiting for Forever Téma: Egyéb kategória

Köszönettel tartozom ám nektek, hiszen Ti hívtátok fel a figyelmem erre az aranyos filmre, mert én alapjáraton nem hiszem, hogy meg akartam volna nézni. Ha pedig nem nézem meg, akkor egy hatalmas élménnyel lettem volna szegényebb, szóval nagyon szépen köszönöm, amiért szóltatok róla. Tehát. Ez a romantikus komédia annyira nagyon aranyos volt, már rég láttam ennyire cukit. Igen, leginkább  a cuki jelző az, amivel rendesen ki lehet fejezni azt az élményt, amit a Waiting for Forever nyújtott. Igaz,…

Olvass tovább

A legcukibb film: Waiting for Forever Téma: Egyéb kategória

Köszönettel tartozom ám nektek, hiszen Ti hívtátok fel a figyelmem erre az aranyos filmre, mert én alapjáraton nem hiszem, hogy meg akartam volna nézni. Ha pedig nem nézem meg, akkor egy hatalmas élménnyel lettem volna szegényebb, szóval nagyon szépen köszönöm, amiért szóltatok róla. Tehát. Ez a romantikus komédia annyira nagyon aranyos volt, már rég láttam ennyire cukit. Igen, leginkább  a cuki jelző az, amivel rendesen ki lehet fejezni azt az élményt, amit a Waiting for Forever nyújtott. Igaz,…

Olvass tovább

Könyvkritika: Cat Patrick – Forgotten: Úgyis elfelejtem Téma: Egyéb kategória

Először is, már hihetetlenül hiányoztak a Vörös Pöttyös könyvek. Mostanában sok kiadó, sok típusú könyvének esélyt adtam, de a VP érzés már nagyon kellett. Mint olyan sokan, először én is a borítóba szerettem bele, ami egyszerűen csodaszép, ugye? Utána elolvastam a fülszöveget, így már akkor biztos voltam abban, hogy szeretni fogom ezt a könyvet. Gondolom nem árulok el nagy titkot azzal, hogy szerettem is. Már rég olvastam ennyire jó vörös pöttyöst, és ez tök jó érzés.…

Olvass tovább

Ross Lynch – Ez a srác nem (!) lehet tizenhét éves Téma: Egyéb kategória

Mindig vannak olyan olyan fiatal srácok a szórakoztatóiparban, akire ránézek, és nem hinném el róla, hogy hány éves. No az én szememben Ross Lynch pont ilyen. Képtelen vagyok elhinni azt, hogy ez a dögös pasi még csak tizenhét éves, leginkább azért, mert tizenhat volt, amikor a Teen Beach Movie-t forgatta, és már akkor eszeveszettül helyes volt. Nézzétek meg a Glamoholic fotósorozatát – csak szerintem nem néz ki tizenhétnek, ugye? Ezek után pedig már meg sem lepődöm, ha…

Olvass tovább

Könyvkritika: Sophie Hannah – Idegen arcocska Téma: Egyéb kategória

ahogy az Idegen arcsocskát. Magamat is megleptem vele, de igazából működött. A leírás alapján tök érdekes regénynek tűnt, szóval úgy voltam vele, hogy megér egy próbát. Amikor kézbe vettem, meglepetten konstatáltam a regény szerkezetét. Az egyikben fejezetben jelen idejű e/1-ben narrál az anya, akinek kicserélték a gyerekét, a másikban pedig Simon-közeli e/3-ban bepillantást nyerünk abba a rendőrségi nyomozásba, amiben a hősnő, Alice férjének, Davidnek a korábbi felesége, Laura halálának az ügyében nyomoznak. A két szál természetesen a…

Olvass tovább

Így lehetsz sikeres blogger #10 – Vegyesvágott Téma: Egyéb kategória

Ahogy a múlthéten szóltam Nektek róla, egy időre véget ér az Így lehetsz sikeres blogger cikksorozat. Remélem az öt hét alatt sok mindenről tudtunk beszélgetni, amiket idővel tudtok majd hasznosítani is, azonban úgy érzem, hogy a lehető legtöbb témát már kimerítettük. Természetesen továbbra is töröm a fejem, hogy miről lenne még érdemes írni Nektek, előbb-utóbb találok majd valamit, tehát a cikksorozat nem örökre ér véget. Mielőtt azonban érzelmes búcsút vennénk, íme, egy kis vegyesvágott, pár olyan dologról, amit…

Olvass tovább

William Levy új telenovellája Amerikában is megbukott Téma: Egyéb kategória

Az Árva angyal, Kettős játszma és a Marichuy – A szerelem diadala főhőse, William Levy idén kezdte meg legújabb telenovellája, a La Tempestad forgatásait. A produkcióban dolgozók beszámolói szerint egyre több problémákat okoz a kubai macsó, aki a hírek szerint már a háta közepére sem kívánja a telenovellák forgatását, így rendre késik róluk, tiszteletlen a stábbal és így tovább. A Dancing With The Stars-béli sikere után inkább az amerikai álom megvalósításában reménykedik. Kétségkívül jókor hozta meg ezt a döntést, ugyanis egyre nyilvánvalóbb az, hogy Levy népszerűsége korántsem…

Olvass tovább

Az év híre – Demi Lovato a Glee-ben! Téma: Egyéb kategória

Úristen! Ez simán az év híre! A fantasztikus Demi Lovato ugyanis nagyon úgy fest, hogy csatlakozott a Glee ötödik évadához! Az X-Faktor mentor Danit alakítaná, egy New Yorki művészt, akinek nehezen jön be az élet, ő lenne Santana és Rachel barátnője, hovatovább, kapcsolatban állna Adam Lambert karakterével – utóbbi pedig gonoszkodni fog, méghozzá Kurt ellenében. Lehet ezt még tovább fokozni? Naná! Lovato 6 epizódra szerződött, már az 5×02-ben feltűnhet és lesz pár duett Adam Lambert és…

Olvass tovább

A burok – Stephenie Meyer már megint megcsinálta Téma: Egyéb kategória

Hihetetlen, de igaz: Stephenie Meyer már megint megcsinálta! Megalkotott egy zseniális háttérvilágot, olyan mély fantáziáról tett tanúbizonyságot (ismét!) ami előtt meg kell emelnem a kalapom. Aztán meg, az egészet bezárta egy béna szerelmi háromszögbe, amit végül olyan bicskanyitogató módon préselt össze, amire alig találok szavakat… Elismerem, a könyvet nem olvastam el, hiszen a mínuszos sorköz, a hangyaméretű betűk és a kábé 500 oldal elvette a kedvem tőle. A filmre viszont kíváncsi voltam, így azt megnéztem. Igazából,…

Olvass tovább

Teen Beach Movie – A HSM-fanok beájulnak Téma: Egyéb kategória

2007 január 1-jén este éppen kapcsolgattam a tévét, amikor a tv2-n meghallottam egy tök jó dalt. Később megtudtam, Gabriella és Troy énekelte a Start of Something New c. zseniális duettet – na az volt az a pillanat, amikor beleszerettem a High School Musical c. filmbe. Minden bizonnyal ha ma látnám először a HSM-et, akkor nem lennék annyira elszállva tőle, így viszont örök pozitív emlék maradhat. A Disney Channel gondolt egy merészet, és úgy döntött, ideje a High School Musical mintájára…

Olvass tovább

Switched at Birth ajánló – Írta: Zsanie Téma: Egyéb kategória

Bizonyára a sorozatot sok mindenki ismeri a két lányról, akiket születésükkor elcseréltek. Ez eddig még nem nagy szám, egy átlagos tini vagy akár családi sorozatnak nevezhető. Igen ám, csakhogy van egy plusz érdekessége, ami ezt a műsort kiemeli a többi közül. Az egyik lány siket, amit nyilván nem könnyű megszoknia a vér szerinti családjának, akik nem is látták őt tizenhat éven keresztül. Az ABC Family 2011 nyarán tette adásba a legelső Switched at Birth részt, és azóta is…

Olvass tovább

Könyvkritika: Joanna Trollope – A másik család Téma: Egyéb kategória

Adott egy figyelemfelkeltő borító, egy (el)ismert író, és egy olyan fülszöveg, ami kapásból figyelemfelkeltő. Az ember azt hinné – legalábbis én, – hogy ebből majd valami nagyon jó fog kisülni. Sajnos nem lett így, de hozzáteszem, ha mindezt filmen látom, úgy talán még tetszett is volna, hiszen az alaptörténetben tényleg lett volna kakaó.Azonban a könyv kivitelezése nem a legjobb, legalábbis én nem tartottam annak. A sztori a következő: Richie, egy híres énekes és zeneszerző, aki Angliában…

Olvass tovább

Szavazz: Melyik a legjobb The Voice-os debütáló dal? Téma: Egyéb kategória

Annak ellenére, hogy a The Voice nem ért el kifejezett nézettségi sikereket a tv2 műsorán, nagyon sokan megszerettük, így természetesen lehetőséget adott a tehetségeknek a bizonyításra is. Sokan éltek is az újonnan jött ismertséggel, és előrukkoltak egy-egy új dallal, amivel aztán kisebb-nagyobb sikerrel ugyan, de körbaknizzák az országot. A kérdésem pedig az, hogy melyik a kedvenc dalotok a Voice hazai próbálkozóitól? Feltettem egy kérdést, az ilyenekre általában válaszolni is szoktam, azonban most inkább hallgatok, és majd…

Olvass tovább

Lea Michele Cory Monteithnek ajánlotta győzelmét Téma: Egyéb kategória

Az idei Teen Choice Awards díjátadón a tinik Lea Michelet választották meg a legjobb komikus színésznőnek. Miss Michele nehéz időszakon ment át, hiszen barátja, a sorozatban Finnt alakító Cory Monteith nemrég halt meg. Lea első nyilvános megjelenése volt a Teen Choice Awards, a győzelmi beszédében pedig kitért Cory-ra is, és könnyeinek szabad utat engedve köszönte meg a rajongóinak a szeretetet. Köszönöm, srácok. Köszönöm. Szerettem volna ma este itt lenni, hogy személyesen köszönjem meg nektek és elmondjam…

Olvass tovább

Pretty Little Liars – Már a csajok is untatnak Téma: Egyéb kategória

Lassan a végéhez ér a negyedik évad nyári etapja, így a nyári finálé előtt úgy gondoltam érdemes írni az eddigi tapasztalatokról. Őszinte leszek: nem vagyok elragadtatva a sorozattól. Nem feltétlenül az a bajom, hogy a korábbi minőség már csak egy távoli emlék – ezt még képes lennék lenyelni, ha elfogadható részeket produkálna a show. Utóbbit hellyel-közzel megteszi, de ahogy a karaktereit kezeli, no az már lassan bicskanyitogató. Az “A” rejtélyt, és a “Ki ölte meg Alit?”…

Olvass tovább

Pilotkritika: Bates Motel Téma: Egyéb kategória

Mivel a sorozat alapjául szolgáló film, a Psycho kimaradt az életemből (és ha rajtam múlik sosem fogom megnézni), így teljesen másképp álltam hozzá a Bates Motel pilotjához. Míg a Psycho nézőinek volt egyáltalán némi alapfogalma arról, hogy kicsoda a karakter, miért fontos a hotel és ők eleve egy eredettörténetre voltak kíváncsiak, addig engem Freddie Highmore (öhm… :)) és egy olyan széria érdekelt, ahol a tini főhős valami oknál fogva pszcihóvá válik. A kettő közötti különbség igencsak…

Olvass tovább

HOLDFÉNY – VADIÚJ DALLAL TÉRT VISSZA BARBEE Téma: Egyéb kategória

Barbee az egykori tinisztár visszatért, legújabb dala pedig a Holdfény címet viseli. Az énekesnő új dalával borzolja a kedélyeket, például kapd-be jeleket mutogat, igaz, ma ez már nem feltétlen botrányos. A klip hűen visszaidézi a dalszövegben borzolt szenvedélyt, de úgy érzem nem ment el olyan végletekbe, mint Miley Cyrus és a We Can’t Stop. Mindent összevetve egész slágeres ez a dal, párszor még biztos meg fogom hallgatni, de nem hiszem, hogy hirtelen Barbee rajongóvá válnék majd 🙂…

Olvass tovább

ROBBIE AMELL A BELLO MAGAZINBAN Téma: Egyéb kategória

A huszonöt éves Robbie Amell látható a Bello Magazin friss címlapján. Az ifjú színész kapta a főszerepet a The CW csatornán debütáló The Tomorrow People c. sorozatban, ami jellegét tekintve leginkább az X-Menre hajaz, lévén olyan fiatalok kerülnek a középpontba, akik felfedezik a különleges képességeiket, a kormány pedig üldözni kezdi őket. Amell így nyilatkozott a sorozatról: “Igazán élvezem, hogy a sorozat részese lehetek. Áldás, hogy eljátszhatom, de mindig is szerettem volna egy kicsit sötétebb karaktert alakítani, bár,…

Olvass tovább

Könyvkritika: Isaac Marion – Eleven testek Téma: Egyéb kategória

Februárban néztem meg a könyv alapján készült filmet, a Warm Bodiest, amitől nem voltam túlságosan elraggadtatva de összességében tetszett. Azóta a könyvről rengeteget hallottam, jót és rosszat egyaránt. Kíváncsivá tett, leginkább azért, mert olyan kontextusban írtak a könyvről, ahol a Rómeó és Júlia alapot emelték ki. Valamiért abban a hitben éltem, hogy a könyv tulajdonképpen egy Rómeó és Júlia Zombieland-en verzió lesz – hasonlóan, mint a film is volt. Szerencsére tévedtem, az előzetes vélemények ellenére a könyv…

Olvass tovább

Modern család – Egy családi komédia a javából Téma: Egyéb kategória

Most látom, hogy már évek óta nem volt kritika a blogon a Modern családról. Igaz, ezen meg sem lepődöm, hiszen alig egy éve adtam újra esélyt a sorozatnak. Eredetileg a legfőbb bajom Sofia Vergara borzalmas akcentusa volt, emiatt hanyagoltam éveken át a showt. Tudom, nagyon sokan szeretik Vergara hangtónusát, van, aki viccesnek tartja de akadnak olyanok is, akiket irritál – jómagam az utóbbi kategóriába vagyok sorolandó. Viszont a jó kritikák és a folyamatos díjözön engem is…

Olvass tovább

Egy férfi a legmenőbb orosz női modell Téma: Egyéb kategória

Hihetetlen de igaz: az egyik legmenőbb orosz modell, Stas Fedyanin bizony egy tizenhét éves srác! A fiú vékony, magas és nagyon nőies, a hosszú haja és a különleges arca pedig kifejezetten alkalmassá teszi őt női modellnek, a képei legalábbis erről árulkodnak – szinte rá sem lehet jönni arra, hogy ő bizony egy férfi. Fedyanin pedig napjainkban az egyik legkeresettebb orosz “női” modell lett, hiszen a modellügynökségek sorra kapkodnak érte, Európa, Amerika és Japán is felfigyelt már rá,…

Olvass tovább

Augusztusi Háttérképnaptár – RIP Cory Monteith Téma: Egyéb kategória

Az augusztusi háttérképnaptár témáját egy olyan szomorú eset inspirálta, ami felett még hetekkel annak bekövetkezte után sem tudtam napirendre térni. Még mindig nehéz elfogadni azt, ami történt. Cory Monteith halott, és az, hogy mi vitte őt a másvilágra, egy olyan kérdés, amivel nem szeretnék foglalkozni, emiatt talán nevezhettek álszentnek is. Talán az is vagyok. Akárhogy is, Finchel a Glee-ből nagyon fog hiányozni – gondolom ezzel sem vagyok egyedül. Az augusztusi háttérképnaptáron tehát Finn és Rachel kettőse,…

Olvass tovább

A férjem védelmében – Kritika a negyedik évadról Téma: Egyéb kategória

Nagyon tartottam ám A férjem védelmében negyedik évadától, el is mondom miért. Újabban azt tapasztaltam, hogy az általam nagyra tartott sorozatok, mint a Glee, The Vampire Diaries vagy a Pretty Little Liars a negyedik évadukra annyira kifulladtak, hogy az első részek kiváló minősége már csak távoli emlék. Szóval, pont emiatt féltem attól, hogy majd A férjem védelmében is gyengébb minőséget produkálhat ebben az évadban – alleluja alaptalanul tartottam tőle, hiszen a sorozat ugyanazt a szintet hozta, amit már négy éve…

Olvass tovább

Szavazz – Milyen kritikák legyenek az oldalon? Téma: Egyéb kategória

Azt vettem észre, hogy – szerencsére 🙂 – szeretitek az oldalon lévő kritikákat. Ennek nagyon örülök, éppen ezért igyekszem legalább naponta egyet kitenni, ez néha összejön, néha nem. Felmerült azonban bennem a kérdés, hogy vajon ti, a látogatók miről szeretnétek a legjobban olvasni. Akad ugyanis jó pár olyan általam régebben olvasott könyv, amiről még nem írtam, de szívesen megtenném, és ugyanez igaz a filmekre is. Szóval, a terep a tiétek, kérlek egy vokssal döntsétek el, hogy…

Olvass tovább

Homeland: Barack Obama is imádja – Írta: Caroline Téma: Egyéb kategória

A Homeland az amerikai Showtime csatorna sikeres thriller/dráma sorozata, amely az izraeli Hatufim (jelentése: Elrabolt) című széria feldolgozása. Az amerikai verziót Howard Gordon és Alex Gansa nevei fémjelzik, akik a 24 kapcsán már dolgoztak együtt. A premierje óta a Homeland szinte minden fontosabb díjat bezsebelt, már itthon is közönség kedvencnek tekinthető. Következzék tehet egy áttekintés napjaink egyik legnépszerűbb sorozatáról. A Showtime 2010 szeptemberében rendelte be a pilotot, majd 2011 áprilisában a tizenkét részes első évadot, végül…

Olvass tovább

Leiner Laura – Bábel: Fülszöveg & Teljes borító Téma: Egyéb kategória

Az egyik legismertebb magyar ifjúsági szerző, a Szent Johanna Gimi írónője új regénnyel tér vissza! Leiner Laura vadonatúj könyve, a Bábel augusztus 29-től vásárolható meg leghamarabb, és aznap, illetve augusztus 30-án a budapesti Pecsa Music Gardenben dedikálás is lesz. A Bábel egy zenei fesztiválról szóló ifjúsági regény lesz, egyelőre úgy néz ki, hogy önálló kötetről van szó, ahogy Laura írja: “Egy fesztiválról szól, és azt is többször említettem, hogy ez nem sorozat lesz, csupán egy regény” – mindettől függetlenül…

Olvass tovább

Körkérdés: Hogy alakult a nyári darátok … Júliusban? Téma: Egyéb kategória

Először is: ezen a hétvégén (július 27-28) nem lesz frissítés, mert a 40 fokban nyaralok egy icipicit, azonban a beígért vasárnap déli “Így legyél sikeres blogger” cikk nem fog elmaradni. Hétfőtől (július 29) pedig teljes gőzzel folytatódik a friss-özön a blogon. Legutóbb egy hónapja tárgyaltuk ki azt, miképpen haladunk a nyári darálással. Szomorúan jelentem, én nagyon lemaradtam, és logikusan belegondolva esélytelen az, hogy még nyáron kivégezzem a listámat, de azt hiszem ezzel semmi gond nincs, a sorozatok ugyanis…

Olvass tovább

Könyvkritika: Barbara Taylor Bradford – Kezdd velem újra az életed Téma: Egyéb kategória

Most már kezdem kapiskálni azt, hogy nem véletlenül a hölgyek az első számú Barbara Taylor Bradford rajongók. Életemben először vettem a kezembe ugyanis a bestseller írónő egyik regényét, miután éveken át azt lestem, ahogy édesanyám egyik Bradfordot olvassa a másik után. Amikor meghozta a futár a recenziós példányom a könyvből (köszönet az Európa Könyvkiadónak érte ), anyu egyből kikapta a kezemből, felvette a szemüvegét, és közölte, ezt ő azonnal elkezdi olvasni, úgyhogy gondoljam azt, a futár csak…

Olvass tovább

Nyáriasan megújult a Media-Addict.Hu Téma: Egyéb kategória

Pont egy hete tudtuk meg, hogy Cory Monteith, a Glee sztárja elhunyt. Mivel a kezdetektől fogva nagy rajongója vagyok a sorozatnak, így arra a döntésre jutottam, hogy Monteith halálhírére egy hétig fekete köntöst öltött az oldal, így adózva a színész emlékének. Egy hét alatt nem lehet megfelelően meggyászolni senkit, de abban is biztos vagyok, hogy sokunk szívében Monteith tovább él. Nem csak Leának (#StayStrongLea), hanem nekünk is erősnek kell lennünk, és fel kell dolgoznunk a történteket. Éjjel elkészítettem…

Olvass tovább

Nyáriasan megújult a Media-Addict.Hu Téma: Egyéb kategória

Pont egy hete tudtuk meg, hogy Cory Monteith, a Glee sztárja elhunyt. Mivel a kezdetektől fogva nagy rajongója vagyok a sorozatnak, így arra a döntésre jutottam, hogy Monteith halálhírére egy hétig fekete köntöst öltött az oldal, így adózva a színész emlékének. Egy hét alatt nem lehet megfelelően meggyászolni senkit, de abban is biztos vagyok, hogy sokunk szívében Monteith tovább él. Nem csak Leának (#StayStrongLea), hanem nekünk is erősnek kell lennünk, és fel kell dolgoznunk a történteket. Éjjel…

Olvass tovább

Holnaptól új cikksorozat: Így lehetsz sikeres blogger Téma: Egyéb kategória

2004-ben készítettem el az első weboldalamat, az elmúlt évek során pedig a Media Addict mellett sikeres rajongói oldalakat is üzemeltettem. Éppen ennek ürügyén egyre többen kerestek meg azzal a kéréssel, hogy segítsek nektek, mert be szeretnétek indítani egy weboldalt vagy blogot, de nem tudjátok hogyan kezdjetek neki. Nem tartom magam webgurunak, sem zseninek, csak egyszerűen úgy érzem az elmúlt évek során lett annyi tapasztalatom, és megismertem annyi trükköt, amit érdemesnek tartok átadni azok számára, akik még…

Olvass tovább

Comic-Con: Király portrék az EW jóvoltából Téma: Egyéb kategória

Mondtam már párszor, hogy imádom az Entertainment Weekley portréit, és ezt ismét csak megerősíteni tudom. A Comic Con kapcsán ismét elővették a fotósaikat, akik remek képeket készítettek. Összegyűjtöttem közülük húszat, olyanokat, amik ismertebb sorozatokat ábrázolnak, vagy olyan sokunk által várt filmeket, mint a The Do List Rachel Bilsonnal, vagy a Divergent Shailene Woodley főszereplésével. Ne feledjétek, a kisképek klikkre nőnek, ha pedig van hozzá kedvetek, játszani is lehet: hány sorozatot/filmet ismertek fel a kisképek alapján? 🙂

Olvass tovább

Arap Bethke Interjú – Fordította: Elex Téma: Egyéb kategória

Habár Kenyában született, Arap Bethke százszázalékosan mexikóinak vallja magát. Öt évesen került Mexikóba, s egészen a húszas éveiig tanult, s ekkor utazott Ausztráliába is diplomát szerezni. Eközben, mint színész különböző országokban tevékenykedett. Azonban a megrendíthetetlen szeretet jelei mutatkoznak nála az Mexikó iránt. Ezért szeretné itt megmutatni magát, mint színész mit is tud. Visszatért Mexikóba hogy részt vegyen az „El octavo mandamiento” sorozatban, aztán pedig az „Amor Cautivo” főhősét formálta meg. Nekünk, magyaroknak azonban leginkább a „Második esély”…

Olvass tovább

Grace Klinika – Kritika a nyolcadik évadról Téma: Egyéb kategória

Nagyon intenzív időszakon vagyok túl, lévén nemrég volt a nagy Grace Klinika darám, ami pont a hetedik évadnál szakadt meg – akkor ugyanis képtelen voltam magyar felirattal tovább folytatni a sorozatot, ugyanis beleszerettem a szinkronba. Most ismét ugyanazon dilemmával állok szemben, mint akkor. A nyolcadik évad vége nagyon izgalmas lett, kíváncsian várom a folytatást, de a szinkront annyival jobbnak tartom, mint a szereplők eredeti hangját, hogy egyelőre inkább várok, aztán majd eldől, elég erős leszek-e. Mert azon…

Olvass tovább

Novemberben folytatódhat a Glee ötödik évada Téma: Egyéb kategória

Ahogy azt előre sejthető volt, Cory Monteith sajnálatos halála miatt csúszni fog a Glee ötödik évadának a premierje. Eredetileg szeptember 19-én tért volna vissza a sorozat, a forgatások jövőhétre voltak kiírva, a forgatókönyvek, sőt, a promóciós fotók is elkészültek már. Azonban Finn már az ötödik évad premierjében is szerepelt volna, ráadásul egy komolyabb szál várt rá az évadban. Mivel Monteith halott, így a Glee íróinak alaposan át kell írniuk a forgatókönyveket. A FOX tájékoztatása szerint novemberre…

Olvass tovább

Könyvkritika: Kiera Cass – A párválasztó Téma: Egyéb kategória

Vannak olyan regények, amikről rögtön tudom, hogy szeretni fogom, nálam a The Selection is ilyen volt. Adott egy korona, harmincöt lány akik közül a hősnő látványosan tojik az egészre? Mindennek a hátterében egy disztópia és egy szerelmi háromszög? Ide vele! Mostanában egyre több disztópiás könyvet olvasok el, de nem is akaródzik abbahagyni, hiszen a műfaj már a szívemhez nőtt. Az általam olvasottak között pedig A párválasztó kiemelt helyet foglal el a szívemben. Mint mondtam, már az alaptörténettel…

Olvass tovább

Könyvkritika: Kirstin Gier – Időtlen szerelem trilógia (Rubinvörös + Zafírkék + Smaragdzöld) Téma: Egyéb kategória

Két nap alatt kiolvastam az Időtlen szerelem trilógia utolsó részét, de sokáig vártam, hogy megírjam róla a véleményem. Leginkább azért szerettem volna időt nyerni, mert a Smaragdzöld lezárástól nem voltam elragadtatva, így, jobbnak láttam, ha hagyom leülepedni a gondolataim. Mindent összevetve nagyon szerettem ezt a trilógiát, úgy érzem a Könyvmolyképző kínálatában ez magasan az egyik legjobb. Különösen tetszett Kirstin Gier világábrázolása, hiszen sikerült a mi dimenziónkba helyeznie egy fantasztikummal operáló történetet, és mindezt egész jól kivitelezte. Igaz,…

Olvass tovább

Döntött az ABC Family: nincs több The Lying Game Téma: Egyéb kategória

Sajnos bekövetkezett az, amitől minden The Lying Game rajongó tartott: az ABC Family két évad után eltörölte a sorozatot. A legutóbbi esély-latolgató írásomban még én is pozitív voltam, úgy éreztem a brand miatt megérné a csatornának folytatni a The Lying Game-et, de úgy tűnik az ABC Family inkább az újoncaiban bízik. A legszomorúbb az egészben az, hogy a The Lying Game őrületes cliffhangerrel ért véget, így sajnos a rajongóknak van oka szomorkodni. A kaszáról a sorozat főszereplője, Alexandra…

Olvass tovább

Filmkritika: Most jó (Now Is Good) Téma: Egyéb kategória

Kétszer láttam ezt a filmet fél éven belül. Először februárban néztem meg, és már akkor írni akartam róla, de annyira fájdalmas volt az emlék, hogy képtelen voltam rá. Ez a film annyira szíven ütött, amennyire még a Keith, vagy az időközben magamévá tett Séta a múltba sem tette. Nemrég megjelent szinkronosan is a Most jó, tehát úgy gondoltam, érdemes megnézni még egyszer, no nem feltétlenül azért, hogy megint végigbömböljek két órát. Másodjára amúgy is edzettebb voltam, csak Tessa haláltusájánál sírtam…

Olvass tovább

David Henrie Interjú – Fordította: Bernadett Téma: Egyéb kategória

A Disney Channel sorozata, a Varázslók a Waverly Helyről (Wizards of Waverly Place) hatalmas sikert aratott szerte a világon, így nem is meglepő, hogy a csatorna a sorozat fináléja után egy újabb, szám szerint a második tévéfilmet készített el hozzá. Ebben azonban már nem vállalt szerepet David Henrie, akinek az ismertséget Justin Russo bohókás, okoskodó karaktere hozta meg. A huszonhárom éves színész elmondta azt, miért volt kénytelen nemet mondani a Varázslók újra egyesítésére, ezen kívül, szó…

Olvass tovább

A gyász miatt feketébe öltözött a Media Addict Téma: Egyéb kategória

El sem tudom mondani, hogy mennyire sajnálom Cory Monteith halálát. Tudjátok jól, a Glee indulásától kezdve kiemelt figyelmet kapott a blogon és az életemben is ez a sorozat. Finn egyike volt a kedvenceimnek, akit bár a negyedik évadban nem kedveltem annyira, de ettől függetlenül a Finchel páros különleges helyet foglalt el a szívemben. Cory Monteith halála annyira fájdalmasan ért, hogy úgy döntöttem, ideje illőn meggyászolni őt. Átszíneztem a blogot, a reflektorfény helyett egy hétig pedig a…

Olvass tovább

Twitter: Cory Monteith-re emlékeznek a sztárok Téma: Egyéb kategória

Cory Monteith halálhíre az egész világot megrázta, és ez alól a hírességek sem voltak kívételek. A legtöbben Twitteren keresztül búcsúztak el a fiatalon elhunyt színésztől. Cory halála világtrend is lett, legtöbben a #Finn, #RipCoryMonteith, #StayStrongLea és a #PrayForLea hash-taget használták – utóbbiért a varázslatos Demi Lovato volt a felelős, aki arra bíztatta a világot, hogy imádkozzanak a szerelmét gyászoló Lea Michele-ért. A tragédiát senki sem hagyta szó nélkül. Íme, néhány csiripelés a hazánkban is ismert emberektől. –…

Olvass tovább

La Patrona – Az örökség: Magyar Promó Videó Téma: Egyéb kategória

Az RTL II máris elkezdte reklámozni Az örökség (La Patrona) című telenovelláját, amiben a főszerepet a gyönyörű Aracely Arámbula kapta meg. A novella premierje július 24-én esedékes, az epizódok délután 14:00-tól lesznekláthatóak. A promó szövegéből kiderül az is, hogy a La Patrona volt az egyik győztese az RTL II májusi kezdeményezésének, ahol a nézők szavazatai alapján döntötték el, mely telenovella sugárzási jogait vásárolják meg. Véleményem szerint jó döntés született, Az örökség reményeim szerint itthon is nagy sikert arathat. Íme, az első promóciós…

Olvass tovább

Sajtóközlemény: Az MTV-n a néző dönt! Téma: Egyéb kategória

Az MTV szakít az eddigi hagyományokkal és a sorozatnéző közönség véleményét kéri ki azzal kapcsolatban, milyen új szériával álljon elő a jövő szezonban. Három cím közül, a Twitteren jelezhetik a tévérajongók, hogy szerintük melyik sorozatot rendelje be a csatorna. Mindenki véleménye számít, így az MTV önjelölt kritikusain lesz a világ szeme július 8-tól egészen 31-éig. De hogy is készül el egy sorozat? Az egyes országos amerikai csatornák több száz forgatókönyvet kapnak évente, amelyek közül mindössze…

Olvass tovább

Veronica Mars Film – Behind the Scenes Fotók Téma: Egyéb kategória

Pár hete írtam a Veronica Mars Film projektről, az összeg pedig sikeresen össze is jött, így most nyáron forognak is a mozifilm kamerái. Anno nagyon szerettem a sorozatot, így természetesen a filmre is nagyon kíváncsi vagyok, amiatt pedig pláne, mert több, a sorozatban szereplő színész is felbukkan, mint Jason Dohring, Enrico Colantoni, Percy Daggs III, Ryan Hansen, Martin Starr, Ken Marino, Max Greenfield, Tina Majorino, Francis Capre és Krysten Ritter. Ó, és Gossip Girl rajongók figyelem: úgy…

Olvass tovább

Könyvkritika: Max Brooks – World War Z Téma: Egyéb kategória

Gyorsan olvasok, de még így is ritka, ha egy nap alatt befejezek egy könyvet. A Wold War Z azonban annyira olvastatta magát, hogy egyszerűen képtelen voltam másra koncentrálni, egy nap alatt magamévá kellett tennem az egész kötetet. Őszinte leszek, még mindig beleborzongok. Még sose olvastam ehhez hasonló könyvet, az egyszer biztos. Ez tulajdonképpen egy novellás kötet, amit egy főszál köt össze: a harmadik világháború, avagy az Első Zombiháború, a World War Z. Persze, nem szeretik az…

Olvass tovább

Beauty and the Beast: Kritika az első évadról Téma: Egyéb kategória

Az idei évadban ez volt a “legnyögvenyelősebb” sorozatom. Ezt úgy értsétek, hogy többször is el akartam kaszálni, és csak azért nem tettem meg, mert olyan sok pozitív véleményt írtatok róla. Először a pilot után, majd a második és harmadik résznél mondtam azt, hogy “nekem ennyi elég”, aztán a tizenkettedik, tizenharmadik, tizennegyedik, tizenötödik, tizenhatodik, tizenhetedik és tizennyolcadik rész után akartam feladni. Valamiért mégis tovább haladtam, de nem tudom azt mondani: megérte. Az írók szemmel láthatólag mindent megtettek azért,…

Olvass tovább

Szepesi Niki újabb botránykönyvvel jelentkezik Téma: Egyéb kategória

Ahogy az várható volt, nem áll le a Szepesi Nikolett-féle gépezet, az Ulpius Ház pedig nemrég bejelentette, az örökös magyar bajnok egykori úszónő újabb szexuális titkairól rántja majd le a leplet. Az Orgazmuspontok című botránykönyve nyár végén debütál. Az egykori olimpikon első könyve, az Én, a szexmániás a Blikk információi szerint már több, mint húsz ezer példányban kelt el, ezzel pedig nemcsak az év legsikeresebb botránykönyve, hanem az idei év legjobban fogyó könyvévé avanzsált Niki kalandozása a pikáns múltban.…

Olvass tovább

Awkward – Kritika a harmadik évad első feléről Téma: Egyéb kategória

évada. Botor módon azt hittem, egyben leadják majd a teljes évadot, de szemetek voltak, és a felénél félbevágták. Végül is, nem baj ez, mert ez a harmadik évad teljesen más volt, mint az eddigiek. A tavalyi részektől jobban élveztem ezeket, ez kétségtelen, de úgy érzem tényleg ráfér a reboot, mert mintha saját magát ismételni, holott nem olyan idős ez a sorozat, hogy ezt nyugodt szívvel megtehesse. A folytatás természetesen érdekelni fog, a kreátort kirúgták és hoznak a…

Olvass tovább

Könyvkritika: Veronica Roth – A beavatott Téma: Egyéb kategória

Tudjátok miért jó az, ha egy regényből filmet készítenek? Mert így akarva-akaratlanul is felhívják a figyelmemet olyan könyvekre, amik felett akár el is sikkadhatnék. Ciki bevallani, de A beavatott is ilyen. Anno láttam a megjelenésnél, hogy ez érdekes lehet, a borító is nagyon pöpec, de aztán huss, el is felejtkeztem róla, egészen addig, amíg meg nem érkeztek az első hírek és képek a filmverzió kapcsán. Ciki, nem ciki, ez van, azt viszont örömmel mondom el nektek, hogy mennyire…

Olvass tovább

John Barrowman, az Arrow sztárja megházasodott Téma: Egyéb kategória

Nemrég Kaliforniában is kihirdették, hogy elfogadják a meleg házasságot, így az azonos nemű párok is egybekelhetnek, és a törvény előtt is egyenlőek lehettek. Erre várt az Arrow és a Doctor Who sztárja, a negyvenhat éves John Barrowman és párja, Scott Gill. A skót származású Barrowman, és Gill, a brit építész 1991-ben találkoztak egymással, amikor Gill részt vett a színész egyik színházi előadásán. A srácok 2006ban már egy élettársi szerződést kötöttek Walesben, és most ezt hivatalosították egy esküvő keretein belül. “Nem…

Olvass tovább

Pillangó – Az alvilág úrnője: Magyar Promo Videók Téma: Egyéb kategória

Az RTL II már bőszen reklámozza legújabb telenovellát, a La Mariposát (Pillangó – Az alvilág úrnője), ami július 16-án debütál a csatornán, a Corazón Valiente (Több, mint testőr) megüresedett helyén. A promóciós videókat Mókus 18 rögzítette (köszönet neki érte), én pedig feltöltöttem indavideóra, így mindenki megtekintheti őket. A videók után pedig elolvashatjátok a telenovella történetét. Van köztetek olyan, akinek felkeltette az érdeklődését a La Mariposa? Manuel Martínez (Michel Brown) a jóképű, sikeres nyomozó egy családi tragédia után visszavonul és piti…

Olvass tovább

Íme “The Voice” Henderson Dávid első dala Téma: Egyéb kategória

Henderson Dávid volt az utolsó, aki bekerült a The Voice tehetségkutatón a legjobbak közé. Már akkor isteni fénynek és egyéb marhaságnak nevezte őt többek között a mentora, Caramel is, de valljuk be, ki is érdemelte a jelzőket. A srác hétről-hétre egyre jobb előadásokat produkált, de végül idő előtt kényszerült a távozásra. Viszont sikerült annyi rajongót szereznie, hogy kapott egy lemezszerződést, az első dala, 1000 Years címmel pedig tegnap debütált. Dávid erről így írt Facebookon: Aki még esetleg…

Olvass tovább

Júliusi Háttérképnaptár: Devious Maids & Teen Wolf Téma: Egyéb kategória

Nagyon sajnálom srácok, két napot megcsúszott ez a háttérképnaptár, de a lényeg, hogy mostanra elkészültem. Mi más is díszíthetné júliust, mint a zseniális Devious Maids c. széria. Az egyik posztert használtam fel, és az igazat megvallva az egyszerűségre törekedtem, ezért nincs is sok effekt a naptáron. Remélem így is elnyeri a tetszésetek. Mivel tudom, hogy mennyien szeretitek a Teen Wolf c. sorozatot is, ezért a múlt havi naptárban kicseréltem a dátumokat és a napokat, így akár Júliust is…

Olvass tovább

Aranymosás: a Könyvmolyképző kiadja a regényemet! Téma: Egyéb kategória

Már harmadszor törlöm ki ezt a sort: “még mindig nem hiszem el“. Pedig most már el kellene, de szép lassan szoktatom magam a gondolathoz. Tegnap lezárták az Aranymosás Irodalmi Pályázat közönségszavazását, és A gyilkos áldozat lett a nyertes, így a Könyvmolyképző Kiadó ma közzétette, a regényem meg fog jelenni e-bookban. Sőt, talán (remélem 🙂 még piros pötty is lesz a borítón. El tudjátok képzelni mennyire boldog vagyok most? Olyan régi álmom teljesült ezzel, úgy érzem, mintha a fellegekben járnék. Egy…

Olvass tovább

AVENIDA BRASIL – A MÚLT FOGSÁGÁBAN AZ M1 MŰSORÁN Téma: Egyéb kategória

Azt már egy ideje tudjuk, hogy az m1 vásárolta meg a nagysikerű brazil telenovella, az Avenida Brasil bemutatásának a jogát. Azonban pár plusz információt is sikerült megtudnom erről a többszörösen díjnyertes telenovelláról, amit Magyarország elsők között szinkronizálhat le, hiszen a legjobb helyen felirattal fut. Magyar keresztségben a címe “A múlt fogságában” lesz, és vélhetően augusztusban kerül képernyőre, de utóbbiról még nincs pontos döntés. Ami a magyar szinkron kapcsán még érdekes lehet, azok a nevek. Brazíliában ugyanis…

Olvass tovább

Telenovella-ajánló: Szeretők és Riválisok Téma: Egyéb kategória

Elsős gimis voltam, amikor a tv2 bemutatta a Szeretők és riválisok című telenovellát. Emlékszem, tök ki voltam akadva, amiért 11:30 körül vetítették, mert akkor ugye még suliban voltam. Szerencsére addigra már lett olyan videónk, amivel be tudtam állítani a felvételt, így nem maradtam le semmiről, ami érdekelt. Nagyon hosszú ez a telenovella, de akkor úgy éreztem, hogy ez így van jól. Minden nap, amint hazaértem a suliból, a Szeretők és riválisokat néztem. Ha rossz napom volt, akkor…

Olvass tovább

Venezuelai telenovellát adaptál a The CW Téma: Egyéb kategória

Máris megvan a The CW második sorozatterve a 2014/15-ös tévés évadra, ez pedig a Juana la Virgen c. venezuelai telenovella feldolgozása. A csatorna fel is kérte Jennie Snyder Urmant, az Emily Owens, MD kreátorát, hogy kezdje el adaptálni a telenovellát, aminek a munkacíme Jane, the Virgin. A CBS Studios gondozásában készülő pilot-szkript elkészítésében részt vesz Ben Silverman is, aki nem először segíti a dél-amerikai telenovellák adaptálását az Egyesült Államokba, köze volt az Ugly Betty és a Killer Women elkészítéséhez is, mindkettő dél-amerikai…

Olvass tovább

La Mariposa: Kolumbiai telenovella az RTL csoportnál | UPDATE: Premier július 16-án Téma: Egyéb kategória

Az RTL Csoport vásárolta meg a kolumbiai La Mariposa c. telenovellát, ami magyar keresztségben a “Pillangó – Az alvilág úrnője” címet kapta. A meglehetősen rövidnek számító, 60 részes kolumbiai telenovella főszereplője Alicia Benitez (Maria Adelaida Puerta), akit mindenki a Pillangóként ismer, és ő a felelős a pénzmosásért az Egyesült Államok és Kolumbia között. Manuel Martinez (Michell Brown) a D4 különleges ügynöke, aki beszivárog a pénzmosó intézetbe, hogy elkaphassa a pillangót. Az ügynök azonban beleszeret Alíciába, ez pedig bonyodalmakhoz…

Olvass tovább

Könyvkritika: Katona André – Mennyi időnk van Téma: Egyéb kategória

“Semmi közös nincs ebben a két fiúban. Még a nemi identitásuk sem egyezik.” Na ez volt az a mondat, amikor fogtam és becsuktam az első meleg könyvet, amit magyar író írt, és magyar helyszínen játszódik. Értitek? Képes voltam félbehagyni egy meleg regényt, pedig azokhoz magyar nyelven szinte lehetetlen hozzájutni, Katona André írása pedig kuriózum, mert magyar szereplőkkel, magyar helyszínen játszódik. Mégis, abbahagytam, mert annyira rossz volt, amilyet még nem pipáltam, pedig már több száz könyvet…

Olvass tovább

Körkérdés: Hogy alakul a nyári darátok? Téma: Egyéb kategória

Pont egy hónappal ezelőtt tettem fel az oldalra a személyes nyári daráim listáját, amire elég sok válasz érkezett, amikben leírtátok, hogy Ti milyen sorozatok megnézését tűztétek ki a nyári időszakra. Úgy gondolom érdemes havonta számot vetni arról, mennyire sikerült jól megvalósítani a “célkitűzéseket”, így kezdjük is a júniusi mérleget 🙂 Azt hiszem a saját magamhoz intézett kihíváson egész jól helytálltam, pedig a korábbiakhoz képest mérsékeltem a sorozatokkal töltött időmet, mert egyre többet írok. Egész sok sorozat (fél) évadot…

Olvass tovább

Agárdi Szilvia és Pál Dénes is új dallal nyomul Téma: Egyéb kategória

A The Voice győztesén, Pál Dénesen kívül kétségkívül a majdnem vak, ám igencsak tehetséges Agárdi Szilvia lettek a tehetségmutató műsor legnagyobb nyertese. Pár héten belül mindketten kijöttek az első önálló, szóló dalukkal. Szilvia a “Boldogságod megtalál” nevezetű szerzeményt énekli vígan a haknikon, Pál Dénes “A széltől is óvsz” c. újdonsága pedig vélhetően a rádiókban is nagyobb sikereket arathat majd. zerény véleményem szerint Szilvia dala elég bénácska, nem érzem, hogy olyan különleges lenne, amilyet a lány…

Olvass tovább

2 Broke Girls – Kritika a második évad fináléjáról Téma: Egyéb kategória

Jajj srácok, mit is írhatnék nektek a 2 Broke Girls második évadáról? A lényeget már úgyis leírtam pár hónapja. Nem tagadom, nagy rajongója vagyok a sorozatnak. Úgy érzem egy olyan állandó minőséget képvisel, amire kevés sorozat képes. Tulajdonképpen egy olyan része sem volt, amit ne élveztem volna maximálisan, és valljuk csak be, ez elég ritka dolog. Mondhatnánk azt is, hogy a 2 Broke Girls világában nem változott semmi. A lányok továbbra is csórók és nagyszájúak, ráadásul ebben a…

Olvass tovább

Kasza Tibor és Tatár Csilla a Szépségkirálynőben Téma: Egyéb kategória

A Szépségkirálynő című műsor sajtótájékoztatóján bemutatták azt a 16 döntőst, akik kifutóra léphetnek a TV2 június 22-i élő showjában. A műsorvezetők kilétére is fény derült: idén Tatár Csilla mellett Kasza Tibor lesz a műsor házigazdája. Tatár Csilla és Kasza Tibor lesznek A Szépségkirálynő házigazdái – derült ki a műsor sajtótájékoztatóján. Az eseményen a műsorvezetők bejelentése mellett kihirdették A Szépségkirálynő-tábor háziversenyeinek győzteseit is: a Miss Bikinit Tímár Brigitta, a tehetségkutató Miss Talent versenyt Vígh Diána, a…

Olvass tovább

Coming Out: Csányi Sándor melegből lesz heteró Téma: Egyéb kategória

A Poligamy rendezője, Orosz Dénes készíti a Coming Out című új magyar nagyjátékfilmjét, ami jelentős állami támogatásban részesült A Magyar Nemzeti Filmalap jóvoltából. A Coming Out főszerepében Csányi Sándor látható, aki Eriket, egy meleg rádiós műsorvezetőt kelti életre, aki minden fronton küzd a homoszexualitás elfogadásával, és éppen házasodni készül barátjával (Karalyos Gábor alakításában), ám történik egy váratlan esemény. Találkozik egy gyönyörű nővel, akit Tompos Kátya alakít, és beleszeret, ezzel pedig a saját szexualitását is kétségbe vonja… Csányi Sándor adott egy érdekes interjút…

Olvass tovább

Teen Wolf 3×03 – Fireflies Téma: Egyéb kategória

Ha minden idők legrosszabb Teen Wolf epizódját keresi valaki, akkor szólok, hogy akár abba is hagyhatja, hiszen megvan a győztes. Azt hiszem ez az epizód bebizonyította azt, hogy miféle betegségekkel küzd a Teen Wolf harmadik évada. Az első kettő rész még tetszett, mert volt, ami elvonja a figyelmem. Ütöttek a poénok, a Sterek kémia, jók voltak a magánéleti részek, ráadásul volt Danny és az Ikrek, szóval annyi minden elvonta a figyelmem, hogy nem tudtam koncentrálni a…

Olvass tovább

90210: Akkor és Most Téma: Egyéb kategória

A The CW készített egy “90210: Before and After” összeállítást, ami a főszereplőket ábrázolja, és bemutatja azt, miképpen változtak az álmaik, vágyaik és céljaik az öt évad alatt. Persze túl sok információt nem tartalmaz egyik kép sem, de a nosztalgia-faktor miatt nekem nagyon bejön az összes 🙂

Olvass tovább

Pentatonix: Egy kiváló acapella együttes Téma: Egyéb kategória

Pár hete írtam nektek a Pentatonix együttesről, méghozzá azért, mert a zene fejlődését mutatták be egy videó keretein belül. Már akkor tudtam, hogy lesz még post a bandáról, hiszen nagyon jó zenéket töltöttek fel a Youtube oldalukra. Oké, feldolgozásokat, de tudjátok, én imádom az acapella stílust, a srácok által előadott (és a szememben újraértelmezett) dalok pedig valami zseniálisak. Szerintem legjobban a Somebody That I Used To Know feldolgozás sikerült, de tényleg érdemes szétnézni a srácok csatornáján, sok kincsre lelhettek.…

Olvass tovább

Logan Lerman – Csak pár szexi fotó Téma: Egyéb kategória

Azt hiszem elmondhatjuk azt, hogy Logan Lerman most van karrierje csúcsán, és köszönhetően a The Perks Of Being a Wallflover c. filmnek, már nem csak a rajongók, hanem a kritikusok is ódákat zengenek róla. Ami engem illet, korábban csak a Percy Jacksonban láttam őt, de mese nincs, rávetem magam a filmográfiájára, azt hiszem a kezdetektől. Addig is, íme, pár nagyon szexi kép Mr. Lermanról.

Olvass tovább

In Memoriam 2012/13: Body of Proof vs. Private Practice Téma: Egyéb kategória

Idén nem csak az NBC, hanem az ABC is sok sorozatot elkaszált, ráadásul olyanokat is, amik már régebbóta futnak. Azonban a Body of Proof és a Private Practice lába alatt is jócskán rezgett a léc, az idei évadokat is csak kegyelemből kapták meg, amivel sajnos nem tudtak élni. A Body of Proof sorsa amúgy is keserédes volt a csatornán. Az első évadából négy részt egyenesen áttoltak a második évadra, ami viszont nem hozta a megfelelő számokat. A harmadik évadra megjött…

Olvass tovább