Könyvkritika: Kirstin Gier – Időtlen szerelem trilógia (Rubinvörös + Zafírkék + Smaragdzöld) Téma: Egyéb kategória

Két nap alatt kiolvastam az Időtlen szerelem trilógia utolsó részét, de sokáig vártam, hogy megírjam róla a véleményem. Leginkább azért szerettem volna időt nyerni, mert a Smaragdzöld lezárástól nem voltam elragadtatva, így, jobbnak láttam, ha hagyom leülepedni a gondolataim. Mindent összevetve nagyon szerettem ezt a trilógiát, úgy érzem a Könyvmolyképző kínálatában ez magasan az egyik legjobb. Különösen tetszett Kirstin Gier világábrázolása, hiszen sikerült a mi dimenziónkba helyeznie egy fantasztikummal operáló történetet, és mindezt egész jól kivitelezte.

Igaz, engem már a történettel levett a lábamról. A hősnő, Gwen ugyanis időutazó, persze nem önszántából. Társa a jóképű Gideon, akikkel a múltba kell menniük, hogy beteljesítsék a régen élt – igencsak gonosznak tűnő, – gróf parancsolatát, és begyűjtsék a korábbi időutazók vérét. Az utazások nem várt veszélyt kínálnak, a gróf szándékairól is szép lassan kiderülnek a dolgok, ráadásul Gwen is beleszeret Gideonba…

Igazából semmi olyan nem történt meg ebben a trilógiában, amiről nem gondoltam volna, hogy meg történni benne. Ami miatt viszont nagyon megszerettem, azok a leírások voltak. Szép volt a nyelvezete, kíválónak találtam az írónő humorát, és mindezek mellett olyan egyszerű volt olvasni. Nem feltétlenül szeretem azokat az E/1-ben íródott írásokat, ahol a hős(nő) túlságosan szépirodalmi stílusban beszél, Gwen gondolatai viszont annyira illettek a karakterre, amit egyszerűen nem tudtam nem szeretni. A szerelmi részt is egész jól sikerült összehozniuk, leginkább a Smaragdzöldben tetszettek Gideon beszólásai, mint az “Te azt hitted fából vagyok?” és így tovább. Annyira élt a kép, hogy valóban láttam magam előtt őket, aztán nevettem egy jót rajtuk, és ez így van jól.

Ami a dramaturgiai részét illeti, szép lassan építették fel az egészet, és különösen tetszett, hogy Gier nem sietett sehová. Lassan lettek adagolva az információk, nem csak a gróf szándékait illetően, hanem minden mással kapcsolatban is. Pár dolog viszont bökte a csőrömet, leginkább Gwen szellem látásával kapcsolatban, ugyanis ez is benne volt a versikékben, és még Leslie sem jött rá idejében a dolgok nyitjára, ez pedig karakter idegen volt az okos legjobb barátnőtől. Ó, mielőtt elfelejtem: Leslie az egyik kedvenc könyvbéli side-kickem, legalább annyira kedveltem, mint Tinát A neveletlen hercegnő naplójából 🙂 Szeretem, ha egy író sok karakterrel dolgozik, az Időtlen szerelem trilógiában viszont talán sokan is voltak. Leginkább a páholyban dolgozók neveit nem sikerült megjegyeznem, így az utolsó kötet olvasásánál néha kapkodtam a fejem, hogy most pontosan ki kicsoda, de mindettől függetlenül sok szereplőt megszerettem, idővel még Charlotte-ot is, akinek a találkozása az alkohollal kifejezetten bejött.

Egy dolgot viszont nagyon sajnáltam, méghozzá a nagy rejtély lezárását az utolsó kötet végén. Többször vissza is lapoztam, miközben arra gondoltam, hogy “csak ennyi? Komolyan?“. Tudniillik három kötet óta várom a nagy titkok kiderülését, az ügy lezárását, amit sikerült körülbelül 30 oldalban megoldania az írónőnek. Ezt bántóan kevésnek éreztem, ráadásul a következményeit is, így picit rossz szájízzel fejeztem be a Smaragdzöldet, a happy end ellenére is – utóbbin gondolom nem lepődik meg senki, mármint azon, hogy volt happy end. Igazából nem arra vágytam, hogy legyen egy romantikus ömlengés, de kíváncsi lettem volna a többi szereplő véleményére a helyzettel kapcsolatban, meg arra is, hogy mi lesz a csoport jövője, meg Gwené és Gideoné. Olyan az egész, mintha két-három fejezet lemaradt volna a könyv végéből. Mindent összevetve azonban szerettem ezt a trilógiát, és örülök annak, hogy módomban állt elolvasni azt.

Értékelés: 8/10
A teljes trilógiát mindenképp maximális pontszámmal értékelném, de a Smaragdzöld esetében éreztem azt, amit Gier írt a végén a köszönőbeszédében, hogy gyorsan kellett írnia. Színvonalas volt ugyan ez is, de a nagy csavar a végén meg a lezárás túl hirtelen volt a számomra. Ezért hát ez a kevesebb pont, de mindentől függetlenül ez egy olyan ifjúsági trilógia, aminek az elolvasását nem csak könyvmolyoknak, hanem azoknak is ajánlom, akik akár kevés könyvet szoktak elolvasni.