Így lehetsz sikeres blogger #10 – Vegyesvágott Téma: Egyéb kategória

Ahogy a múlthéten szóltam Nektek róla, egy időre véget ér az Így lehetsz sikeres blogger cikksorozat. Remélem az öt hét alatt sok mindenről tudtunk beszélgetni, amiket idővel tudtok majd hasznosítani is, azonban úgy érzem, hogy a lehető legtöbb témát már kimerítettük. Természetesen továbbra is töröm a fejem, hogy miről lenne még érdemes írni Nektek, előbb-utóbb találok majd valamit, tehát a cikksorozat nem örökre ér véget. Mielőtt azonban érzelmes búcsút vennénk, íme, egy kis vegyesvágott, pár olyan dologról, amit fontosnak tartok, de a korábbi cikkekben nem tudtam elhelyezni.

– Kihez beszélsz? Gyakran esem én is a megszólítás hibájába, azt hiszem ezt a legnehezebb egy bloggernek kiküszöbölnie. Tudod miről beszélek? / Tudjátok miről beszélek? Nagyon nem mindegy ám a megszólítás, teljesen mássá válik tőle a blogod hangulata. Ez amúgy nekem is nagy hiba, nem tudok elég következetes lenni, így a legtöbb írásomban a két forma váltakozó. Természetesen ez nem olyan “hujj de nagy” hiba, de azért jobban fest egy olyan blog, ami pontosan és következetesen szólítja meg az olvasót. (Látod? Nekem is van miben fejlődnöm, mert a jó blogger holtig tanul 🙂)

– A helyesírásról: Na ez egy kemény dió. Az ember azt hinné, hogy mindenki helyesen tud beszélni magyarul, de ez sajnos nincs így. Viszont, van különbség hiba és hiba között. Sajnos én sem írok olyan helyesen, mint amennyire szeretnék. Adott esetben megírok egy cikket, átolvasom publikálás előtt egy-két alkalommal, de néha még úgy is akadnak benne helyesírási hibák. Nem vagyok rá büszke, de sajnos én sem vagyok tökéletes. Ha téged viszont rettentően zavarnak a helyesírási hibáid (mert biztos vannak), akkor olvasd fel hangosan a cikket, az kizökkent abból, hogy “á, úgyis tudom ide mit akartam tenni”-módon a magadban lévő olvasás során automatikusan kijavítsd a hibáid Ó, és ami a vessző hibákat illeti: mégis kit érdekel? A blogod nem a nyelvtan-óra anyaga, ha pedig van olyan látogatód, akit nagyon zavar, akkor mondd neki nyugodtan, hogy lehet a korrektorod 🙂

– Egy látogatóm folyamatosan belém köt! Na, erről lenne mit mesélnem, mivel velem már megtörtént párszor az, hogy volt olyan látogató, aki valamiért nagyon nem szívlelt sem engem, sem az írásaim, mégis naponta feljött, és még írt is valamit. Nehéz ám az ilyet kezelni, hiszen a nyilvános vita nem a legjobb megoldás. Amennyiben van rá módod, próbáld meg tisztázni vele a konfliktust a háttérben, küldj neki e-mailt. Ha ez sem sikerül, próbáld meg letiltani, ha pedig nincs dinamikus IP címe, akkor nincs is probléma, mert már nem fog tudni hozzászólni a bejegyzéseidhez. Legvégső esetben, ha tényleg nincs más mód, állítsd be a kezelőfelületen azt, hogy csak regisztrált (jóváhagyottan!) felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéseidhez. Sajnos a legtöbb oldalon van probléma néhány renitens látogatóval, de ne hagyd, hogy nagyon elvegyék a kedved.

– Az idegen szavakról: Először is, ha problémákat okoz az, hogy gyakran használsz idegen eredetű szavakat, akkor engedd meg, hadd gratuláljak. Ezek szerint olvasott vagy és művelt, ami nagyon jó dolog. A látogatóid egy része viszont talán nem az, és ha nem feltétlenül érti meg azt, amit írsz, az bizony problémás lehet. Szóval, ha egy szövegben fel szeretnéd használni mondjuk a koherens szót, akkor írd be nyugodtan a magyar megfelelőjét, az összefüggőtől pedig nem tűnsz kevésbé műveltnek, hiszen minden cikk stílusából lehet látni azt, hogy ki az olvasott, és mennyire magas a szókincsed, ehhez pedig nem kellenek idegen eredetű szavak. Ez egyébként kényes téma, mármint, ha valaki sokat tanult, akkor az ilyen szavak annyira természetessé válnak, és úgy beépülnek a hétköznapi beszédébe, hogy nehéz nem használni őket az írás során. Nem akarok nagyzolni, de ilyen probléma néha velem is előfordul, és van, hogy a cikkek javítása közben váltok az idegen hangzású szóról a magyar megfelelőre. Szerintem erre te is próbálj odafigyelni, hiszen a látogatóig akár hajlamosak hülyének is nézni magukat, ha egy-egy szavad nem értik meg, holott erről szó sincs, mert nem hülye vagy ostoba az, aki nem ért meg egy-egy idegen hangzású szót, csak egyszerűen nem jártas azon a területen, ahol ezeket használják.

– Hogyan nevezd el a weboldalad? Na ez egy húzós kérdés. Mi az alaptétel? Ha blogolni akarsz, akkor kreatív is vagy, hiszen a blogger-léthez a kreativitás alapvető feltétel. Ergó nem kellene, hogy problémát okozzon, ugye? Ó, bár ennyire egyszerű lenne, igaz? Ha tudnátok, hogy én mennyire szenvedtem, mert nem tudtam milyen nevet adni az oldalnak. Azt, hogy “Media Addict”, nem én találtam ki, hanem az egyik ismerősöm, mert egyszerűen képtelen voltam valami normálisat kitalálni, az eredeti Top Secret-nek meg nem sok köze volt a blog témájához. Szóval, címet adni nehéz, de nem lehetetlen. Amit nem tanácsolok, az a következő: elhiszem, hogy szereted a KellyOlvas-oldalt, de ne másold le, például BélaOlvas vagy MórickaOlvas – de ha van rá mód, akkor ne legyen VikiVokOlvasokOsztCsŐ sem az oldalad címe. Próbálj meg kreatív lenni, például egy könyves blog esetén használd fel a kedvenc könyved címét. Személyes blognál jöhet ferdített filmcím vagy dalszöveg cím, akár idézet. Akadnak példák a blogszférában, és valamitől mind egyedi. Szóval, ha nem tudod miről nevezd el, akkor ez egy jó támpont lehet. Örülnék, ha többet tudnék segíteni, de sajnos címadásban magam sem vagyok profi.

Nos, tulajdonképpen ezek lettek volna azok, amikről még meg szerettem volna emlékezni. Nagyon remélem, hogy találtok ebben a cikkben – és a korábbiakban is, – hasznos dolgot 🙂