A burok – Stephenie Meyer már megint megcsinálta Téma: Egyéb kategória
Hihetetlen, de igaz: Stephenie Meyer már megint megcsinálta! Megalkotott egy zseniális háttérvilágot, olyan mély fantáziáról tett tanúbizonyságot (ismét!) ami előtt meg kell emelnem a kalapom. Aztán meg, az egészet bezárta egy béna szerelmi háromszögbe, amit végül olyan bicskanyitogató módon préselt össze, amire alig találok szavakat… Elismerem, a könyvet nem olvastam el, hiszen a mínuszos sorköz, a hangyaméretű betűk és a kábé 500 oldal elvette a kedvem tőle. A filmre viszont kíváncsi voltam, így azt megnéztem. Igazából, én hinni akartam, hogy ez a jó. De tényleg! És szeretni is szerettem volna, így most szomorúan kell rájönnöm arra, hogy bizony ez nem lett túl jó. Vagyis, részleteiben az volt, de összességében a teljes képet nézve aúcs.
Beszéljünk a sztoriról. A földet ellepték az ufók, akik magukat lelkeknek nevezik. Beköltöztek az emberek “testébe”, hogy ezáltal megóvják a bolygót, amit mi, az emberek lassan (de biztosan) elpusztítunk. Akadnak azért ellenállók is, egyikük Melanie, de ő sem tud sokáig menekülni. Végül belé költözik egy ezeréves Vándor (később Vanda), de Melanie is ott marad, ergó két lélek lesz egy testben. Végül elsietnek a lány búvóhelyére, ahol a legtöbben kedvesek, és ott Melanie találkozik a dögös pasijával, de a Melanie testében élő Vándor lelke pedig beleszeret egy másik dögös srácba és komolyan mondom ez az egész már fájt. Stephenie Meyer miért? Komolyan, miért?
Hogyan lehet az, hogy Meyer képes megalkotni egy ízig-vérig izgalmas háttérvilágot, de a cselekmény ábrázolással már problémái vannak? Az Alkonyat háttérvilága is zseniálisan lett kivitelezve, a Volturitól kezdve a vámpírokon át a csillogásig bezárólag (mert utóbbi bármilyen nevetséges, mégis egyedi). Ugyanez van itt is, kitűnő háttérvilág, érdekes lények, jó felütés, és mindezt a szerelmi szállal teszi teljesen érdektelenné. Alapesetben jó lett volna ez a különös “szerelmi háromszög”, de Vanda és Ian körülbelül “kétszer rád nézek és az életemet adnám érted” szituációban leledzettek, ami egy cseppet hiteltelenné és kidolgozatlanná tette az egészet. Üröm az örömben, hogy Bellával ellentétben Melanie egy sokkal szerethetőbb személyiség, és Saoirse Ronan is szimpatikusabb volt (a számomra legalábbis), mint Kristen Stewart.
Be kell valljam, nekem a legjobban a vége fájt. Spoileresen folytatom: egy ilyen monumentálisnak ígérkező cuccost hogyan lehetett úgy lezárni, hogy “kiszedjük a lelkeket, elküldjük őket egy távoli bolygóra, így száz évig béke lesz a földön”. Komolyan, a csudába, miért kellett ezt így kitalálni? Értem én, peace jelet rajzoljunk a homlokunkra, és ellenezzük az erőszak minden formáját, de ez a vég teljesen ostábá varázsolta az egészet filmet. Ugyanolyan feelingem volt, mint az Alkonyat végén Alice és az elképzelt monumentális csata. Már megint odaadta Stephenie Meyer a lehetőséget arra, hogy valami igazán jó sülhessen ki az egészből, hogy aztán egyre jobban röhögve döntsön úgy, “nesze nektek, a szerelem a legfontosabb“. Utóbbival nem vitatkoznék, a szerelem valóban egy fontos és különleges érzés, de ha már megteremt egy író olyan opciókat, amikkel igenis élni lehetne, akkor azokat bűn nem kiaknázni. Az én szememben legalábbis az.
Értékelés: 4/10
Korábban tervbe volt véve, hogy amint beszerzek egy e-book olvasót, magamévá tegyem a könyvváltozatot is, ezt azonban most elvetem, ezek után én nem vagyok kíváncsi többre Stephenie Meyer kincsestárából. Csak magamat ismétlem: nagy kár ezért a zseniális háttérvilágért, amit ilyen badar módon pazarolt el az írónő. Már megint!