Pilotkritika: Bates Motel Téma: Egyéb kategória

Mivel a sorozat alapjául szolgáló film, a Psycho kimaradt az életemből (és ha rajtam múlik sosem fogom megnézni), így teljesen másképp álltam hozzá a Bates Motel pilotjához. Míg a Psycho nézőinek volt egyáltalán némi alapfogalma arról, hogy kicsoda a karakter, miért fontos a hotel és ők eleve egy eredettörténetre voltak kíváncsiak, addig engem Freddie Highmore (öhm… :)) és egy olyan széria érdekelt, ahol a tini főhős valami oknál fogva pszcihóvá válik. A kettő közötti különbség igencsak éles, hiszen nekem az elvárásaim kimerülnek annyiban, hogy egy körülrajongott sorozatról van szó, aminek valamilyen szinten jónak kell lennie. A pilot pedig meggyőzött abban, hogy a hype itt is teljesen jogos, az eredeti filmet messzire kerüljem el, és ősszel nézzem meg a teljes első évadot.

A sorozat főhőse Norman Bates, egy okos, jóképű ám félénk tizenéves srác, aki az anyjával, a komplikált lelkületű Normával egy kisvárosba költözik. Norman édesapja már nincs a képben, az anya-fia páros pedig egyedül kénytelenek szembenézni az élet kihívásaival. Utóbbiból rögtön adódik is egy, Normát ugyanis meg akarja erőszakolni egy férfi, akit végül megölnek, a hullát pedig a hotelben rejtik el a rendőrök elől – a felütés tehát hatásos, a kérdés csupán annyi, hogy a folytatás is tud-e annyira izgalmas és érdekes mederben folyni, mint ahogy elkezdődött a show. Láttam már jó pár olyan jelenetet, ahol nőket akarnak megerőszakolni sorozatokban és/vagy filmekben, de azt hiszem még egyik sem volt annyira kifejező, mint Norma harca azzal a benga állattal. Nagyon jól megoldották képileg és színészi alakítást tekintve egyaránt, de egyfajta sötét, borongós hangulat az egész pilotra jellemző volt. Nagyon jól keverték a szálakat, és nem csak izgalmas, de szó szerint hangulatos lett a bevezető epizód.

Már most kíváncsivá tettek, és felmerült bennem a kérdés: hogyan tovább? Norman Bates elvileg sorozatgyilkos lesz felnőttkorára, és vélhetően a tiniként elkövetett dolgok, és a viszonya az anyjával adja meg a kulcsot arra, miképp jut majd el oda. Érdekes ám valamilyen szinten sejteni azt, hogy mi lesz a játék vége, de úgy érzem ez nem fog befolyásolni abban, hogy élvezzem a sorozatot. Kétségkívül ezt csak élvezni lehet, legalábbis ha a pilot minősége az egész sorozatra kiterjed majd. Mert a bevezető részt viszont imádtam, a feszültségkeltés, a látványvilág és azok a jól megkomponált zenei aláfestések mind izgalmassá tették számomra az egészet. Ami a színészi játékot illeti, Vera Farmigával most találkoztam először, de valami elképesztően jól nyomta az ipart. A kis Freddie Highmore is felnőtt, nem csak dögös lett a Charlie és a csokigyár gyereksztárja, hanem színésznek sem utolsó. Úgy érzem, hogy már csak a főszereplők játéka miatt is megéri majd nyomon követnem ezt a sorozatot.

Értékelés: 10/10
Nem igazán tudok olyan dolgot felemlegetni a pilotból, ami ne jött volna be, így abszolút nem érzem túlzásnak a maximális értékelést. Ősszel biztosan végig fogom nézni a teljes első évadot, és remélem, hogy tartani fogja majd a minőséget.