Könyvkritika: Katona André – Mennyi időnk van Téma: Egyéb kategória

“Semmi közös nincs ebben a két fiúban. Még a nemi identitásuk sem egyezik.”

Na ez volt az a mondat, amikor fogtam és becsuktam az első meleg könyvet, amit magyar író írt, és magyar helyszínen játszódik. Értitek? Képes voltam félbehagyni egy meleg regényt, pedig azokhoz magyar nyelven szinte lehetetlen hozzájutni, Katona André írása pedig kuriózum, mert magyar szereplőkkel, magyar helyszínen játszódik. Mégis, abbahagytam, mert annyira rossz volt, amilyet még nem pipáltam, pedig már több száz könyvet elolvastam. Annyira sajnálom amúgy, de ezen mondat után én képtelen voltam tovább folytatni az olvasást. Most komolyan, ha egy író megír egy meleg regényt, legalább azt tudja mi a különbség a nemi identitás és a szexuális orientáció között. Ha ő nem is tudja, akkor a szerkesztőknek vagy az előolvasóknak, vagy bárkinek jeleznie kellene az ilyen ordító problémákat. Az igazság az, hogy ez a baki már korábban is előfordult a regényben (“Előfordul, hogy valaki csak a harmincas évei elején ébred rá a nemi identitására, és addig a téveszmék rabja. Izzadni kezdett a gondolattól.”) Akkor se tetszett, de csak legyintettem, úgy voltam vele egy baki belefér, na de a fenti idézet, hogy semmi közös nincs a két fiúban, na onnantól kezdve képtelen voltam folytatni. Tegyük hozzá, nem ez volt a könyv egyetlen bűne.

Totál megértem azt, ha egy első könyves író nagyon bizonyítani akarja a világnak azt, hogy megérett a publikálásra, és olyan tehetséges, meg a szókincse is annyira széles és így tovább. Csak ez néha olyan balul tud elsülni. Miközben olvastam az elejét egyértelműen egy iskolai fogalmazás képe rémlett előttem, amikor a kis Dórácska, az osztály második legjobbja minden egyes szót belegyömöszöl a fogalmazásba amit ismer, és úgy talán ő lehet a legjobb. Néhol a Jóbarátok jutott eszembe, tudjátok, az a levél amit Joey ír azért, hogy örökbefogadhasson Chandler és Monica, aztán telefonálnak a hivatalból, hogy de cukik voltak, amiért egy kisgyerekkel iratták meg a levelet… Hát körülbelül ez a két érzés kavargott bennem olvasás közben.

Ami viszont a megfogalmazásnál is jobban zavart, az a regény felosztása. A jelenből haladtunk visszafelé, és úgy lett elmesélve a sztori, ami leginkább unalmas volt, hisz tudtam, összejöttek, és folyamatosan utaltak a korábbi történtekre, tehát felesleges volt az egész, mert semmit nem tett hozzá a történethez (legalábbis ameddig én olvastam, nekem így tűnt). De ami ettől is jobban zavart, az a folyamatos váltakozás. Hol E/1, hol E/3, és ez sokszor egy fejezeten belül többször is megtörtént. Egyszerűen követhetetlen volt az egész.

Ami a történetet illeti, sajnos arról sem mondhatok el túl sok mindent. Két főszereplő volt, Noel a tipikus meleg, aki érzelmes, sebezhető és sokszor idegesítő. Bence volt a heteró, aki beleszeretett Noelbe, de továbbra is úgy beszéltek róla, mintha heteró lenne. Persze szerelmi háromszög is volt, Bence volt barátnője próbálta visszaszerezni a srácot. Mivel képtelen voltam befejezni a könyvet a minősége miatt, ezért molyon és ismerősöktől megkérdeztem a sztori végét, na az legalább tartogatott egy kis meglepetést, de igazából nem lepett meg a lezárást, Noelt elviselni hosszú távon, na az megterhelő lehet.

Értékelés: 1/10
Sajnos nemigazán van olyan, amit értékelni lehetne ebben a könyvben. Katona André fantasztikus lehetőséget kapott. Magyarországon publikálhatott egy meleg regényt, ráadásul magyar környezetben, a végeredmény pedig egy (szerintem) élvezhetetlen valami lett. Olyan szomorú vagyok még mindig, mert én tényleg reménykedtem a minőségben, abban, hogy olvashatok valami igazán jót. Ehelyett körülbelül a felénél ki kellett szállnom, és végig az kattogott a fejemben, hogy miért? És egyáltalán, volt ennek a könyvnek szerkesztője? Áh, hagyjuk is. Egy biztos, Katona André következő könyvét nem fogom szívesen a kezembe venni… Mindenesetre van olyan, akinek a regény tetszett, Ági egész pozitív kritikát írt róla, szóval ha valaki egy meleg könyvet keres, szívből ajánlom az Ethan & Cartert… 🙂