Pretty Little Liars: Íme, a kérdések és a válaszok! Téma: Egyéb kategória

Eme kritika nyomokban spoilert tartalmazhat. Ha nem láttad még az évadzárót, akkor nem ajánlott a cikk elolvasása. (Korábbi Pretty Little Liars kritikám itt olvasható)

 

Ezen a héten véget ért a Pretty Little Liars negyedik évada, a promóciókban pedig azt ígértek, hogy most aztán mindenre választ adnak, és mindent elmondanak. Kicsit becsapottnak érzem magam, mert nem érzem úgy, hogy minden kérdésemre válaszoltak volna. Mondom mindezt azért, mert a promo videóban is a “Vedd le a maszkod” üvöltés volt, ezért joggal hittem, hogy megtudjuk végre, de nem, a legújabb “A” titka átcsúszik az ötödik évadra. De igazából nem csak emiatt vagyok úgy, hogy “nagyobb volt a füstje, mint a lángja” ennek a résznek. Az igazság az, hogy el is felejtettem, mit kellene kérdezni. Már magam sem tudom mire várom a választ, mert négy évad során annyi kérdést kellett feltenni, annyi szálba kezdtek bele és hagyták abba hirtelen, annyi karaktert mutattak be, és olyan sok “A”-jelölt van, hogy tényleg nem tudom mit kérdezzek, és milyen választ várjak. Most azért érkeztek a megoldások, de korántsem annyi, és még véletlenül sem úgy, ahogy én azt látni szerettem volna.

 

Elgondolkodtam azon, hogy most végig soroljam-e a kritikában azt, mire kaptunk választ (a végén azért megtettem), miből mit szűrök le, de én “csak” egy mezei néző vagyok. Javarészt hetente néztem a sorozatot, minden epizódot csak egyszer láttam, és már a kezdetektől itt vagyok. A fene emlékszik már minden egyes részletre, és van egy olyan érzésem, hogy ezzel az írók is így vannak. Tényleg kezdem elveszteni a fonalat, és ennek tényleg ahhoz is lehet köze, hogy istentelenül sok karaktert foglalkoztat a sorozat. Mivel most visszatért Jason, rá gyanakodnék, hogy ő lehet “A”, de szerintem még az írók sem tudják ki ugrál a tetőn, így minek lőjjem el a patronjaimat arra, hogy azon agyaljak, amire vélhetően adnak majd választ, de egy szedett-vedettet, mert nem fognak kitalálni még egy EzrA sztorit. Olyan jó megoldás nem lesz még egy.

 

Ez a finálé pedig olyan volt, mint az összes többi. Sokat ígértek, ellőttek egy nagy cliffhangert, amiből majd nem lesz semmi. Mint a legutóbb, amikor volt valami félelmetes a csomagtartóban, ami miatt sikítani kellett, aztán meg kiderült, hogy egy malac volt az. Most is valami hasonlót várok, miközben abban reménykedem, hogy mivel kiderült, Ali él, és vélhetően most nem fog tudni elmenekülni, ezért a rendszeresebb jelenléte okán érdekesebb és izgalmasabb lehet majd az ötödik évad. A lehetőség még mindig adott, és ha elvonatkoztatok az “A” száltól, akkor el kell ismernem, hogy a karakterek magánéleti szálai még mindig lekötnek. Csak ne lennének olyan sokan – mármint, a karakterek. Tudjátok, a jóból is megárt a sok. Egy szó, mint száz, nem érzem úgy, hogy kielégítették volna a kíváncsiságom, kicsit uncsi is volt ez a rész, de ettől függetlenül várom az ötödik évadot. Akkor is, ha sejtem, hogy már megint csalódni fogok.

 

Az, hogy gyógyszert szedett, azon a nyáron is, amikor Ali eltűnt. Azt hitte ő ütötte le a csajt, de természetesen nem ő volt. Naná, hogy nem, még a végén izgi lenne a sorozat.

Például Mona, de szerintem Ian is. Az mondjuk remek volt a végén, ahogy Mona átverte Alit, csak elég érthetetlen, hogy akkor miért szállt rá a csajokra. Na mindegy.