Körkérdés: Finn nélkül is a Glee nézője maradsz? Téma: Egyéb kategória

Egyre több rajongótól hallom azt, hogy a Glee 5×03 után elkaszálják a sorozatot – akkor fog ugyanis elbúcsúzni a széria egyik legközkedveltebb karaktere, Finn Hudson. Ismeretes ugyanis, hogy az őt alakító Cory Monteith júliusban elhunyt, ezáltal pedig a karaktere is. Pedig az írók terveztek Finnel, Cory az előzetesen megmutatott promóciós fotókon is rajta volt, most viszont nélküle folytatódik tovább a Glee.

Meg kell mondjam, jómagam nem tudom miképp álljak a kérdéshez. Tisztán emlékszem arra, hogy amikor a Glee negyedik évadának az elején eltűnt Finn, és feltűnt a színen Brody, egy pillanat alatt elfelejtettem “Finchelt”, és élvezettel néztem, amint Rachel kivirágzik egy új szerelem kapcsán. Amikor szétment Klaine, és felbukkant Kurt életében Adam, akkor is elfelejtettem Blainet, és drukkoltam az Adam & Kurt párosnak. (Sőt, várom Oliver Kieran-Jones visszatérését). Szóval, én tudom magamról, hogy kevésbé vagyok “hűséges” fajta a karaktereket illetően, különösen azért, mert szeretem látni azt, ha egy új szerelem más interakciót vált ki az adott szereplőből.

Most tehát elérkeztünk a fő kérdéshez: Nézni fogjátok a Glee-t Finn Hudson nélkül is?

Azt hiszem burkoltan már válaszoltam, de újra leírom. Emiatt nem fogom elkaszálni a sorozatot. Abban biztos vagyok, hogy azt a részt, amikor Finnt eltemetik, végig fogom bőgni. Az is tuti, hogy időnként hiányozni fog, de azt hiszem hozzá fogok tudni szokni. Számomra sosem volt egyenlő a Glee Finnel. Sőt, úgy éreztem az írók eddig sem nagyon tudtak mit kezdeni vele, és erre gyakran ki is tértem a negyedik évados kritikáimban.

Azzal viszont tisztában vagyok mennyien szerettétek Finnt. Elhiszem, hogy sokatoknak fog hiányozni. Viszont, sok közkedvelt szereplő van még. Érkezik Demi Lovato és Adam Lambert is. Ami nem azt jelenti, hogy Finn pótolható lenne. Hanem talán csak valami olyasmit, miszerint a világ megy tovább. És a Glee is keres egy új, karizmatikus, jóképű férfi karaktert, aki megpróbálhatja betölteni az űrt, amit Finn hagyott.

Fontos dolog tisztáznom: a fenti sorok Finnre utaltak. Cory Monteith halála egy tragikus veszteség, amit nagyon sajnálok. Kevés az olyan vasárnap, amikor ne jutna eszembe mi történt vele. Mert egy vasárnap reggel értesültem a haláláról. Életem egyik legborzasztóbb napja volt, ugyanis ez volt az első alkalom, amikor egy olyan művész halt meg, akit igazán szerettem. Ráadásul Cory volt Lea Michele párja is, azon színésznők egyike, akit nem csak emberként, hanem művészként is nagyra tartok. Sokszoros tragédia volt ez. Eme írásban viszont javarészt Finnről volt szó – remélem nem sértettem meg senki gyászát sem, hisz’ az nem állt a szándékomban.