Teri Hatcher új szerepben Téma: Egyéb kategória
A Született Feleségek forgatását már befejezték, a finálé pedig Május 13-án lesz látható az Egyesült Államokban – már csak két rész, és véget ér a széria. Kritikával még a hétvégén (!) jelentkezem, addig is foglalkozzunk Susan alakítójával. A négy főszereplő közül Teri Hatcher volt a “leglustább” a Született Feleségek forgatása alatt, ugyanis csak egy rövid szerepet vállalt a Viszlát, bajnok c. filmben, szinkronizált egy keveset és Lois Lane anyját alakította egy epizód erejéig a Smallville c. sorozatban. Most, hogy többet nem ölti magára Susan Delfino karakterét, nagyon hamar talált magának új munkát.
Miss Hatcher a Jane by Design c. sorozatban szerepel majd, a jeleneteit pedig májusban és kora júniusban veszik majd fel. Ő alakítja Jane (Erica Dasher) régóta nem látott anyját, a történet szerint ugyanis otthagyja a családját, megunván a kisvárosi életet. Hatcher amellett, hogy négy epizódban szerepel, rendezni is fog majd. “Nagyon izgatottak vagyunk, amiért Teri csatlakozott a Jane by Design csapatához” – nyilatkozott Kate Juergens, az ABC Family programokért felelős igazgatója, majd hozzáfűzte, “Teri tehetsége tökéletesen kimeríti a komédia, a mélység és a nagy érzelmek skáláját, ezért lesz kíváló Jane rég elveszett anyja szerepében“.
Teri kifejezte az örömét a rendezés mellett is, hiszen a Született Feleségekben is mondták számára a kollégák, milyen jó a kamerák túlsó oldalán is tevékenykedni, többek között Vanessa Williams és James Denton is mondogatta neki, hogy vágjon bele. Hatcher a sorozatról is nyilatkozott: “A Jane by Design bájos sorozat, nagyon vicces jelenetekkel. Alig várom, hogy új és régi barátokkal dolgozhassak és segítsek elmondani a történetüket a kamera előtt és mögött egyaránt“.
A Jane by Design Június 5-én tér vissza az ABC Family műsorára, az első epizód, amiben Hatcher látható lesz, Június 19-én debütál majd a képernyőn. A tavaszi záró-epizódban majdnem összeomlott Jane kettős élete, és szerelmi téren sincs a toppon, ugyanis a legjobb barátja, Billy, bevallotta neki, hogy szerelmes belé. Mihez kezd most Jane? Hamarosan kiderül!