Upfronts 2010/11: Fox Téma: Egyéb kategória

Wow! A Fox-nak sikerült elérnie az Upfrontson azt, hogy egyik újonca sem érdekeljen különösképp. Itt nem is tudtam öt olyan sorozatot kiválasztani (a hétből) amibe tényleg belenézek jövőre, ezért most csak három szerepel.

– Running Wilde: Kizárólag Keri Russell (Felicity) kap esélyt. Na jó, azért az alapsztori se olyan rossz, egy gazdag pasi próbál meghódítani egy szegény, környezetvédő csajt.

– Lonestar: Igen, a ‘modern Dallas’ felkiáltás (ala sorozatjunkie) az ami meggyőzött hogy nekem tetszhet, meg amúgy is, ha elég jól keverik a lapokat még érdekes is lehet.

– Terra Nowa: Mivel szereplői még nincsenek, és eleve csak tavasszal indul, csak az izgat fel hogy időt utaznak, hogy Steven Spielberg a producer. Reméljük rendes költségvetést kap, és akkor legalább látványban a toppon lesz.

A Fox idei kaszáiból mellesleg csak a Dollhouse-t sajnálom, de teljes mértékben egyetértek azzal hogy befejezték, már tavaly is gáz volt a nézettsége, a második évad csupán egy olyan ajándéka volt a shownak, amivel valamiért nem tudott élni.

Az Upfronts legnagyobb híre pedig az (legalábbis számomra), hogy a Glee lesz a Superbowl utáni műsor, tehát számíthatunk vagy 30-40 milliós nézettségre. És remélhetőleg egy űberfrankó epizódra!