X-Faktor 2013 – Szabó Ádámot meg(v)ette a bulvár Téma: Egyéb kategória

Mit is mondhatnék a ma esti X-Faktorról? Sok minden nem történt benne… Először is, majd’ két óra adásidővel bírt – 1 óra és 45 perc -, amiből 20 perc volt a konkrét zene. Akkor mégis miről szólt az egész? Kapásból 20 percenként nyomtak reklámot, folyamatosan elmondták mit nyerhetnek azok, akik szavaznak, amúgy meg folyt a parasztvakítás.A mentorok beszéltek a semmiről, előadták a műsorvezetők a nagy semmit, a műsor hasznos ideje pedig tényleg fájóan kevés volt. Persze ez majd’ minden héten így van, de most, hogy már csak hét produkció van a színpadon, és mindenki csak egyet énekelt, ez halmozottan meglátszott. És a Roy & Ádám extra-produkciója nem érdekel, és nem is hatott meg. Ami pedig a plusz információk átadását illeti a szavazással kapcsolatosan, az egész egy nagy bullshit, azaz időhúzás. Nemhogy elénekeltek volna egy közös dalt. Vagy minden kategória – fiúk,  csapatok, 25 felettiek + Péterffy Lili -, egy-egy közös produkciót. Mert ez így kevés volt.

Húsz perc éneklés volt tehát, és az este legjobb produkcióját pedig ismét a ByTheWay szállította. Jót tett nekik az, hogy végre magyarul énekeltek, ráadásul ebben a dalban száz százalékosan átjött az, ami miatt megszerettem ezt a csapatot. Oké, hangilag külön-külön talán nem a legjobbak, de együtt jól szólnak. Szeretem, ahogyan közösen énekelnek, látszik a köztük lévő harmónia, és az a rengeteg zenei alázat, ami bennük van meg a leginkább. Szeretem azt, ha valakik tisztelik a zenét és ezáltal megtisztelik a közönséget is. Na utóbbi az, ami nagyon hiányzik a Fat Phoenixből. Ezen a héten is értékelhetetlen produkciót nyújtottak, de az a piszok nagy magabiztosság, az a flegmaság és nagyképűség ami az énekes arcáról sugárzott a mentorok értékelése alatt, az nagyon durva volt. Leginkább amúgy azért, mert a semmire volt ez a fene-nagy magabiztosság, hiszen a Fat Phoenixnek még a top tizenkettőbe sincs helye, nemhogy a legjobb hétben. Kíváncsi leszek az RTL meddig nézi tétlenül ezt az ámokfutást. Ahogy múlt héten írtam, nem lepne meg az sem, ha ők nyernék meg a műsort. Tudjátok, ByeAlex után bármi megeshet.

Ami a többi előadót illeti, úgy érzem ők is ugyanazt hozták mint a múlthéten. Krasznai Tündénél a magánéleti szál erőltetése, a finom kis utalások a pornós múltra nagyon ízléstelenül hatnak. A nő ezen a héten is ugyanazt produkálta, mint eddig, de most, hogy magyarul énekelt sokkal jobban kijött a problémája. Tudjátok, nem tudja rendesen kiénekelni a szavakat – ez pedig magyarul még jobban átjött. Danics Dórát továbbra is lelketlennek látom, egy hidegvérű vérprofinak, de semmi többnek. Talán ha nem érzelmes dalokat nyomatnának vele, hanem pörgősebb cuccot, akkor kevésbé lenne fájó a lelkének a hiánya a képernyőn. Ami Péterffy Lilit illeti, már harmadik hete csinálja ugyanazt. Először a francia dal rendkívül üdítő volt, a múltheti vegyes még a so-so kategória volt, ma pedig Alföldi már átesett a ló túloldalára. A szexualitás erőltetése, Lili személyiségének a túlorientálása, és az a hülye frizura-választás úgy érzem párbajt fog majd eredményezni.

Tóth Gabi fiait nem nagyon csípem, és el is mondom miért. Csordás Ákosban ott van a potenciál, de valahogy nem robban ki belőle az a lehetőség, ami amúgy ott lenne. Múlt héten jobban tetszett, és az a pálinkás-parasztos stílus jobban passzol a karakterhez, amit Csordás képvisel. Rettentően sajnálom, hogy Szabó Ádám nem esett ki a múlt héten. Sajnálom amúgy a srácot, mert a csatorna úgy kezeli őt, mint egy marionettbábut, amihez Szabó lelkesen bólogat. Annyira erőltetett nála is ez a “szeretem a táncoscsajt de majd a döntőn bevalljuk” dolog, hogy valami hihetetlen. Majdnem minden kisfilmjében erről beszél, és vonszolják be a nőt az AfterX-be is. Tudom, így működik a bulvár. Ez A bulvár. De ez nem jelenti azt, hogy tapsikolnom kellene, amiért ezt csinálják. Érdekes, a ByTheWay-nek erre nincs szüksége, mert ott adott a zene iránti alázat. Úgy érzem ez Szabó Ádámnál is meglehet, hiszen aki ennyire ért a hangszerekhez, aki ennyit foglalkozott az életében a zenével, nem kellene, hogy eladja magát a bulvárnak. Hol van az a srác a Csillag Születikből, aki csak zenélni akar?

Holnap ismét kiesik valaki, és remélem egy valamelyest feszesebb, jobb adást láthatunk majd. Ha csak a teljesítményeket veszem figyelembe, akkor a Fat Phoenix és Szabó Ádám párbajának örülnék. Viszont úgy érzem, Péterffy Lili száll majd ringbe valakivel. Ha nekem kellene elküldenem valakit holnap, akkor Szabó Ádámtól akár már ma búcsúznék. Mert nekem nem tetszett az esti produkciója.