GLEE 5×07 – PUPPER MASTER Téma: Egyéb kategória

Na ebben a pillanatban bántam meg igazán azt, hogy pár éve nyáron megfogadtam, a Glee összes részéről lesz kritika. (A harmadik évad óta amúgy van is. Pont a sorozat hanyatlásától kezdve…) Most viszont annyira nincs erőm ahhoz, hogy rendezzem a gondolataim, ezért csak úgy, felsorolásjelleggel elmondom a véleményem erről a részről. Mert ez az epizód nem érdemel rendes kritikát, ugyanis a kreátorok sem fáradtak azzal, hogy valami minőségi és értelmes dolgot adjanak nekünk. Egyébként ennek a résznek aztán abszolút semmi jelentősége nem volt, mert nem történt benne semmi. Spoileresen folytatom a kép alatt.

– Puppetek. Ez komoly? Ki a csuda találta ezt ki? Az agyam eldobom!

– Mikor lett Blaine ekkora barom? De tényleg, eddig olyan normálisnak tűnt. Egy rész alatt hogy a fenébe változhat valakinek ekkorát a viselkedése, mentalitása?

– A kéjgázt már bevetették a második évadban, a Britney részben a fogorvosnál. Saccperkábé most is ez volt, de akkor legalább jobb zenés dallamok születtek meg általa.

 Sue és a tréningruha ötlete volt az egyetlen igazán értékelhető momentuma a résznek. Szeretem, amikor Sue múltjából hoznak elő valamit, és el kell ismernem, a karakter az elmúlt hetek alatt meglehetősen sokat fejlődött. Míg Will egyre elviselhetetlenebb lett, addig Sue egyre normálisabb, pláne amikor benyögte, hogy Will 1000 dollárt költött a Lady Gaga jelmezekre. Viszont könyörgöm, Jane Lynch ne akarjon énekelni, nem megy az neki.

– A Glee kreátorai megszerezték a frenetikus Demi Lovatót, erre bumm, egy jelenetben kapott szerepet, egyetlen mondattal. Így kell értékelni nemzedékének legkiválóbbját? A csudába már! Adam Lambert legalább gyakrabban megszólal.

– The Fox – tényleg? Oké, nem utálom (annyira) azt a dalt, de a Glee-be nagyon nem kellett. Bár, legalább nem a Nationalson adták elő.

– Apropó, Nationals: lesz még valaha? Már kíváncsi vagyok. Ohióra pedig még mindig nem.

– A zenék amúgy viszonylag rendben voltak, a Janet Jackson mash/up Jake előadásában nagyon tetszett, Blaine muppettes dalát csak hallgatni volt jó, a Pamela Landsbury Madonna feldolgozása pedig állati volt.

– Apropó, Jake. Úgy tűnik ismét visszatért az őrületes hímringyó szerephez, hm, milyen “egyedi”. Amikor Bree előadta, hogy terhes, azt hittem lekapcsolom a részt, mert nem sok kedvem lett volna egy Quinn 2.0.-féle terhességhez. Szerencsére műbalhé volt az egész, de Bree beszéde Jake felé, na az ütött. Nocsak, akkor volt még egy értékelhető része ennek a résznek.

– Ami a nézettséget illeti, 0.9-es demót hozott, és a 3 millió nézőt sem érte el, ez a mindenkori sorozatminimum. Persze, Amerikában hálaadás van, olyankor az emberek nem tévéznek, de ugyanabban az idősávban a The Crazy Ones és a Modern Family ismétlése is több embert érdekelt. Igaz, a Glee döntetlenre mérkőzött az ABC-n futó Lady Gaga muppetizével. No, ezért kellenek ezek a muppettek? (De utálom a muppeteket. Vagy puppetteket. Csak azért sem fogom javítani, ha valahol elgépeltem).

Értékelés: 2/10
Jövőhéten pedig jön a karácsonyi rész, amikor a sorozat univerzumában még mindig 2013 tavaszát írunk, ergó már megint egy olyan dalt adtak elő, ami akkor nem is létezett. Mindegy már, legyen vége a jövőheti résznek, essünk túl a szenvedésen, aztán a téli szünet után hátha minőségibb résszel tér vissza a sorozat.