Revenge – Egyre jobb a harmadik évad Téma: Egyéb kategória

A Revenge nézettsége sajnos nagyon gyenge, éppen ezért veszélybe került a sorozat, ami viszont a minőségét illeti, nos, szerintem simán első évados. Oké, legyen inkább az első évad második fele, de nem kukacoskodom, hiszen továbbra is nagyon szeretem a sorozatot. Ezt jól jelzi amúgy az is, hogy a 3×08 végén ellőtt, alapjáraton idegölő telenovellás abszurdum is olyan momentumként csapódott le, ami még a bőven elviselhető kategóriát képezi. Ami miatt talán nagyon tetszenek ezek a részek, hogy végre látom a végét. Mármint, annyira mondogatja Emily, hogy “augusztus 8-án” véglegesen bosszút áll, ez a kiszabott dátum pedig mintha nekünk, a nézőknek is szólna. Hiszen tudjuk, van élet a bosszú után, engem pedig az is érdekel. Hogy a csudába ne érdekelne? Persze, ha még tovább húzzák a dolgot, annak nagyon nem fogok örülni. Remélem ha lesz negyedik évad, akkor az már a bosszú következményeit fogja feldolgozni.

Bevallom őszintén, a nyáron egy kicsit tartottam attól, hogy milyen minőségben folytatódik majd a sorozat. Gondolok itt arra, hogy az ABC kirúgta a Revenge kreátorát, Mike Kelleyt, a helyére pedig újat nevezett ki. Az ilyen váltások nem mindig üdítőek, lásd a Gossip Girl csapongó színvonalát, ami a folytonos “főnök-váltás”-nak is köszönhető. Minden kreátornak más a nézőpontja, másként fogja meg a történetet, ami jelentős hatással lehet a nézettségre is. Szerencsére a Revenge új kreátora jól állt a sorozathoz, azokat az elemeket erősítette, amiket kellett, miközben megmaradt a szokásos feeling. Annak, aki nem tudott a kreátorváltásról, szerintem fel sem tűnt a csere. A szereplők közötti tisztogatás, azaz Declan és Ashley eltüntetése is hozzájárult amúgy a jósághoz, igaz, Amandát még mindig “siratom”. (Belegondolni is félek mennyire érdekes lenne a sorozat most, ha Amanda idegbetegen mindenbe beleszólni). Spoileresen folytatom a kép alatt.

Ahogy fent is írtam, a nyolcadik rész végén volt egy durva telenovellás megoldás, méghozzá egy olyan, amitől alapvetően viszolygok. Azt hazudni egy férfinek, hogy terhes vagy, és ő az apa annyira gáz megoldás, de banyek, ahogy Emily VanCamp előadta, hát emelem a kalapom. Korábban is feltűnt mennyire tehetséges az a lány, de abban az egyszerűnek szánt jelenetben valami olyat produkált, aminek a láttán nem tudtam nem éljenezni. Tetszik amúgy az is, hogy Danielt egyre jobban ábrázolják. Gondolok itt arra, hogy fel volt háborodva, amiért az apja átadta neki a “titkos” szexbarlangot, majd aztán csak használta… Sara amúgy érdekes karakter, és a történetbe való implementálása is pont a legjobbkor történt meg. Kellett már valami, mert Emilynek eddig olyan könnyedén ment Daniel manipulálása, most viszont már küzdenie kell, és undorító trükkökhöz folyamodni, ami tetszik. Nagyon is tetszik.

Persze, nem titkolom a kedvenc szálam az idei évadban Patrick & Nolan kettőse. Hihi, mi más is lenne? Justin Hartley melegszerepben látni maga az álom. Oké, ezzel többen biztos nem értetek egyet, de én láttam – avagy látni akartam? -, a kémiát Patrick és Nolan között, plusz ráadásul most nem voltak olyan szemérmesek, mint Tyler & Nolan esetében, itt azért mutattak is dolgokat. Utóbbit amúgy azért emelem így ki, mert azzal, ha mutatnak két ölelkező pasit, még nem hitetik el a nézővel, hogy ők tényleg odavannak egymásért, de amennyit láttunk Nolanékből, szerintem nem lehet kétsége senkinek sem. Ó, és Padma Who? Jó, aláírom, kicsit gyorsnak tűnt az új szerelem amikor Padma teste alig hűlt ki, de Patrick miatt lenyelem még ezt is. Amúgy, Patrick ritka jó karakter volt, mert nem tudtam eldönteni, hogy most ő a jófiú, vagy Victoria 2.0.-ként üzemel? Jó ideig azt hittem, csak érdekből van együtt Nolannel, látni véltem rajta a Tyler-típus vonásait is, ezektől a kettősségektől vált annyira érdekfeszítővé a srác. Meg persze elismerem, Justin Hartley még mindig bombasztikus. Ó, és mielőbb követelem vissza Patrickhot Hamptonsba 🙂

A történet tehát ezerrel pörög, Emily bosszúállása pedig mintha a végéhez közelegne. Persze, látom én is a szerkezeti hibákat, gondolok itt arra, amikor már végre sínen van minden, aztán történik valami, amit Emily gyorsan lerendez, de tudjátok mit? Ez eddig is így volt. És én eddig is így szerettem 🙂 Aminek viszont örülnék az, ha a leggyengébb láncszem, azaz Charlotte Grayson is akcióba lépne, mert még mindig nagyon halovány a karakter. Amikor megfenyegette Patrickot, meg ahogy ráhívta a telefonjának az elrablójára az akasztanivaló Aident, már láttam csillogni a szemében némi “Victóriát”, de ez egyelőre kevés az üdvösséghez. A többiek egyszerűen erősebbek, nekik van helyük a sztoriban, míg Charlotte továbbra is kilóg. Itt lenne az ideje egy újabb temetésnek Hamptonsban? Végül is, Charlotte-ért nem sokan ejtenénk könnyet, én legalábbis biztos nem. Jövőhéten visszatér még két résszel a show, aztán jön a téli szünet, majd március 8-án a folytatás, immáron egy órával később, az este tízes sávban (az ABC-n). Kíváncsian várom majd, hogy lesz-e nézettségnövelő hatása, mindenesetre ha ott tartja a 1.5 körüli demóját, akkor simán túlélő. De ne szaladjunk ennyire előre, mert amire igazán kíváncsi vagyok, az elkövetkezendő két részre. Visszatért ugyanis Lydia… Juhú!

Értékelés: 8/10
Továbbra is remek minőséget produkál a harmadik évad, igaz, Aident még mindig nagyon utálom, de valahogy észrevettem azt is, hogy szépen-lassan mintha kezdeném megszokni a jelenlétét. Plusz ha nem szólal meg, akkor még valahogy el is viselem őt. Mondjuk, ezen az ehhez hasonló jelenetek is sokat segítenek 🙂