Közeledik “A Beavatott” film premierje Téma: Egyéb kategória

A napokban egyre több anyag jelent meg a sajtóban A Beavatott film kapcsán, aminek csak örülni tudok, ugyanis 2014 tavaszára egyértelműen ezt várom a legjobban, hiszen, ahogy Shailene Woodley is nyilatkozta: “Ez más lesz, mint a többi Young Adult film, a mód miatt, ahogy forgattuk. Azt hiszem vizuálisan olyan csábító módot kínálunk, amilyet nem láthattál korábban“. Ha ránézek Theo James poszterére, akkor azt hiszem kezdem érteni mire is gondolhatott Shai, de ami az előzetes fotókat, no meg a trailert illeti, látom ám, hogy költöttek a CGI-re eleget.

Mivel a könyvet nagyon szerettem, ezért bízom ám abban, hogy a film verzió is ütős lesz. A lent látható két poszteren túl megjelentek karakter-fotók is, azaz movie still képek, amik a főbb szereplőket ábrázolják. A leírásokat és persze a képeket a Divergent rajongói blogon érdemes csekkolni. Ezek alapján nekem úgy tűnik, hogy a tini karakterekre túl idős színészeket válogattak, mivel egyikükön sem feltétlenül látom a fiatalos vonásokat, eltekintve persze a hősnőt, hiszen Shailene Woodley simán játszhatna akár tizenöt évest is, annyira fiatalosak a vonásai. Miles Teller viszont bőven harmincon felülinek tűnik nekem, pedig még csak huszonhat éves. Mindenesetre a külső csak egy dolog, ha jól hozzák a karaktert, akkor elégedett leszek.

Mindent egybevéve tehát nagyon várom a filmet, addig is, mielőbb el kéne már olvasnom A Beavatott második kötetét. Ó, és mielőtt elfelejtem. Íme, a két poszter. Hát nem csudaszépek?