Suburgatory – Véget ért a második évad Téma: Egyéb kategória
Most látom, hogy ez lesz az első kritika a blogon a Suburgatory kapcsán, pedig én már tavaly is néztem és igencsak megszerettem ezt a sorozatot. Annyira szeleburdi és idétlen, de mégis vicces, szóval van benne valami, ami miatt képtelen vagyok nem szeretni. Ha valamihez hasonlítanom kellene, akkor a Glee lenne az, legalábbis jellegét, abszurditását és a poénfaktorok szintjét tekintve nekem a FOX éneklős sorozata jut róla eszembe – leszámítva ugye az éneklős részét. A teljes második évadot egy hétvége alatt letudtam, és olyan jókat mosolyogtam rajta, hogy valami hihetetlen.
Jó, elismerem, rengeteget változott a sorozat a második évadára, Tessa már nem tűnik kívülállónak, szépen beleolvadt a környezetébe, de azt hiszem ezzel nincs is semmi baj. A legjobban úgyis a bohókás mellékszereplőket szeretem, belőlük pedig egyre többet, és egyre jobb minőségben kaptam, így különösképpen nincs is okom a panaszra. Az évad során sok olyan történetszál volt, ami nagyon bejött, mint Tessa és az anyja, Tessa és Ryan, vagy Dalia összes jelenete . George és Dallas viszont néha irritáló tud lenni, még akkor is, ha alapvetően jókat tudok derülni Dallas ostoba jelenetein. Ah, olyan nehéz vígjátéksorozatról kritikát írni, mert egyszerűen nehéz megmagyarázni azt, mitől működik egy komédia. Oké, nem is nehéz: egyszerűen legyen vicces, jópofa és szórakoztató. A Suburgatory pedig ezeket a feltételeket tökéletesen teljesíti.
Ja, és mondtam már, hogy Dáliát mennyire imádom? Ő a legjobb karakter. Az összes beszólása, az idióta mód, ahogy beszél, á, egyszerűen isteni. Ez a “vírusvideó” pedig sokadszori nézés után is mosolyt csal az arcomra:
A sorozat szerencsére megkapta a harmadik évados berendelését, de csak midseason-ben kezd, és tizenhárom epizódot kapott. Sajnos három állandó szereplő távozik is. Alan Tudyk (Noah) és Rex Lee (Mr. Wolfe) költségcsökkentési okokból távozik, Parker Young (Ryan) pedig főszerepet kapott a FOX “Enlisted” c. komédiasorozatában. Azonban a gyártó jelezte, hogy egy pár részes vendégszerepre még visszatérhetnek. Ryan nekem mindenképp hiányozni fog, és nem csak azért, mert jóképű, hanem mert egy szerethető karakter volt, akinek az egyszerűségén nagyon sokat mosolyogtam. Mr. Wolfe nem fog hiányozni, és igazából Noah sem, de majd eldől miképp fest az élesben, amikor már nem lesznek ott. Ettől függetlenül természetesen nagyon örülök a berendelésnek.
Értékelés: 8/10
Ha valaki még nem ismeri a sorozatot, mindenképp csak ajánlani tudom. Az első évadot a Viasat 3, a másodikat az HBO vetíti, így pár hét múlva már online elérhetőek lesznek az epizódok magyarul is, így a felirat-nélkül élvezők is képben lehetnek az aktuális történésekkel. Ha engem kérdeztek csapjatok bele a lecsóba, de csak akkor, ha nem akadtok fent olyan hülyeségeken, hogy az egyik tini miután elszökik otthonról, az iskolai wc mozgássérült fülkéjébe terít le egy matracot, ott alszik, és ott veszti el a szüzességét. Igen, Glee-feeling 🙂