Exkluzív interjú Lakatos Leventével: “Kifejezetten kedvelem a Botrány című sorozatot” Téma: Egyéb kategória

Lakatos Levente az egyik legfiatalabb és legsikeresebb magyar író, akinek eddig három regénye és egy útmutató-jellegű könyve jelent meg, a legújabb, Bomlás c. kötetével pedig nem csak a fiatalabb, hanem az idősebb korosztály kegyeit is elnyerte. Az író a Facebook oldalán igencsak aktív, sok érdekességet megoszt a hivatalos weboldalán is. Szerencsém volt elbeszélgetni a fiatal szerzővel, az interjúból pedig, kiderült pár érdekesség nemcsak Levente, hanem a Barbibébi: Újratöltve kapcsán is.

– A megjelent három könyved közül melyik a kedvenced, az, aminek a megírását a legjobban élvezted?
Nem tudnék választani a LoveClub és a Bomlás, azaz a Dr. Lengyel-sorozat  részei közül. Mindkettőt ugyanúgy szeretem, talán a LoveClub egy kicsit jobban jellemez. Míg a Bomlást egy bizarr párkapcsolatom, azaz egy másik ember hatása ihlette, a LoveClub kizárólag belőlem fakad, gyakorlatilag az ízlésem origója. A Bomlásnál is mocskosabb. (nevet) Magamra is tetováltattam a szóösszetételt. De a kérdésedre teljes egészében válaszolva: nekem egyik regényem munkafolyamata sem volt élvezetes. A Bomlás írása közben például rengeteg, addig lappangó démonommal kellett szembenéznem, sőt, a szexuális jelenetek is megnehezítették a dolgomat. Vizuális típusként magam elé képzeltem a szituációkat… Gondolom érted mire célzok. Közel álltam az őrülethez… (nevet)

– Milyen kutatásokat, háttérmunkát végeztél a Bomlás megírása előtt? Mert nagyon hitelesen írtad le a nyomozás háttérmunkálatait is.
Nem a Bomlás megírása előtt végeztem kutatásokat, hanem már évekkel korábban. Gyakorlatilag már az első regényem, a Barbibébit megelőző időkben is meglehetősen mélyen foglalkoztam a témával. Mindig is izgatott a pszichopaták világa, illetve a nyomozások logikai labirintusai – de ez már a LoveClub olvasói számára is kiderülhetett. A pontos dramaturgiára egyébként kínosan ügyelek. Az előbb azt mondtam, az írás nem feltétlenül élvezetes folyamat… Egy kicsit korrigálnék: amikor a dramaturgia magától, mindenféle erőltetés nélkül összeérik, na, az bizony felér egy orgazmussal.

– Mennyire követed nyomon a kritikákat, amiket a regényeidről írnak?
Gyakorlatilag másodpercre pontosan. (nevet) Egyre aktívabb tagja vagyok a moly.hu közösségének, és a Google folyamatosan küldi az értesítéseket, ha felmerült valahol a nevem, vagy megemlítik a könyveimet. Így szűröm egyébként a kalóz feltöltéseket is, melyekre néhány hete árgus szemekkel figyelek. Emellett vannak „beépített” embereim, akik szólnak, ha látnak valahol warez-verziót, és akiknek emiatt nagyon hálás vagyok. Szeretek képben lenni, és fontosak a visszajelzések. Ezért is örülök, hogy a Bomlást meglepően jól fogadja a közönség. A Barbibébinél, sőt, még a LoveClubnál is kaptam rendesen kellemetlen véleményeket. Most azonban általában dicsérnek – nem mondom, hogy rosszul esik… (nevet) De természetesen tudom, hogy lesznek negatív kritikák, szerencse, hogy az elmúlt években megtanultam kezelni őket.

– Nagyon közvetlen módon beszélsz az olvasóidhoz, a Facebookon van egy Leventesimogató csoport is. Szinte barátként szólsz hozzánk, míg a legtöbb írótársad mintha tartaná a két lépés távolságot.
A Leventesimogató – ahogy a nevében is utalok rá – gyakorlatilag az én egyszemélyes állatkertem. Az őrjöngőm. Szeretek a Facebookon postolgatni, de a többi felületemen akadnak olyanok, akiket az őrületbe kergetnék például a zenéimmel. Szóval létrehoztam ezt a csoportot, melyhez bárki, saját felelősségre csatlakozhat – és ezáltal nem hőböröghet, ha rám tör a postolhatnék. (nevet) Egyébként kifejezetten kellemes társaság gyűlt össze, azt hiszem kijelenthetem, már barátságok is szövődtek. És igen, a szerzői Facebook oldalamon is barátságos a hangulat. Kiábrándítóan kedves srác vagyok. (nevet) Az írótársak távolságtartása abból fakadhat, hogy nem annyira aktívak, vagy járatosak az online világban. A MacBookom az elmúlt néhány évben gyakorlatilag hozzám nőtt, és a dolgaim nagy részét virtuális úton intézem. Én sokakkal ellentétben kifejezetten örülök annak, hogy az elektronikus kommunikáció ennyire felfejlődött. Kamaszkoromban még súlyos pénzeket fizettünk például, ha SMS-eztünk, ma már a Facebook üzenet is ugyanazt a célt szolgálja, de ingyenes. A Viberről és a Skype-ról már ne is beszéljünk… A internet, az élet minden területén határtalan lehetőségeket biztosít.

– Azt tudjuk, hogy készül a Barbibébi folytatása, valamilyen aprócska spoilert megosztanál az olvasókkal?
Ha a történetről kérdezel, annyit elárulhatok, hogy egy része New Yorkban játszódik majd. Feltűnik néhány régi szereplő, de bőven érkeznek új karakterek. Ám itt szeretném megemlíteni, hogy nem a várt formában jelenik majd meg a kötet, és nem egy könyvön dolgozom. Nagyon izgalmas kísérletbe fogtam, de sajnos ennél többet még nem árulhatok el.

– Pár hete a Facebook oldaladon volt egy szavazás, amiben arról kérdeztél, melyik karakteredről olvasnánk bővebben. Akkor Krisz (Barbibébi) győzött. Lesz ennek valami fejleménye, ugye?
Engem is meglepett, hogy Kriszt mennyire sokan szeretik, gyakorlatilag rajongótábora alakult az olvasók körében. Emellett én is kedvelem a figurát, tehát nem kérdés, hogy a folytatásokban is kiemelt szerepet kap. Talán még kiemeltebb, mint a címszereplő. (nevet)

– Még télen azt mondtad az egyik LiveChateden, hogy a Szellemdoktor a kedvenc sorozatod, azóta egy interjúban a Hannibalt és a Gyilkos elméket emelted ki. Mi alapján döntöd el mely szériának adsz esélyt?
A „kedvenc sorozat” megnevezés nálam abszolút aktuális, de a Szellemdoktort biztosan nem minősítettem kedvencnek. Körül-belül az évad feléig valóban tetszett, utána azonban szerintem elkényelmesedett a gárda. A Hannibal egy kifejezetten nehéz sorozat, rendesen koncentrálnia kell az embernek, ha nem akar lemaradni. A Gyilkos elmék – bár rendkívül tisztelem a széria múltját – szerintem rettenetesen elfáradt, ennek ellenére ahogy láttam, lesz kilencedik évad. Kíváncsi vagyok, hogyan frissítenek rajta. A tévésorozatoknál számomra egyébként az ötlet a fontos. És szeretem azokat a szériákat, melyek részei külön is megállják a helyüket. Nyilván előnyben részesítem a bűnügyi műfajokat, de a sci-fin, a fantasyn és a történelmi témákon kívül bárminek adok egy esélyt. Kifejezetten kedvelem például a Botrány című sorozatot, de a Gátlástalanokat is szívesen nézem. Nyitott vagyok az újdonságokra.

– Egy örök kérdés: felirat vs. magyar szinkron?
Szerintem a magyar szinkronstúdiók – túlnyomórészben – kifejezetten színvonalas munkákat adnak ki a kezük alól. Sőt, néha még a külföldi színész játékán is javít a magyar hang. Szóval nekem semmi bajom a szinkronnal. Én például nehezen értem, miért néz valaki valamit – nyilván a kényszeren kívül – feliratosan, hiszen még nyelvgyakorláshoz sem a legjobb módszer, ráadásul sokkal intenzív koncentrációt igényel.

– Kipróbálnád magad tévés forgatókönyvíróként?
Igen, érdekel a téma. Sőt, a közelmúltban elkezdtem egy forgatókönyvírói képzést, nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy bár a nagyjátékfilm is érdekel, sokkal közelebb áll hozzám a tévés szériák műfaja. Kíváncsi vagyok, hogy a magyar szórakoztatóipar mikor jut el oda, hogy a külföldi mintákhoz igazodva, saját sorozatokat gyártson. És most nem szappanoperákra, vagy ál-realitykre gondolok.

– Végül egy utolsó kérdés, kicsit talán intimebb kérdés. A Bomlás elején azt írtad, “Csalódásaimra az írás orvosság. Ez a regény hivatott kigyógyítani belőlem”. Sikerült?
Igen. Független férfi vagyok minden tekintetben – érzelmileg is.