Még két évig biztos lesz Glee… De hogyan? Téma: Egyéb kategória

Tegnap éjjel robbant a hír, a FOX berendelte a Glee ötödik és hatodik évadát is, így most már biztosra vehetjük, hogy legalább két évig láthatjuk még a sorozatot. Miután kiörömködtem magam, azonnal felvetült bennem a kérdés: oké, ez így szép és jó, de hogyan tovább? Ebben a szezonban megpróbálták a lehetetlent, vegyíteni New Yorkot és Ohiót, de a végeredmény elég felemás lett, hiszen Rachel és Kurt nem kapott elég teret, de az Ohióban maradtak sem jártak jobban. A legrosszabb pedig az egészben az volt, hogy behoztak egy csomó új fő(bb) szereplőt, míg a régiek csak valami ostoba ürügyben kerülhettek elő. Hiszen akárcsak tavaly, ismét válaszút elé ért a sorozat, és egy olyan dolgot kell megoldania, ami igencsak nagyfokú írói kreativitást kíván.

A válaszút pedig egyszerű: a negyedik évad végén leérettségizik Tina, Artie, Sam, Blaine és Brittany, ergó a Glee Club megint megüresedik, és az, hogy azt feltöltsék a szükséges tizenkét diákkal, legalább öt új főbb karaktert kell megalkotniuk a kreátoroknak. Eközben a régi fanok kegyeit követve továbbra is a sorozatban kell tartani legalább Blaine és Brittany karakterét (mindkettő fanfavorit), és akkor New Yorkról, és az ottani új karakterekről nem is beszélve. Már most is legalább negyven szereplője, színésze van a sorozatnak, és már most mélyen megszívta, hiszen nem tehet úgy, hogy ne toljon ki valamelyik rajongóbázissal.

Kétségkívül az lenne a legjobb megoldás, ha eldöntené a sorozat, hogy melyik helyszínt választja. Ha Ohiót, akkor maradjon is ott, és a régiek kezét pedig engedje el, de ezzel pedig az a probléma, hogy négy év alatt sem sikerült elég népszerűvé tenni a tanerőt ahhoz, hogy csak Will, Beiste, Emma, Black Sue (Roz Washington) vagy Sue miatt a képernyő előtt maradjon  néző. Legutóbb arról szólt a fáma, hogy ezentúl csak New York lesz terítéken, ami szép és jó, de akkor mi lesz a többi szereplővel? Merre tovább?

Igazából nekem lenne egy tippem arra vonatkozólag, miként lehetne kvázi “megmenteni” a sorozatot abból a gödörből, amibe saját magát sodorta. Ideje bevetni a One Tree Hill által kitaposott ösvényt, ugorjunk öt évet az időben, válasszunk ki a mostani szereplők közül párat, akiket emeljünk főszereplői rangba, és tegyünk mindenkit New Yorkba. Ezzel nagyon módosulna a sorozat alap-tematikája, de úgy érzem az ötödik évad már nem bírna el annyi új szereplőt, a hatodik meg aztán, pláne hiszen akkorra elvileg már Marleyék sem lennének gimnazisták. Szóval, örülök a berendelésnek, de ide valami drasztikus változtatás kell, különben előbb-utóbb a saját kardjába fog dőlni a széria.