The Originals – Ismertető & Hivatalos Fotók Téma: Egyéb kategória

Bő három hét múlva, azaz Április 25-én debütál majd a The CW műsorán a The Vampire Diaries spin-off, azaz a The Originals backdoor-pilotja. A The Originals címre keresztelt Vámpírnaplók rész vázolja majd fel a testvérsorozat főbb cselekményeit, és ha elég jó sajtóvisszhangot kap, jók lesznek a nézői reakciók és persze a nézettség sem lesz gyenge, akkor pedig esélyes, hogy májusban berendeljék a sorozatnak. A napokban az Entertainment Weekley jóvoltából megjelent tizenegy hivatalos kép a spin-off kapcsán, illetve a The CW is kiadott egy közleményt a történettel kapcsolatban.

Egy titokzatos forrás szerint Klaus megtudja, hogy összeesküvés készülődik ellene, ezért New Orleansba látogat, abba a városba aminek a felépítésében saját maga, és a testvérei is tevékenyen részt megvettek. Megválaszolatlan kérdések kavarognak benne egykori protezsáltja, Marcel, a karizmatikus vámpír irányába is. Marcel pedig alaposan kinőtte magát, már ő uralja a város emberi és természetfeletti tagjait is. A megváltás megtalálása érdekében Elijah is követi Klaust. Kiderül az is, Hayley is New Orleansban van, és itt kutat a családja után, és találkozik egy Sophie nevű erős boszorkánnyal. New Orleansban Klaus találkozik Camival, egy bájos művészlélek lánnyal, akivel a művészetek kapcsán kerülnek közel egymáshoz. Azonban Marcel is gyengéd érzelmeket – avagy vágyat, – táplál Cami iránt… Eközben Mystic Fallsban is zajlik az élet, Damon és Stefan folytatják az Elenával kapcsolatos tervüket, Katherine pedig meglepő kérést fogalmaz meg Rebekah irányában.

Ezidáig egész pozitívan álltam a spin-off ötletéhez, bízva abban, hogy ebből akár valami jó is kisülhet. Utólag már kénytelen vagyok módosítani a véleményem, mivel úgy látom, ez is legalább annyira elbaltázott próbálkozás lesz, mint amilyen a Vámpírnaplók negyedik évada lett. Úgy tűnik Julie Plec itt is ugyanazt akarja ellőni, mint amit az anyasorozatban, azaz két, egymáshoz közel álló, mégis valamilyen szinten acsarkodó férfi szerelmét egyazon halandó lány iránt, aki persze különleges, különben már rég megölték volna őt. Persze, CW-sorozat, kell a szerelmi szál, és ez alapvetően engem nem is zavarna, de lehetett volna annyi találékonyságuk, hogy valami eredetibbel rukkolnak elő. Most már nem is várom a spin-offot, sőt, remélem be sem rendelik. Az Oxygen, a Tomorrow People de még a Reign is érdekesebbnek tűnik, mint a The Originals.