The Fosters: Véget ért az első évad Téma: Egyéb kategória

Már most hiányzik a The Fosters, holott nemrég ért véget az első évad. Ugyan az utolsó részek nem voltak annyira ütősek, mint amikor Callie a nevelőotthonban lakott a problémás lányokkal, de azért a Fosters házban sem unalmas az élet. A GLAAD díjátadón a legjobb drámai sorozat elismerését zsebelte be a széria, és Jennifer Lopez, a The Fosters egyik megálmodója is kapott egy plusz díjat. Ezt is nyugodtan nevezhetjük teljesen megérdemeltnek, sőt. A The Fosters valóban az egyik legkellemesebb, legaranyosabb sorozat a tévében, ami úgy közvetít tartalmat, értéket és fontos dolgokat, hogy nem szájbarágós. Csalódott tehát továbbra sem vagyok, tetszik az irány, amerre a karaktereket terelik az írók. Spoileresen folytatom a kép alatt.

Azt azonban meg kell említenem, hogy túl sok karakter van a showban, ami azért rossz, mert így nem kap mindegyikük akkora figyelmet, mint amekkorát megérdemelne. Nehéz ám több főszereplős szériával dolgozni, az írók pedig most is ügyesen lavíroznak a “na most kit emeljünk ki” kérdéskörben, csak ennek meg az a hátránya, ha igazán kíváncsi lennék az egyikük magánéleti szálára, akkor az már a következő részben háttérbe kerül. Gondolok itt például az Emma – Jesus vonalra, amit egy ideig nagyon erősen nyomtak, aztán már csak pár másodperc jutott nekik. Szóval, ha valamin javítaniuk kell, akkor ez lenne az. A karaktereket amúgy már rég a szívembe zártam, szóval, ezzel nincs gond. Amit még meg kell említenem, hogy nagyon hiányoznak a nevelőotthonban megismert lányok, és persze Rosie O’Donnell is. Olyan különleges színt vittek a showba, a lányok pedig annyira változatos múlttal és életúttal rendelkeztek, amiből számos potenciált szerezhetett volna a show. Csakhát, így is sok a karakter.

Nagyon tetszik az, hogy ennyire bátran nyúlnak a tabu témákhoz is az írók. Két 13 éves fiút úgy ábrázolni, hogy a vak is látja, ezek melegek és szeretik egymást, hű, ez aztán a bátorság. Még mindig azt mondom, hogy a Jude és Connor közti kapcsolat a lehető legőszintébb, legártatlanabb és legaranyosabb gyerekszerelem, amit valaha a képernyőn láttam. Az évadzáróban vázolt történetszáluk pedig arra enged következtetni, hogy lesz még itt folytatást, amire nagyon kíváncsi vagyok. Mariana pasijának az anyjának a betegsége is tetszett, érdekes dolog Alzheimer-kórt megmutatni egy viszonylag fiatal nőnél, azt meg külön imádtam, hogy ez milyen hatással volt a gyerekre. Wyatt visszatérésének is örültem, tetszik az, ahogyan a tiniket önálló, felnőtt és fontos döntéseket meghozni képes fiataloknak ábrázolják, akikre mégis ráfér a szülői útmutatás. Utóbbival persze próbálkozik az összes széria, ahol 18 alatti karakter van, de őszintén szólva itt érzem a leginkább azt, hogy jól megoldották a dolgukat.

A folytatást illetően csupa jó történetszálat hagytak nyitva, verdikt én csupa jóra számítok. Anyu terhessége külön jó, hiszen a pasi nem írta alá a nyilatkozatot, kíváncsi vagyok mi lesz ennek a vége. Mariana most elég szomorú, Jesús gyógyszeres dolgával bőven lehet mit kezdeni. Jude és Connor szerelmi szála is kifejtős lehet a második évadban, ahogy a Callie & Brandon szál is. Utóbbinál az ujjak törése miatt adott a depresszió, meg a félelem, hogy sosem zongorázhat majd újra, utóbbi viszont kétélű fegyver,, szóval, csak óvatosan fejtsék ki. Úgy tűnik Mike valami rosszat csinált, arra is kíváncsi vagyok. Tényleg jó lezárása volt a szezonnak, de azért tartok attól, hogy a szokásos “második évados gyengeség” eléri a The Fosterst is. Nagyon remélem, hogy nem lesz így.

Értékelés: 9/10
Ha valaki még nem nézte meg, akkor azt javaslom sürgősen pótolja az elmaradást, mert a The Fosters az egyik legjobb sorozat a tévében. Legalábbis, szerintem.