X-FAKTOR: FELBORULT A SZÉKES JÁTÉK A TÁBORBAN Téma: Egyéb kategória

Alig vártam már a hétvégét, hogy végre kezdetét vegye az X-Faktor tábora, ahová a kreátorok végre behozták az újítást. A várva-várt újítást! Tudjátok, a székesdire gondolok. Ez volt az, amit a legjobban csíptem tavaly az amerikai kiadásban. Igazi dráma és feszültség volt, pláne ahogy Demi, Simon, Kelly és Paulina szinte összevesztek azon, ha nem olyan ült le – vagy állt fel – akiknek ők drukkoltak. Túl élénken élt bennem az amerikai Faktorban átélt székesdi pozitív élménye, és ezt vártam a magyar verziótól is. Koppantam, méghozzá nem is kicsit.

Kezdjük ott, hogy mennyire igénytelen volt a színpad. (Ismétlem, az amerikai X-en szocializálódtam). Ha már bevezetik a székes játékot, akkor nem egy kisvárosi művelődési központban kellene leforgatniuk, hanem valami látványos helyen. Ó, ja, hogy nem egy kisvárosi művközpontban vették fel? Kit érdekel? Annak tűnt! De ez még mindig csak a látvány, ezen túlteszem magam. De az, hogy mennyire érdektelenségbe fulladt az egész, hát az egyértelműen a készítők sara. Komolyan, a kezükben volt egy remek ötlet, egy igazi aduász, erre bumm, elbaszták az egészet.

Ebben a székesben dráma van. Kőkemény dráma. És a dráma nem ott kezdődik, hogy valaki kiesik, vagy leül és sír egyet. Nem! Ezt fel kell építeni rendesen. Minden egyes szereplővel elbeszélgetni, megmutatni mennyire akarja, aztán felzavarni a színpadra, meghallgatni az összes mentort, majd végig mutatni a versenyző feszült, izguló arcát. És aztán vagy leültetni, vagy nem. A legnagyobb dráma pedig pont az, amikor egy szimpatikussá varázsolt szereplőt elküldenek haza. És nem feltétlenül akkor, ha felállt a székből, hanem már jóval azelőtt. Egyszerűen huss, rögtön véget ér számára az álom. Ez lenne az amerikai módi, az, ami felkeltette egyből az érdeklődésem. No és mi lett a magyar? Hát egy jó nagy szar.

Persze, mondhatnám, azt, mint a citromra, tudjátok, kicsi is, éretlen is, szar is, de legalább magyar. No kérem, ennyi nekem nem elég. Konkrétan szanaszét vagdosták az adást, mert túl sok versenyző jutott el erre a pontra. Egy csomó mindenkit nem is hallhattunk énekelni, akiket meg igen, azoknál volt, hogy csak pár másodpercre. A már korábban sztárolt – felvezetett arcokon túl egy csomó mindenkit kihagytak. Elmaradtak a mentori viták, a nagy pillanatok, a nagy dráma. Persze, volt apróbb feszültség, egy-egy versenyző helyzetét érdekessé tették, de alapvetően nem durrant az, ami akár robbanhatott is volna. Unalmas, semmitmondó és béna lett ez a remek csavar, ez a király ötlet. Kár érte, de nagyon.

Ezen a héten jön a mentorház, jövőhéten pedig az első élő show. Perpillanat azt mondom, hogy tehetségek terén jobban állunk, mint tavaly, de ez egy nagyon becsapós műfaj. Egyrészt a mentorházból gyakran kihajítják a jókat, hogy aztán Tóth Marcik meg Ecker Anikók menjenek élőbe hamisan kornyikálni. Plusz élő adásban sok előadóról kiderül, hogy használhatatlan. Ettől függetlenül látni, hogy vannak nagy hangok, mint a rocker kiscsaj vagy a Ricsi (nem a bácsi, hanem a srác). Most már csak az a kívánságom, hogy ők ketten bejussanak, a nyálpár (Rosewood) pedig húzzon haza. Annyira irritálóak, hogy az már fáj.