KÖNYVKRITIKA: RICHELLE MEAD – A HALÁL CSÓKJA Téma: Egyéb kategória

Azt hiszem, már kezdem kiismerni Richelle Mead stílusát. Gondolok itt arra, miként építi fel a Vámpírakadémia regényeket. A harmadik kötet is hasonló volt, mint az eddigiek: kicsit lassabb kezdés, sok ismétlés a vámpírok tulajdonságairól és a már korábban megtörtént események újbóli, rövidített elmesélése, majd a felétől beindulnak a dolgok, olyannyira, hogy az utolsó harmadtól le sem bírom tenni a kezemből. A függővég pedig, ó, hogy az a kénkönves, ennyire gyilkos függővégeket is csak Mead tud írni. Na jó, megy másoknak is, de nála tényleg azt érzem, hogy majd megveszek, annyira olvasni akarom tovább. Szerencsém van, mert nyúlhatok is a negyedik kötethez, de akik ezt anno „élőben” követték végig, azaz hamarabb rátaláltak a könyvekre, és folyamatosan várakozniuk kellett az újabb adagért, nos, le a kalappal előttük. Nem lehetett egyszerű. Nagyon nem.

 Innentől pedig spoileresen folytatom . Úgy hiszem, erről a kötetről nehéz lesz anélkül beszélnem. Pláne a gyilkos függővég miatt. Nos, ugye ott folytatódott, ahol az előző abbamaradt: a szereplők próbálták lelkileg feldolgozni Mason halálát, és a tényt, hogy a strigák elrabolták és megkínozták őket. Nagyon tetszettek a lelki folyamatok, amik Rose-ban lejátszódtak, és leginkább az, ahogy mindennek hatására felmerültek benne a kérdések a testőrködéssel, és a jövőjével kapcsolatosan is. Már a széria eleje óta arra várok, hogy mikor kezdenek el arról beszélgetni, hogy mi lesz a testőrökkel, és mennyire igazságos az élet, amit a sors nekik szánt. Azt picit sajnáltam, hogy az oly sokat emlegetett „örök barátság” Rose és Lissa között az utóbbi két részben mintha kicsit hanyagolva lenne. Gondolok itt arra, hogy nincsenek nagy beszélgetéseik, titkolóznak egymás elől, és valahogy már nem látom a nagy szavak mögötti szeretetet. De lehet én várok sokat. Akárhogy is, a Rose és Lissa szál a kötet végén nagyon érdekes fordulatot vett, az a beszélgetés pedig egyszerűen hű, kétszer el kellett olvasnom, annyi apró, elejtett utalás volt benne. Odacsapott az egész.

Habár a kötet első fele megint lassabb volt (én legalábbis annak éreztem), megint kiderült egy csomó érdekesség. A látogatást az udvarban például nagyon élveztem, különösen a királynővel történő beszélgetéseket. Eleve a királynő egy szuper karakter, akivel örülök, hogy megint foglalkoztak, és az a két arc, amit Rose és Lissa felé mutatott, egyszerűen szórakoztatott. Az mondjuk egy cseppet fura, hogy ennyire bedől a pletykáknak, de mégiscsak egy olyan királynőről beszélünk, aki nyíltan lefekszik férfi vérszajhákkal, szóval, no. Remélem a következő kötetekben még több lesz Tatjánából. A morák világában végbemenő változások is nagyon izgalmasra sikerültek, különösen ha arra gondolok, hogy mennyire szükségesek is ezek. És itt is tetszett Tatjana hozzáállása, mert egyértelműen látszik, nem zárkózik el teljesen tőle, ezért is rendelte (gondolom) maga mellé Lissát. Ajjaj, mi lesz még itt. A Christian & Rose harc, ahogy közösen strigákat öltek pedig nagyon izgalmas lett. Remélem ezek után másként néznek majd az emberek a fiúra, és felfogják, hogy ő nem egy leendő striga, hanem sokkal inkább striga-ölő.

És akkor beszéljünk a végéről. Wow. Egyszerűen wow. A harcok epikusak voltak, különösen az, ahogyan Rose a végén összerakta a fejében az egészet. Tényleg nélkülözhetetlen a lány. A Dimitrijjel kapcsolatos dolgok pedig, egy hatalmas vá-t képzeljetek most ide. Azután, hogy végre lefeküdtek és boldognak kellene lenniük, a pasit strigává változtatta a szerző. Ez most komoly? Nem mondom, hogy rossz lépés, mert abban a világban amit megteremtett, egyszerűen ez a realitás. Érthető, hogy a sok halott társuk mellé a strigák a legerősebb testőrt szerették volna besorozni maguk közé. És így a folytatás is odacsap majd rendesen. De elképzelni Rose fájdalmát, és így egyben a sajátomat is, hogy végig kell majd néznem a harcukat, egyszerűen hű. Szeretem, amikor egy szerző „tökösen odacsap”, ez pedig odapörkölt rendesen. A leírás pedig, ahogyan Rose nem akarta otthagyni a férfit, a veszekedése Lissával, és ahogyan a végén badass nőként elindult megkeresni Dimitrijt, akit szeret, hogy végleg megölje… Ez az egyik legjobb függővég, amihez valaha szerencsém volt. Ezek után nem is meglepő, hogy még ma elkezdem olvasni a negyedik kötetet. Egyre nagyobbak az elvárásaim is, de úgy érzem a nem fogok csalódni.

Értékelés: 10/10
Továbbra is zseniális ez a sorozat. A karakterek reálisak, a háttérvilág nagyon jól felépített, a fordulatok pedig nagyon izgalmasak, és drámaiak is egyben. Annyira örülök, hogy rátaláltam erre a Vámpírakadémiára 🙂