Pilotkritika: Mystery Gilrs + Young & Hungry Téma: Egyéb kategória

Egy hónapja debütált az ABC Family két új komédiája, a Mystery Girls és a Young & Hungry. Habár eredetileg két külön kritikát akartam szentelni a sorozatoknak, beláttam, nem igazán van itt miről beszélni 2×600 szóban (annyi egy kritika átlaghossza), úgyhogy maradt a közös kibeszélés. Nos, a csatorna legalább megpróbálta, mindig öröm új komédiákat látni a műsorukon, csak sajnos nem mindig sikerül minőségi kontenttel előrukkolniuk. A Young & Hungry még szódával elmegy, és a nézettsége alapján biztosra vehető a folytatás, ám a Mystery Girls elég gyenge eresztés. Utóbbinak a nézettsége is a véka feneke alatt van, úgyhogy élvezzétek ki a részeket, amíg lehet

Már korábban is sejthető volt, hogy itt baj lesz, ugyanis meglehetősen ritka az, ha egy sorozatnak nem „merik” bemutatni rögtön az első részét. A pilotot konkrétan csak most szerdán láthattuk, ami elég hülyén veszi ki magát, hiszen az vázolta a történetet. A legnagyobb meglepetés pedig az, hogy konkrétan a Pilot a leginkább élvezhető része a sorozatnak, míg a többi, hát, enyhén szólva is kevés. A történet amúgy arról szól, hogy Tori Spelling és Jennie Garth karakterei egy nyomozós tévésorozatban szerepeltek a ’90-es években, és az jelentette a karrierjük csúcsát is. Napjainkban nyomozóirodát nyitnak, hiszen „ismerik” a szakma csínját-bínját hála a forgatásoknak.

 

 


A legidegesítőbb karakter

Az iróniát amúgy el kell ismerni, hiszen Tori és Jennie jócskán átvettek elemeket a

 

saját életükből, gondoljunk csak a Beverly Hilsl 90210-re, no meg amikor poénkodtak arról, hogy azért nem lett Hollyból nagy sztár, mert Shannen Doherty ellopott tőle egy szerepet, akkor azért jól nevettem. Ettől eltekintve viszont igencsak lapos a sorozat. Persze, lehet, hogy jobban tetszene, ha nem lenne benne egy bicskanyitogató karakter. Az asszisztenst játszó Nick minden idők legidegesítőbb meleg szereplője. Kész, arra a srácra nincsenek is szavak, minden egyes megmozdulása és jelenete csak kinyitja azt a bizonyos bicskát az ember zsebében. Egyszerűen döbbenet, hogy mennyire idegesítő a srác, az írók pedig egyetlen normális poént, vagy helyzetet sem teremtenek meg a számára. Mintha csak azért lenne ott, hogy egy „cuki muzik szórakoztasson”, de az ilyen sztereotíp ábrázolásmód már a ’90-es években is ciki volt, nemhogy 2014-ben. Szégyen.

A sorozatnak amúgy van némi húzóereje is, mert annak ellenére néztem végig a négy részt, hogy nem igazán tetszett, amit láttam. Sőt, a legnagyobb meglepetés az, hogy pont Holly karaktere az, aki a legjobban megfogott, holott sosem voltam Tori Spelling rajongó. Mégis, az irónia üt nála, és ezt valahogy értékelem. Ettől függetlenül a Mystery Girls még a közepes szintet sem éri el, azt viszont nem tudom garantálni, hogy nem nézem végig az évadot. Magam sem értem az okát. Bár, még azt hozzáfűzném, hogy a sorozat korántsem _annyira_ rossz, mint a híre. Mert vannak olyan dolgok, amiket so-so lehetne élvezni, csak egyszerűen a mai televíziózásban ez _már_ kevés. De nagyon. (És ha agyon lenne csapva az a Nick, akkor még jobb lehetne az egész).

Pár fokkal minőségibb anyag Emily Osment (Hannah Montana) új sorozata. Ebben sincs amúgy semmi extra. A hősnő, Gabi egy szegény csaj, akinek sürgősen szüksége van melóra, és szerencséjére alkalmazza őt Josh, egy fiatal milliárdos, akivel „pechjére” lefekszik, ami bonyodalmakat okoz. Igazából ez csak a felütés, és a szex is csak egy humorfaktor. Az eddigi négy rész meglehetősen epizódikus jelleget mutatott, a humorát pedig igencsak megkedveltem.

Úgy érzem Emily Osment miatt élvezhető leginkább, no meg az írók által jól megírt főhős karakter okán. Gabi szimpatikus, szerethető, ütős poénokkal, akivel könnyű azonosulni. A szituációk pedig amikbe került viccesek voltak, Ashley Tisdale vendégszereplése pedig ezerrel odacsapott. A többi karakter is szimpatikus ám, még Elliot is, „az itteni meleg”, akit Rex Lee alakít. (Az a színész csak meleg karaktereket játszik? A Suburgatoryban is az volt. Oké, a valóságban is az). Elliot pedig korántsem olyan sztereotíp, vagy idegesítő, mint a Mystery Girls-ös társa, és talán emiatt is szerethetőbb a Young & Hungry.

Itt is van ám egy kellemes hangulat, és mondhatni jó nézni a részeket, mert totál kikapcsolja az agyam. Jellegét tekintve mondjuk a 2 Broke Girls jutna róla eszembe, csak (egyelőre?) nem olyan vicces. Ettől függetlenül érdekel a folytatás, ősszel be is darálom majd a leadott epizódokat.