Media-Addict.Hu: Túl az 1 millió látogatón Téma: Egyéb kategória
Nagy nap ez a mai a Media-Addict.Hu történetében. Ó, de még mekkora! 2012 augusztusában üzemeltem be a Statcountert, akkortól mér szorgosan a rendszer. Azóta eltelt majdnem két év, az oldal pedig fényes sebességgel száguld előre. Olyannyira, hogy a héten elértük a 2 millió oldalletöltést, és már több, mint 1 millió látogatót számolt a rendszer. Ezek hatalmas szánok, pláne két év alatt. Akkor sem lenne amúgy sokkal magasabb, ha már 2008 februárja óta ugyanazzal a rendszerrel mérem a statisztikát, ugyanis a Media Addict idén kezdett el egyre sikeresebb lenni. Ahogy a statisztika is mutatja, a növekedés elképesztő. A legsikeresebb hónap pedig az a Június, ami még véget sem ért, és az első hetében frissítés se nagyon volt. Ez egyszerűen wow!
Szóval, mondanom sem kell, mennyire hálás vagyok nektek azért, hogy mindezt lehetővé tettétek. Nem is tudom igazából, hogy mit mondjak. Inkább csak virtuális pacsit küldök mindenkinek, mert ez bizony közös munka volt 🙂
Külön meglepetéssel ugyan nem készültem, de a nagy hírre való tekintettel pár elmaradást bepótoltam. Frissült a Könyvkritika, Filmkritika és a Sorozat ABC adatlap. A főoldalon a cikkajánló holnapra csúszott, most már inkább ünnepelni támadt kedvem, mert van is mit. Hohó, de még ennyire.
Illetve, hamarosan beindul a #RetróMediaAddict. Hogy ez mit is jelent pontosan? Látom ám, hogy sokan böngészitek a régi kritikákat, híreket is, de az oldal sok költözése miatt a képek már nem elérhetőek a régi posztoknál, és a tördelés sem jó. Úgyhogy, szépen nekiveselkedem, ahogy időm engedi napi kettőt-hármat megreformálok. Képet teszek mellé, javítom az esetleges helyesírási, stilisztikai hibákat. A végeredményt mindig a Facebookon közlöm majd, a #RetróMediaAddict hashtaggel. Időnként majd az oldalon is jelzem a bloggal kapcsolatos hírek közt, például az aktuális háttérképnaptáraknál. Jelenleg 3.231 post van az oldalon, úgyhogy időbe telik, mire végzek, de a végeredmény látványosabb, és olvasó barátabb lesz reményeim szerint,
Túl az 1 millión, túl a 2 millión a határ a csillagos ég. Együtt felérünk oda is! 🙂