ARROW – KRITIKA A MÁSODIK ÉVAD ELSŐ FELÉRŐL Téma: Egyéb kategória

Az Emily Owens, MD mellett kétségkívül az Arrow volt a tavalyi évad legjobb országos újonc sorozata. Az első évad az én szememben zseniális volt, éppen ezért vártam már nagyon, hogy belenézhessek a második évadba is. Annyi helyen írtak róla pozitív véleményeket, mindenütt arról szólt a fáma, miszerint mennyit fejlődött a sorozat, mennyire király lett. Nos, a már leadott kilenc epizód alapján a szememben visszaesett a sorozat minősége, és a hitelességi faktora. Persze még így is bőven az “imádom” kategóriát képviseli, de gyengébbnek tartom a második évadot, mint az elsőt. A kép alatt spoileresen kifejtem az okát.

A legfőbb változás már az epizódokat megnyitó felvezetőszövegen látszik, és emiatt vagyok leginkább csalódott… Nekem személy szerint nagyon tetszett az első évad során Oliver tökössége. Sokáig gond nélkül nyilazta, és ezzel együtt ölte meg az ellenségeit. Persze, ok nélkül akkor sem ölt, de valahogy hitelesnek, tökösnek tűnt tőle a Zöld Íjász. Legjobban az tetszett az egész szituációban, hogy sokáig megúsztuk a lelkifurdalással teli jeleneteket, amiket ki nem állhatok. Természetesen nem azt mondom, hogy most mindenki ölje meg a másikat, de Olivernek nem lenne szabad ennyire erkölcsösnek lennie. Ő az, aki pontosan átlátja mennyire tehetelen a rendőrség, mennyire gyenge az igazságügy, és a börtönből megszökvén hány embert ölnek meg a gonoszok… Ismétlem, nem várom el Mr. Queentől, hogy gyilkológép legyen, de ez a folyamatosan lelkifurdalás, és a szomorkodás meg így tovább, már kezd az idegeimre menni. A Batman is ezért nem jött be, mert a csóka ott is annyira szimpatikus akart lenni, hogy az már fájt. Ó, és Saraht pont azért szerettem meg annyira, mert olyan volt, mint az első évados Oliver: ölt, ha kellett, mert meg kellett tennie, de eközben megmaradt az embersége…

A gyilkolás elvetése persze egy jó eszköz az íróknak arra, hogy egy-egy izgalmasabb gyilkost újra visszahozzanak a képernyőre, aki aztán megint munkát ad a triónak. Persze, mondhatjuk azt, hogy Oliver attól több, attól jobb, mint az ellenfelei, hogy nem öli meg őket. Mégis, nekem jobban tetszett a Törvényenkívüli, mint a második évados Arrow, ha értitek mire gondolok. Ami még nagyon böki a csőröm, az Starling City. Az összes rendőr tehetetlen, polgármester még mindig nincs holott hónapok teltek el, az igazságszolgáltatás kábé megszűnt létezni, és az egész úgy néz ki, mintha Starling City egy ország lenne, nem pedig egy város az Egyesült Államokban, ahol van FBI meg CIA, akiknek már rég a városban kellene állomásozni és rendet tenni. Ehelyett vannak a béna rendőrök, akiknek egyetlen valamirevaló számítástechnikai güzüjük sincs, mert Felicty az egyetlen az egész városban, aki mindent megold, és minden bűntényre rájön. Ebben az évadban pedig olyan szinten hagyatkoznak a számítógépes dolgokra, ami már nekem zavaró. Legjobban az zavart, amikor valami krémmel Oliver nyakáról szedték le a gyilkos ujjlenyomatát. Aúcs, ennyire ne legyünk már kényelmesek. Persze, használni kell a technikát, de van egy határ, amit átlépvén írói lustaság vár a túloldalon, nem pedig a minőségi szórakoztatás.

Ami viszont a legjobban zavar, azok továbbra is a flashback jelenetek, illetve az, hogy mindenki halhatatlan. Azt elismerem, idén érdekesebb a múltidézés, mint tavaly volt, leginkább azért, mert a “Mirakuru” szérum miatt a múltat összeköti a jelen eseményeivel. Sőt, idén mintha a flashback is jobban belemerülne a jelen történéseibe, de ez nem jelenti azt, hogy kíváncsi lennék arra, mi a franc történt azon a szigeten. Egyszerűen nem érdekel, és még mindig erre megy el a műsoridő egy része, ami különösen azért fájó, mert sok mellékszereplőt egyszerűen nem használnak rendesen, mert nincs rájuk idő, gondolok itt elsősorban Thea és Roy kettősére, akik több rivaldafényt érdemelnének. Ó, tényleg: ebben a sorozatban mindenki halhatatlan? Felsorolni is egy élet lenne, hogy mennyi ember támadt fel ebben a két évadban. Sarára azt mondom oké, legyen, rohadt jól megoldották. No de Malcolm feltámasztásának volt bármi értelme? No meg Slade? Persze, valakit meg kellett tenni főgonosznak, neki meg képregényes múltja is van, de ezzel a sok feltámadással még azt a kevés hitelességet is elveszti a széria, amit a szememben megszerzett.

Sok negatívat írtam, de ezek kikívánkoztak belőlem. Az Arrow ettől függetlenül továbbra is kötelező néznivaló, de akárcsak az egykori nagy kedvenc, a Revenge, úgy az Arrow is szép lassan átvándorol a guilty pleasure kategóriába, amit sajnálok, mert egyszerűen kár érte. Azért látom ám a második évad némi fejlődését is, például tényleg jók a képregényes áthallások, Barry Allen felvezetése frenetikus volt (bár, nem tudom elbír-e egy külön sorozatot, mondom ezt annak ellenére, hogy Grant Gustin mennyire gyönyörű). Ó, és Oliver beszólása, Barrynek: “A szüleid tudják, hogy itt vagy?” Hatalmas! Szóval, Barry érdekes figura, de tényleg nem vagyok biztos abban, hogy elbír egy saját sorozattal. Mindenesetre drukkolok, mert miért ne tenném 🙂 Visszatérve az Arrow-ra, Oliver és Felicity kettőség imádom, alig várom már, hogy végre összejöjjenek. Moira tárgyalása és gyilkossági ügye is érdekes volt, és a legutóbbi részben úgy látszik, Royyal is kezdeni akarnak valamit (mert Colton Haynes is gyönyörű, és megérdemli). Sara visszatérését is nagyon szerettem, ahogy Lauren gyógyszerfüggő szála is érdekes lehet. Szóval, még mindig vannak olyan dolgok a sorozatban, amikért lelkesedni tudok, amiket szeretek benne, csak sajnos a negatívumai túlságosan szembeötlők.

Értékelés: 6/10
Habár szeretném, de nem fogom feljebb pontozni. Az első évadra kompletten 8/10-et adtam, így a minőségcsökkenés szempontjából úgy érzem a 6 pont reális. Mindenesetre a legutolsó rész történéseire ha jól reflektálnak az írók, akkor nagyon ütős folytatás elé nézhetünk. Legyen úgy, mert az Arrow megérdemli.