AZ INTERNÁTUS – KRITIKA A HETEDIK ÉVADRÓL Téma: Egyéb kategória

Az idei évi legnagyobb darám kétségkívül Az Internátus volt. A nyári tomboló hőségben kezdtem el nézni, és végül decemberben, dideregve értem a végére. A hossz oka persze az is volt, hogy ősszel elvégeztem egy tanfolyamot, így nem is nagyon volt időm Internátust nézni. Meg kell mondjam, hat zseniális évadot láttam, és egy hetediket, ami ugyan fogyasztható, valamilyen szinten szerethető, de alapvetően nem volt nagy dobás. Mindettől függetlenül Az Internátus egy maradandó, kitörölhetetlen élményként marad meg bennem, és azt sem tartom kizártnak, hogy tíz év múlva újrapörgessem az egészet és visszanézzem a kedvenc jeleneteimet. No de elég a nosztalgiából, ideje kivesézni a hetedik évadot.

Nem lett volna ez amúgy annyira rossz, mert volt benne kakaó, csak sajnos túlságosan hosszúra nyúlt az évad. Míg korábban kilenc vagy tizenegy részes szezonokkal operált a sorozat, addig sokkal intenzívebb történetvezetést prezentáltak, a hetedik évadra azonban a tizenhat rész egyszerűen túl sok volt. A bőség zavara pedig addig vezetett, hogy olyan szituációkat léptek meg, ami egyértelmű időhúzás volt, gondolok itt elsősorban Curro karakterére. Rég volt már ennyire irritáló karakterrel dolgom, de nála is leginkább az emberi hülyeség volt az, ami fájt. Mármint, nem feltétlenül Curro hülyesége, hanem a többi karakteré, ahogy Currót kezelték. Mindenki tudja milyen alak, és ahelyett, hogy magánzárkát kapott volna – mondjuk Clarával együtt -, simán beengedték a gyerekek közé… Ilyen elméleti síkon történt hülyeségekkel volt tele az évad első fele, miközben minden csak arra mutatott, hogy legyen mivel kitölteni a műsoridőt… Mondjuk ki bátran: körülbelül a hetedik részig nem történt semmi, sokszor untam is magam rendesen. Spoileresen folytatom a kép alatt.

A hatodik évad végén tehát az Ikrek projekt Wulf (és Eva) halálával kábé véget is ért, a vírus elszabadult, izgi helyzetet kaptunk. A feszültséget a karanténnal jól ábrázolták, azt is nagyon szerettem, amikor kiderült az ezredesről, hogy náci. Szóval, tele volt olyan jó ötletekkel a szezon (második fele), amiért sajnáltam a lassú menetelést az elején. Mert tényleg volt itt stenk, csak nem éltek vele (vagy csak sok részt rendeltek be az évadhoz). Amiért még ideges voltam nagyon, azok az idióta felnőttek. Az összes eljátszotta azt, hogy majd ő feláldozza magát, és nem veszi be a gyógyszert, csakhogy valamelyik gyerek tovább éljen 24 órát. Arra nem gondoltak, hogy utána mi lesz, ha meghal az összes felnőtt, a tudatlan gyerekek meg szépen meghalnak… A felnőttlét egyik fontos alappillére az, hogy tudni kell mikor érdemes hősködni, és mikor nem. Legjobban Ferminen húztam fel magam, amikor a karanténban hősködött a gyógyszerrel, holott tudta, ha ő meghal Curro megőrül és nem lesz megállás. És az ilyen idióta önfeláldozások miatt nem haladt előre a sztori, önmagukat ismételték miközben szó szerint lehülyítették a felnőtteket…

Az évad másik szomorú része a sok halál volt. Alapvetően nekem nincs bajom azzal, ha egy karakter meghal egy sorozatban, feltéve ha van értelme. A céltalan öldöklést nem csípem, itt azonban céltalan tömeggyilkosság volt. Megölték Lúciát – annak tán volt értelme -, de Amelia vagy Elsa halálának aztán rohadtul nem. Utóbbit sajnálom a legjobban, mert csodaszép személyiségfejlődést prezentáltak általa az írók, és pont emiatt nem érdemelte volna meg a halált. Egyedül Ferminnél örültem, hogy végre meghalt, mert annyira hiteltelen volt, ahogy mindent túlél. Apropó, hiteltelenség: Hector életbentartása sem volt jó húzás, ha azt nézzük meddig elhúzták a testvérével való találkozását. Több boldog, ölelkezős pillanatot szerettem volna! Ó, és azért Noiret is megérdemelt volna egy lezárást, mert az, hogy a diliházban van, elég gyenge, pláne mert a dokit elvitték a zsaruk az előző évadban.

Azért alleluja a fiatalok szála ebben az évadban is jó volt. Iván és Julia még mindig nyami, de legjobban Amaia-t szerettem meg. Mármint, a végére tényleg megszerettem, és akkor jött az árulása, hatalmas volt az a csaj! Olyan jól pörögtek a fiatalok most is, hogy miattuk érte meg igazán végignézni az évadot. Sőt, a végére talán Roki iránt is megenyhültem, végül is, ő mentette meg az egész bagázst, a halált azonban nagyon megérdemelte Carol miatt. Ez volt a legkevesebb, én legalábbis úgy hiszem. Ami pedig a gyerkőcöket illeti, most először idegesítettek, leginkább amikor Evelyn annyira meg akarta szerezni a betegséget, hogy Lucassal legyen. Vannak olyan dolgok, amikkel jobb nem viccelődni. Ettől eltekintve felüdülés volt a kisgyerekek és a tinik prezentálása is az egész sorozatban.

Értékelés: 6/10
A teljes hetedik évad több pontot nem érdemel, de magát a sorozatot simán kihozom 9/10-re. Remekül szórakoztam ugyanis, és ha valaki ezentúl megkérdezi tőlem, milyen sorozatot daráljon, azt hiszem Az Internátust elsőként fogom majd ajánlani 🙂