Könyvkritika: Kalapos Éva – D.A.C. Egy új élet Téma: Egyéb kategória

Most már meg sem lepődöm azon, hogy sorra érkeznek a hazai kiadók polcaira a magyar gimisek életéről szóló könyvsorozatok. Ennek azért örülök ám, mert egyértelműen látom a fejlődést, méghozzá annak az útnak a pozitív irányba történő fejlődését, amit a Szent Johanna Gimi indított el a hazai könyvpiacon. Míg Renátáék életéből hiányoztak a komolyabb konfliktusok, az olyan családi drámák, amik oly’ sok tinivel megesnek, addig az új trónkövetelők már sokkal valósághűbben festik le a magyar tinik életét. Valami ilyesmit tett Kalapos Éva is, aki a D.A.C. címet viselő könyvsorozatának az első kötetében egy olyan magyar valóságot ábrázolt, amit tényleg el lehet képzelni, ezért pedig jár a respekt.

A történet narrátora a tizenhat éves Flóra, akinek az édesanyja meghalt, az édesapja nem foglalkozik vele mert folyton üzleti utakon van, az öccse lázad, igazi barátai pedig nem igazán vannak. Egészen addig, amíg egy napon be nem toppan az életébe Zsani, aki forgószélként változtat meg mindent maga körül. Flóra lassan szerelmes lesz, és aztán felnyílik a szeme az őt körülvevő dolgokra is. Pofon csapja ugyanis a “büdös nagy magyar valóság”, kiutat pedig nehezen talál. Igen, ez egy kicsit másabb történet prezentálás volt, mint a borítón, de ez legyen az én saram 🙂

Amik nagyon tetszettek a könyvben:

– Habár ezt nem szokás külön megdícsérni, de nekem tetszett a borító, annak ellenére is, hogy rózsaszín-fehér csíkos volt. Sőt, miközben lapoztam a könyvet, a csíkok oldalt látszottak is, ettől tök dizájnos volt az egész. Ami pedig a lapokat illeti, kicsit mintha gyengébb minőségűek lettek volna, mint a többi könyv, de pont emiatt könnyebb volt lapozni, szóval még örültem is a dolognak. Szóval, ami a külsőt illeti, totál rendben van a D.A.C.

– Olyan problémákkal mert foglalkozni a szerző, amit kevesen kockáztatnának meg. Szó esett tinikori bulémiáról, tizenévesek önkielégítéséről (ráadásul viszonylag hosszan), drogproblémákról, szülői konfliktusokról és így tovább. Itt tényleg olyan dolgokat mutattak be, amik körbeveszik az embert és amiről beszélni kell.

– Különösen tetszett az, hogy a fent említett dolgok “szenvedő alanya” nem Flóra volt. Ezáltal sikerült elérni azt, hogy iránymutatás lehessen ez a regény azoknak, akik olyan embereket érzékelnek maguk között, akik teszem azt étkezési zavarral küzdenek, ezáltal pedig az olvasó tudhatja, hogy mit kell tennie. Nagyon hiányoltam ám az ilyen szálat az SZJG-ből, hiszen sok tini küzd anorexiával és bulémiával. Remélem a könyv olvasói között akad olyan, aki a regényben elhangzott információk nyomán segíteni tud azoknak, akiknek erre szükségük van.

– Mivel odavagyok a sorozatokért, és kedvelem a filmeket, ezért számomra tök jó volt látni a sok filmes idézetet, a címeket és az ebből fakadó poénokat. Apropó, poénok: egész kifinomult humor-arzenált vetett be a szerző, aminek örülök, mert így nem tűnt erőltetettnek az egész.

– Nagyon tetszett a kapcsolatok ábrázolásának egy része. Például Zsani és Flóra, illetve Flóra és Ginny közötti barátság kialakulása nagyon emberi és reális volt. Ami pedig az első szerelmet illeti, annyira reálisan írta le a szerző azt, hogy mi is történik ilyenkor. Némelyik pontnál például – dobpergés -, totál magamra ismertem, leginkább azoknál a pontoknál, amikor az ember fia/lánya nem tudja, hogy most az a srác/lány szórakozik az ember fejével, vagy valami komolyabbat is akar. Az MSN/Facebook üzenetek pedig amennyire megkönnyítik az ismerkedést, legalább annyira megkavarják az ember fejét. Szóval, nekem emiatt még hitelesebb volt a regény.

– Flóra családjának az ábrázolásáért jár a csillagos ötös. Gergő karaktere nagyon bejött, apuban is látok fantáziát, de még Karola néniben is. Annyira örültem, hogy egy ilyen diszfunkcionális család van a középpontban, és az olyan dolgok belevivése is pozitív, miszerint sokan irigykedtek Flórára, mert szabadon van engedve, holott ő pont másra vágyott. Az anyukájának a füzeteinek a megtalálása pedig tök jó pont volt, különösen az onnan idézett dolgok miatt 🙂

Amikkel kevésbé voltam kibékülve:

– A nevektől a falra másztam. Oké, emiatt nem illene belekötni senkibe, hisz mindenkinek szíve joga elnevezni a szereplőket, de az állandó becézések, az angolszáz dolgok belerakása nagyon gáz volt. Például ez a Gabe-ezés, vagy a Johhny-bá, a falra másztam tőle, mert annyira szövegidegen volt számomra az egész. Legjobban az zavart, amikor több névre hivatkoztak ugyanannál a karakternél. Például Gábor volt Gabe, meg asszem Gabi is, Anikó meg Ani, és így tovább. Néha elvesztettem a fonalat. Az angol mondatok erőltetése pedig nem volt nálam pozitív előjelű dolog, bár, el tudom képzelni, hogy így beszélnek a mai tinik.

– Ági karaktere első ízben telitalálatnak tűnt, de idővel nagyon “Renátás” lett, leginkább azért, mert csupa olyan komolyabb, szépirodalmi könyvet olvasott, amiket Reni. Az pedig, hogy egy diszkóban nekiáll zsebkönyvet olvasni, már a kínos kategória. Nem a karakterre, hanem a szerzőre nézve. Remélem a második kötetben több teret kap a karakter.

– Flóra nekem néhol nagyon sok volt, meg volt, ahol hiteltelen. Gondolok itt arra, amikor az elején előadta, nincsenek barátai, de utána rögtön kiderült, kettő is van, de egyiket sem tartja öribarinak, csak klikkesedik velük. Viszont előtte meg arról panaszkodott, hogy egy klikkbe se tartozik bele. Magának mondott ellent, és félrevezette az olvasót, legalábbis részben.

– A regény vége… Az utolsó fejezetekre nagyon begyorsult a cselekmény, ami alapvetően nem baj, de néhol felvette a szappanoperás jelleget. Mivel ezt még Márk is benyögte, hogy mennyire szappanoperás dolog történt már, még jobban szemet szúrt a dolog. Persze, nem azt mondom, hogy nem élveztem az olvasást, csak egyszerűen kicsit sok lett a Petrás, Márkos, Anis, Zsanis meg így sorban az összes szál “egybehozása”. A túlzottan filmes “jelenetekről”, mint a zárfeltörés már nem is beszélve. Önmagában annyi mondanivalóval volt felruházva ez az alkotás, hogy az ilyen nüanszok elvettek az amúgy igencsak magas élvezeti értékéből.

Értékelés: 7/10
Minden hibája ellenére összességében nekem nagyon tetszett ez a könyv. Jobb volt, mint a Hűvösvölgyi suli, és végre olyan fontos dolgokról beszélt egy tiniknek szóló regény, amikről egyszerűen “beszélni kell” a célcsoporttal. Mivel mindent összevetve meg voltam elégedve az első kötettel, éppen emiatt kíváncsian várom a folytatást, ami tavasszal érkezik a könyvesboltokba.