A Búra alatt: Ajánló a nyár legsikeresebb sorozatáról Téma: Egyéb kategória

A héten ért véget az Under the Dome első évada, amit mellesleg már a tv2 is vetít A Búra alatt címmel. Kétségkívül a nyár legsikeresebb sorozatáról van szó, ami több évtizedes nézettségi csúcsokat döntött meg, a jó adatokat pedig egész nyáron át sikerült megtartania. Ez azért nem semmi! A Stephen King – azonos című -, művéből készült széria pilotja szerintem hihetetlenül jó lett, és sikeresen be is szippantott engem a nézők széles táborába. Ami a folytatást illeti, mintha hétről-hétre vált volna egyre ostobábbá a történet kivitelezése, de emellett megvolt benne az izgalom-faktor, ami miatt egyszerűen képtelen voltam elkaszálni a szériát. Sőt, mondhatom azt is, hogy élveztem, ezáltal egyfajta guilty pleasure-ré lépett nálam elő, holott a pilot alapján tényleg nem gondoltam volna azt, hogy ilyenné fajulhat majd az Under the Dome.

A sorozat legnagyobb hibája szerintem az volt, hogy nem tisztelte eléggé a nézőit, avagy az írók kattantak be írás közben. A Sorozatjunkie képes kritikája mindent elmond, érdemes átböngésznie azoknak is a képekre ráírt szöveget, akik amúgy nem érdeklődnek a sorozat iránt. A legtöbb karaktert sajnos papírmaséként használták, és mindig az aktuális részhez igazították a viselkedésüket. Ott volt például Linda, az egyik részben frankón leleplez egy összeesküvést, tök okos meg minden, aztán egy-két epizóddal később simán végignézné, és nem tenne azellen semmit sem, hogy felakasszanak egy olyan embert, aki ártatlannak vallja magát, és nem tartanak semmiféle tárgyalást az ügyében. Persze, a búra alatt vannak, a törvények mintha megszünnének létezni, de Linda karaktere másképp volt felépítve a kezdetekben, így nem volt reális a karakter változása, még a faramuci helyzet közepette sem, amit ugye a búra okozott. A legszomorúbb pedig az, hogy ez nem csak Linda karakterénél mondható el, hanem a többieknél is.

Ami miatt viszont tetszett a sorozat, az a helyzet ábrázolása. Szerintem nagyon ütős az alaptörténet, hisz képzeljük el, egy búra ereszkedik egy egész városra, senki sem tudja mi célból jött létre, ki csinálta, de a város el van zárva a külvilágtól. Létrejön egy megváltozott állapot, az emberek odabent a túlélésért küzdenek, míg mások lehetőséget látnak abban, hogy kiélhessék a szadista, vezetői hajlamukat. Ahány ember, annyi reakció a burára, de a lényeg ugyanaz: miképp éli meg a közösség a változást. Az epizódokban sok lehetséges problémaforrást bemutattak, mint a víz vagy az élelem hiánya, a kórházban lévő felszerelések elfogyása és még a hitbe, azaz a vallásnak a konstruktív erejébe is belementek, mármint annak a tekintetében, hogy az a bizonyos szadista miképp használhatja fel a hitet a város irányításához. Ami miatt még szerettem az első évadot, az a rejtélyszálak kifejtése volt. Az, ahogy szép lassan egyre többet megtudtunk a buráról szerintem zseniálisan lett kivitelezve, és a végén az a hírhedt mondat is nagy szerepet kapott.

Legjobban persze a fiatalok szála tetszett, sokakkal ellentétben a kedvenc karakterem lett Angie, aki a bezártság után egész jól az ujja köré csavarta azt, akt kellett. Britt Robertson pedig hozta a kötelezőt, a Life UneXpected után pedig végre ismét egy szimpatikus szerepben láthattam viszont. Alexander Koch pedig nem csak nagyon kis dögös volt, hanem a karaktere is tetszett, noha vele is elég mostohán bántak az alkotók. Az elején Norrie idegesített, de szép lassan, ahogy megkezdődött az interakció Joe-val, már őt is a szívembe zártam. A sztori (sajnos) az idősekre is erősen koncentrált. Mintha azt éreztem volna az írók munkája láttán, hogy Barbie-ból afféle “Bobby”, míg Big Jim-ből “Jockey” karaktert próbálnak faragni, de ez részről-részre egyre röhejesebb lett. Jockey-ban pont az volt a pláne, hogy a nézők meg tudták kedvelni, míg Big Jim-et szerintem nem nagyon lehetett, mert elég hülyén lett felépítve a karakter, plusz Dean Norris már ránézésre egy antipatikus figura. Mike Vogel meg hiába eszeveszettül helyes, arcszőrzettel már kevésbé az, ráadásul a karaktere is túlságosan hiteltelen lett, Juliáról már nem is beszélve. Anélkül, hogy spoilereznék, ez a kép elárulja ám, hogy miért vélekedem így…

Értékelés: 6/10
Direkt próbáltam spoilerek nélkül írni, egyfajta ajánlót nyújtani a sorozatról, amiben természetesen megpróbáltam reflektálni A Búra alatt hibáira is. Hiszen vannak, ez kétségtelen, de úgy érzem mindezek ellenére ez egy nézhető, sőt, szerethető sorozat, amit az első évad rövidsége miatt bárkinek ajánlok megtekintésre. Hisz az egyetlen, és legfőbb hibája a karakterek tetteiben mérhető, de eközben létrehozott egy szerethető és izgalmas szituációt, amit a közeg mikéntje tett igazán élvezhetővé. Nekem tehát minden hibája ellenére is bejött, szeretettel várom a második évadot, amit 2014 nyarára hoz el a CBS.

Ui.: Azt pedig bátran kimerem jelenteni, hogy a bombás rész nagyon ütős volt, azt szerintem újra is nézem majd magyar szinkronnal, bár, az Ifizéstől frászt fogok kapni. (Igen, a könyv miatt Juniort IFI-nek fordították. Szörnyű.)