The Fosters – Kritika a nyár meglepetéséről Téma: Egyéb kategória

Már akkor felfigyeltem a The Fostersre, amikor kiderült, hogy ilyen sorozatot tervez készíteni az ABC Family. Az, ha egy leszbikus párt helyeznek a középpontba, az én szememben már eleve piros pontot jelent, így érthető módon nagyon kíváncsi voltam a pilotra. Utóbbi kapcsán felemás érzéseim voltak. Idézek a pilotkritikámból: “Egyszerűen túlságosan kiszámítható, túlságosan komoly de mégis komolytalan. De ami a legdühítőbb az, hogy mégis van benne valami“. Azt hiszem az utóbbi mondattal el is lehet mondani azt a tíz röpke részt, amit a The Fosters lenyomott a nyáron.Tényleg van valami ebben a sorozatban, de nem tudnám megfejteni a titkát. Engem egyszerűen elvarázsolt, pedig nem lett volna szabad.

Itt minden kiszámítható, ezerrel ordít belőle az ABC Family feeling, és túl sok eredetiséget nem tartalmaz. De basszus, akkor is van benne valami. Több, mint a guilty pleasure, de kevesebb, mint egy minőségi szórakozás. Megrekedt a kettő között a sorozat minősége, de elég erős szinten van ahhoz, hogy nagyon várjam a januári visszatérést, ami nagy dolog, leginkább ha visszaemlékezem arra, hogy milyen béna cliffhangerrel ért véget a nyári etap. Logikusan visszagondolva legutóbb a Switched at Birth első tíz része esetén éreztem ugyanezt, de ott komolyabban nyomták a dolgot, míg a The Fosters valahogy másabb lett. Kicsit tartok ám attól, hogy az összes patront ellőtték most nyáron, de majd télen erről is megbizonyosodom, hogy így van-e. Mondanom sem kell, hogy ajánlom megtekintésére ezt a szériát, mert egyszerűen van benne valami… Spoileresen folytatom a kép alatt.

A titok talán a szerethető főszereplőkben rejlik? Ők elég sokan vannak, mindegyiknek van ráadásul különálló élete, de a legtöbbjüknél csak a felszínt kapargatta a show. Mégis, az a felszín annyira érdekes volt, hogy engem komolyan elkezdett érdekelni az, hogy mi rejtőzhet alatta. Egyedül talán Mariana volt az, akivel nem foglalkoztak komolyabban, benne nem is nagyon látok több potenciált, mint egy lázadó hugica, ellenben Jesús még érdekes lehet, ha bővebben kifejtik azt, mire is szedi a gyógyszert. Persze, emlékszem, hogy boncolgatták, de nem ártana többet megtudni. Ami Brandont illeti, nála a zene iránti vágy, és az a különös légkör, ami gyerekkora óta körbevette, plusz a Callie-hoz kötött titkos szerelem lehet az, ami vagy nagyon jót, vagy valami nagyon rosszat eredményezhet. Nagyon bízom ám abban, hogy a zene felé terelődik az irány, hiszen az Everwood óta hiányzik nekem egy jól zongorázó tini.

Múltkor megmondtam, hogy a nyár felfedezettje egyértelműen Maia Mitchell, az én szememben legalábbis mindenképp. Elbűvölő az a lány, és Callie karakterét is sikerült meglehetősen sokrétűvé varázsolnia. Pedig tartottam tőle, volt benne egy hatalmas “félsz” arra vonatkozólag, hogy valami tucat bajos tinit csinálnak belőle, de szerencsére ez nem így lett. A tíz rész alatt Mitchell végig értékelhető teljesítményt nyújtott, ráadásul amikor szóba került a nemi erőszak, ott meglehetősen jó dialógusokat írtak az írók, és Maia is szívszorítóan játszott. Ami a kisöcsit illeti, hát ott nekem leesett az állam. Csak nekem tűnt fel, hogy Jude meleg? Nem akarok én ám többet belelátni abba, ami talán nincs is, de a vonzódás a női ruhákhoz és a körömfestés elég árulkodó, de az i-re a pontot Connor tette fel. Ilyen aranyos gyerek szerelmet én még nem láttam a képernyőn, és ez ráadásul két fiú között zajlott le. Nem történt semmi, nem mondtak ki semmit, de annyira egyértelműen látszódott, hogy azt egyszerűen imádtam. Gyermeki volt, letisztult és csodaszép, amihez nem kellettek tettek, elegek voltak a szavak. A párbeszédek, amik Connor és Jude között lezajlottak, annyira emberiek és szerethetőek voltak. Mondanom sem kell, Callie mellett Jude lett a kedvenc karakterem.

Van egy olyan érzésem, ha Jude tényleg meleg lesz a későbbiek folyamán, az okozhat még problémákat. Az írók egyébként szépen felépítették a szülők szálát, Lena és Stef szerethetőek voltak végig. Az esküvő nekem egy kicsit túlzás volt, viszont a flashback jeleneteket a megismerkedésükről nagyon szerettem, és eleve ez a leszbikus pár annyira belopta magát a szívembe. Jó volt ám az is, ahogy a meleg-lét kihívásai bekerültek a történetbe, leginkább a Quinceanera esetében, amikor ugye az a varrónő olyan furán méregette őket. Persze, néhol megvolt a tanító jelleg, amit nem voltak restek erőszakosan a nézők képébe nyomni, de én azt mondom, hogy ez nem gond. Méghozzá azért nem, mert a háttérben lezajlottak más dolgok is, és a Jude & Connor dolgot például egyáltalán nem erőltették, sőt. Amúgy, azért hiszem, hogy ez később még gondot okozhatnak, mert azért ellenzik sokan, hogy a meleg párok örökbefogadhassanak, “nehogy” otthon azt lássa a gyerek, hogy kötelező melegnek lenni. (Mintha ez választás kérdése lenne). Szóval, látok ám potenciált a folytatást illetően, még akkor is, ha elég sok patront ellőttek tíz rész alatt.

Értékelés: 7/10
Minden hibája mellett nem tudom maximális ponttal értékelni, de ettől függetlenül számomra a The Fosters volt a nyár meglepetése. Nem vártam volna, hogy ennyire fogom élvezni az epizódok megtekintését, ezért pedig jár a respekt az ABC Family részére. Mint mondtam, szeretettel várom a téli etapot 🙂