Struck by Lightning (2012) – Minek nevezzelek? Téma: Egyéb kategória
Először is, kezdjük ott, hogy Chris Colfer egy hihetetlenül sokszínű ember. Egész jól énekel, színészként vérprofi, emellett sikeres gyerekkönyvet publikált, most pedig forgatókönyvírásra adta a fejét. Hihetetlen, de igaz: a Struck by Lightning-ot ő írta, és a film elkészítési munkálataiban is részt vett. Ha mást nem is, de ezt a sokoldalúságot tisztelni kell. Egy azonban biztos: van még mit tanulnia a forgatókönyvírás terén, mert ez a film minden, csak nem tökéletes. Alapvetően nem zavar az, ha nincs happy end a film végén, a szomorú drámák sem riasztanak el, a Struck by Lightning viszont nem tudom, hogy mi volt. Drámának túl vidám, Komédiának viszont túl sötét. Szívesen ráhúznám a dramedy jelzőt, de úgy érzem az se passzol rá, mert mindenféle magasztosabb célt akart közölni a film, nem pedig bemutatni egy történetet. Éppen ezért írtam a bejegyzés címében, fogalmam sincs, hogy minek nevezzem ezt a filmet. Ó, és a magasztosabb célt, üzenetet azóta sem sikerült megfejtenem. Talán az lett volna, hogy ne vegyük komolyan az életet, és ne küzdjünk fiatalon az álmainkért? Tényleg, ez, mint üzenet?
Nos, ami a történetét illeti … nem tudom mennyire lövök le spoilert azzal, hogy már az első jelenetben kiderül, a főhősünket agyon csapja egy villám, (innen ered a cím is), amibe azonnal belehal. A film pedig tulajdonképpen elmeséli azt, hogy miképp is élt Carson Philips, mennyire gürizett az álmaiért, milyen nehéz volt az iskolai beilleszkedés. Egész sokat kaptunk a családi hátteréből is, ami minden volt, csak nem túl rózsás, utóbbi szálat egyébként egész jól kezelték. Persze, annak tudatában, hogy a főhős halott, nem tudtam élvezni a sztorit. Képtelen voltam drukkolni neki, mert tudtam, hogy mi lesz a vége. Ha csak a film végén derülne ki a villámcsapás, hát az lenne az igazán nagy WTF dolog, attól sokkal reliásabb lenne az egész. Nekem ez így … elrontotta az egész filmet. Amúgy, alapvetően nem tartogatott semmi újdonságot az egész. Egy amerikai kisvárost ismerhettünk meg, ahonnét az írói ambíciókat dédelgető helyi srác mindenképp el akar menekülni, eközben meg a többi gimis az átlagos gondjaikkal küzd, minthogy milyen legyen a végzős bál, vagy felvállalják-e azt, hogy melegek. Tulajdonképpen semmi eredetit nem tartalmazott a film, a fő élvezeti faktor pedig már az első percben elveszett.
Pedig lehetett volna ez a film érdekes, akkor, ha például jobban rámennek a mellékszereplőkre. Érdekes lett volna a tény, hogy miszerint változtatja meg az életben maradt diákokat Carson halála, de úgy tűnik abszolút nem történt semmi. Az élet ment tovább, de azért feltűnt a srác hiánya – talán ez volt a lényege az egésznek? Egyáltalán miről akart ez szólni? Sajnálattal írom ezt le, de leginkább csak a felszínt kapargatták, holott attól sokkal többet megtehettek volna. Alapvetően érdekes karaktereket írtak meg, például Claire, a pompomlány vagy a melegségét felvállalni képtelen két srác. Lett volna bennük kakaó, ahogy Malerie-ben is, meg úgy az összes szereplőben. De egyiket se fejtették ki bővebben, egyszerűen csak voltak, ahelyett, hogy elgondolkodtattak, vagy szórakoztattak volna. Ahogy írtam is, a felszínt kapargatták, de egy olyan filmnél, ahol a főhős az első percben meghal, ez egyszerűen kevés. ((A The Carrie Diaries se lenne olyan érdekes, ha nem lennének jók a mellékszereplők, hiszen Carrie sorsát eleve ismerjük.)) Ergó az ilyen típusú történetekben kutya kötelességük lenne építeni a mellék alakokra, de nem felületesen, hanem rendesen.
A film történeti részén túl más problémát nemigazán fedeztem fel. Gyönyörűen volt fényképezve, ízléses volt a rendezés, szép tájakat láthattunk, megjelent előttem az egész kisvárosi milliő. amit imádtam benne. Külön jó volt az, hogy a zene hangsúlyos szerepet kapott az egészben, hiszen egy fiataloknak szóló filmtől valami hasonlót várnék el. Ami a színészeket illeti, hát igazi sztárparádét gyűjtöttek össze. Oké, pontosítok, a nevek a legtöbb embernek biztos nem mondanak semmit, de basszus, egy olyan sorozatrajongónak, mint én, ez maga volt a kánaán. A teljesség igénye nélkül ők szerepeltek a filmben. Chris Colfer (Glee); Christina Hendricks (Mad Men); Dermot Mulroney (New Girl); Allison Janney (Az elnök emberei); Sarah Hyland (Modern család); Ashley Rickards (Awkward); Graham Rogers (sokkal dögösebben, mint a Revolution-ban); Matt Propkop (Modern család), Robbie Ammell (Revenge); Polly Bergen (Született Feleségek); Allie Grant (Suburgatory) valamint az imádnivaló Rebel Wilson (Pitch Perfect). Most tényleg, mi ez, ha nem sztárparádé? Olyan sok jó és általam szeretett színész gyűlt itt össze, már csak miattuk megérte volna, ha valami jóminőségű cuccot kapunk meg…
Értékelés: 5/10
Sajnos nekem ennyit ért a Struck by Lightning, bár az is lehet, hogy én várok sokat az efféle független filmektől. Történetét tekintve pedig engem sokszor hidegen hagyott a sztori, hisz tudtam, mi lesz a vége. Mindenesetre voltak szerethető pontjai, a zsarolós történetszál például még érdekes is volt. A filmet érdemes megnézni azoknak, akik valamelyik színész rajongói, a Glee fanoknak pedig egyenesen kötelező, csak ne tápláljatok túl nagy reményeket, mert akkor ti is csalódni fogtok, pont úgy, mint én. Ó, és a magyar felirat letöltéséhez kattintsatok ide.