In The Flesh – Ahogy az angolok a zombikat látják Téma: Egyéb kategória

Mostanában én is rákattantam a zombis sorozatokra és filmekre, éppen ezért már az In The Flesh elkészülésének a híre is lázba hozott. Egyetlen dolog riasztott el azonban a megnézéstől, mégpedig az a fránya akcentus. Aztán nem sokkal a premiert követően érkeztek a vegyes kritikák, volt, akinek bejött, de a legtöbben inkább fujjoltak, mert szerintük sok volt a dráma, és eleve, miért nem emberevés van terítéken, ha a főhősök zombik. Na utóbbi miatt képtelen voltam kivárni a magyar premiert, és elfelejtve az angol akcentus iránti undoromat nekiveselkedtem. Azt nem mondom, hogy életem legjobb döntése volt, de a fülem már kezdi megszokni, szóval nemsokára jöhet a Downton Abbey is.

Az In The Flesh tényleg egy nem hétköznapi zombis sorozat. Az “ébredés” után járunk pár évvel, a kormány sikeresen legyőzte a zombikat, sőt, kifejlesztett egy olyan eljárási formát, amivel ezek a zombik rehabilitálhatóak, azaz amíg a családjuk folyamatosan injekciózza őket, addig az agyuk megfelelően fog működni. Azonban ezek a “részlegesen halott szindrómás” emberek nem olyanok, mint az egészségesek. Folyamatosan sápadtak, a szemük sem emberi, így sminkkészlettel és kontaklencsével próbálják integrálni őket a társadalomba, ahol leginkább a félelem és a pánik az, amit az emberek éreznek a “korcsok” iránt, utóbbi jelzővel pedig ők látták el az egykori zombikat. A fecskendőknek vannak mellékhatásai is, például a fokozott “flashback”, amivel a részlegesen halott szindrómás újra átéli zombi-létének legnyomasztóbb pillanatait, legyen az ölés, vagy a mód, ahogy az ébredés után kiásta magát a föld alá temetett koporsójából.

A főhősünk, Kieren öngyilkos lett, miután a barátja Afganisztánba ment katonának, de ő is felébredt, a szülei pedig úgy döntenek, elviszik őt a városba, ahol azonban elég nagy a “korcs”-ellenesség, amit a helyi pap is aktívan szít, nem is beszélve arról az alakulatról, ami a veszélyes időkben védte a várost. Utóbbiban szolgál Kieren testvére, Jem is, aki maga sem tudja hogyan érezzen Kieren iránt. A beilleszkedés az ellenséges városban szinte lehetetlennek tűnik, egészen addig, míg a helyi erők főparancsnoka, az önfejű és a város vezetőjének kikiáltott Bill meg nem tudja, az Afganisztánban szolgált fia életben van … vagyis, csak részlegesen …

Az tetszik a legjobban az egészben, hogy itt nem a zombik levadászása a lényeg, hanem a mód, ahogy ezek a részlegesen halottak megpróbálnak visszatérni a társadalomba. Nagyon jól megmutatják az emberek reakciót, a félelmet, utóbbiban kifejezetten érdekes Kieren húgának a karaktere, aki fél a saját bátyjától, de mégis, valahol szereti őt. Külön érdekes az egész szituáció bemutatásában Bill esete, aki szó szerint “korcs”-ok ölésével töltötte az elmúlt éveket, és olyanoknak is kiloccsantotta az agyát, akik már megkapták a megfelelő gyógykezelést, és nem voltak már veszéllyel a társadalomra. Utóbbi esetében pedig külön érdekes az, ahogy a fiával bánik majd, igaz, ez csak a második részben van így.

A részlegesen halottakat is igencsak jól ábrázolja a sorozat. Olyan apróságokra is kitér, hogy ők nem ehetnek vagy ihatnak semmit, mert rosszul vannak tőle, de a legjobban a bűntudat van reprezentálva, ami azért kínozza őket, mert embereket öltek amíg nem voltak saját maguknál. Kieren esete külön érdekes, mert ő öngyilkos lett, távozni akart a világból, de mégis visszatért, ez a helyzet pedig fokozottan érdekessé teszi az ő történetének az elmesélési módját. Az már csak hab a tortán, ahogy a második részben kezdtek utalgatni arra, SPOILER talán meleg, és valószínűleg Bill fia, a jóképű Rick az, akivel szerelmesek SPOLER VÉGE egymásba, de utóbbi nem tudja elfogadni ezt az érzést. Ha másért nem is, hát emiatt biztos érdemes belenézni a sorozatba. A közeljövőben pedig érdekes lehet az első részben pedzegetett kék tabletta, ami elvileg elveszi a részlegesen halottak bűntudatát, de úgy fest visszaváltoztatja őket a korábbi állapotukba.

Lévén angol sorozat, teljesen más az egésznek a felépítése, mint az amerikai társaiké, sokkal lassabb, finomabb, és mondhatni élvezetesebb is. Tetszik az, ahogy elsősorban a karakterekre építenek, ehhez pedig különösen jó alapot nyújtanak az olyan tehetséges ifjú színészek, mint Luke Newberry, akit a Harry Potter filmek alatt már a szívembe zártam. David Walmsley pedig most mutatkozott be a számomra, mint Rick, de már oda meg vissza vagyok tőle és a karakterétől is, hiszen annyi lehetőség rejlik még benne. Az idősebb generáció nagyágyúi is megtalálhatóak az epizódban, és tulajdonképpen a színészi játékra nem is lehet panasz. Ami a vizuális elemeket illeti, tetszik ez a sötét tónusú fényképezési mód. Nem teljesen sötét, de nem is világos, pont olyan, amilyennek ezt a világot elképzelném. Tulajdonképpen az egészet az angol profizmus jellemzi, ha pedig végre teljesen sikerül legyőznöm a brit akcentus iránti fóbiámat, akkor örömmel vethetem bele magam az angol sorozatok világába.

Értékelés: 10/10
Mi mást is adhatnék erre? Már most remegve várom az új részt, és elég dühös vagyok azért, mert a BBC csak három részt készített el a sorozatból, pedig ez sokkal többet megérdemelt volna. Mivel a nézettség elég jó, ezért valószínűsíthető a folytatás, ami remélem legalább tíz részt megél majd. A fináléról azt hiszem fogok még írni, de nem akarok előre ígérni semmit. Azt viszont már most elmondhatom mindenkinek, ezt a sorozatot látni kell, mert megérdemli a figyelmet, még azoktól is, akiket irritálnak a zombik…