Gazdálkodj Okosan: Emberségből leszerepelt Téma: Egyéb kategória

Vajon kisülhet valami jó abból, ha egy kereskedelmi tévé próbál közszolgálati szerepet vállalni? Végül is, miért ne, feltéve, ha megvan a megfelelő empátia és az igazán segíteni akarás azokban, akik segítőnek nevezik önmagukat. Sajnos a Gazdálkodj Okosan stábja inkább csak pofázott, de konkrét segítséget nem nyújtott azoknak a nehéz sorsú, kilátástalanságban élő embereknek, akiknek néhány idióta, és egyértelmű tanács helyett valami többre lett volna szükségük. Nagy nehezen végig szenvedtem magam a Gazdálkodj Okosan eddigi négy epizódján, többet pedig biztos nem fogok megnézni.

A műsor alapkoncepciója egyébként imádnivaló. Arról szól az egész, hogy azok a szegény emberek, akiknek segítségre van szükségük, jelentkezhetnek a műsorba. Ha képernyőképesnek ítéltetnek, akkor kiérkezik Máhr Zsuzsa adósság tanácsadó, az RTL Klub valamelyik riportere és Szimmler Andrea, akit anno a Házon Kívül nyomatott, mint PR-tanácsadó (egy nőnek próbáltak munkát találni, sikertelenül a Házon Kívülben), most csak simán polihisztorként emlegetik. Ez a három jómadár megérkezik a szerencsétlen emberekhez, és mindenféle tanáccsal látja el őket. Ez így alapvetően szép gondolat, csak sajnos a kivitelezéssel voltak problémák.

Először is, hagyatkozzunk a képzelőerőnkre, mert a műsor megtekintése senkinek sem ajánlott. Képzeljük el a következőt. Adott egy családanya, aki egyedül neveli a három gyerekét és munkanélküli, de minden erejével próbál munkát találni. Három hitele van, emellett közműtartozása, a gyerekei pedig otthon nem is nagyon esznek, csak az óvodában és az iskolában. Adott a kép? Szomorú, ugye? Nos, szerencsétlen nő segítséget kér, és azt hiszi, kap is. Kivonult a három “jómadár”, akik gyorsan jól lehordták a nőt, mert adósságot halmozott fel. Szerencsétlen nő megmondta nekik, hogy a bank automatikusan vonja a segélyeiből (gyerektartás, gyed, stb.) a részét, és 50.000 ft marad neki minden másra, rezsire, ételre. Erre benyögi Máhr Zsuzsa adósságtanácsadó, hogy márpedig menjen el a végrehajtóhoz, és kínáljon fel neki havi ezer (!!!) forintot, mert biztos nem mondanak arra se nemet, és így legalább látják a fizetési szándékot. Emellett adtak még pár jó tanácsot, mint azonnal add el a házad áron alul, és kioktatták őt, hogy miért nem keres munkát. Szerencsétlen nő kinyögte, hogy ő keresne, de anyagi fedezet hiányába sok helyre nem jut el, ahol beadhatná az életrajzát, és személyesen érdeklődhetne. No és mi erre Máhr Zsuzsa válasza? “Ez egy ördögi kör. Fejcsóválás“. Komoly? Kérdeztem én a képernyő előtt. Ez komoly? Hát azért vannak ott, hogy segítsenek. Az nem lenne segítség, ha kocsival elvinnék őt azokra a helyekre, hogy mindenhol leadhassa az önéletrajzát?

Végig azon gondolkodtam, hogy mi abban az igazi segítség, ha olyan tanácsokat osztogatunk nagy bölcsen, amit alapjáraton minden értelmes ember tud. A segítségnyújtás nem merülhetne ki annyiban, hogy add el a házad, add el az autód, keress munkát, beszélj a bankkal tanácskozz a végrehajtóval. A segítség az lenne, ha együtt elmennének a bankhoz beszélgetni, ha együtt felkeresnék a végrehajtót, ha együtt adnának fel hirdetéseket a házra és az autóra. Persze, próbálják az adóst önállóságra nevelni, de az átlag ember nem ért a pénzügyekhez, nem ismeri a banki szakzsargont, és nincs tisztában a saját jogaival és lehetőségeivel. Ha Máhr Zsuzsa mindent tud, miért nem kíséri el őket oda, ahová kell? A nőben egyébként van kurázsi, Debrecenben több jó csoportot is vezet, és itt van egy cikk, ami bemutatja az ottani munkásságát, amit még én is hasznosnak tartok. De akkor a műsorban miért nem tud ilyen profi lenni? Csak mert a négy adásban, amit láttam, csak egyben kísérték el az alanyt a végrehajtóhoz, de akkor sem az RTL-stábból ment vele valaki, hanem a helyi családsegítő szolgálat egyik embere.

A műsor történetében pedig számomra az volt a legdühítőbb, ahogy – asszem a harmadik adásban, – egy nővel bántak. Az adós örökölt egy családi házat az anyjától, benne egy csomó hatvan éves (!!) bútorral, amiket értelemszerűen nem tudott eladni. És Máhr Zsuzsa konkrétan veszekedett vele, hogy miért nem tud eladni egy hatvan éves bútort. Hiába mondta az adós, hogy az senkinek se kell, Máhr pofázott tovább, ahelyett, hogy azt mondja volna: “Oké, lehet, hogy rossz helyen, vagy rossz áron hirdetted. Üljünk be a kocsiba, vigyük a stábot, vizsgáljuk át a bútorokat, és megmutatom, hogy hol hirdesd őket“. A pofátlanság határa meg a műsor narrálója volt, aki adta Máhr alá a lovat, azt szajkózva, hogy az adós nem akar együttműködni és nem fogadja meg a tanácsokat, nem végzi el a feladatait. Ugyanmár!

Mindent összevetve ez a műsor hiánypótló, és valahol öröm, hogy a képernyőn van. Viszont a kivitelezése csődöt mondott az én szememben. A tanácsok pofázása helyett több igazi segítségnyújtás kellene, és itt nem anyagira gondolok. Ha az ember nagyon mélyre kerül, nem elég tanácsokat mantrázni, hanem igenis segíteni kell, menni vele, felkarolni, és ez nem kerül egy fillérbe se, csak időbe. De hát, az idő pénz… Amiben viszont a műsor leginkább hiányt szenved, hát az emberség, mert amilyen stílusban például az RTL riporterei beszélnek a szerencsétlen, bajba jutott emberekkel, hát az fájdalmasan szomorú. Kár ezért a műsorért, nagy kár érte…