Titkok a családban – A svéd filmművészeti csoda Téma: Egyéb kategória

A Titkok a családban filmjével nálam jelesre vizsgázott előttem a svéd filmművészet. Néha tényleg érdemes búcsút inteni egy időre az amerikai filmeknek, és szétnézni más országok termékei között, hiszen igazi kincsekre akadhatunk, míg a legtöbb amerikai tucatmozi inkább csak csalódást okoz – számomra legalábbis mindenképp. A Titkok a családban kapcsán nem volt semmilyen előismeretem, csak elolvastam a port.hu-n a történet rövid leírását, aztán megláttam a gyönyörű poszterét, ami után képtelen voltam nemet mondani neki. És milyen jól tettem, hogy megnéztem ezt a filmet.

A filmben legjobban az egyszerűsége tetszett. Annak ellenére, hogy egy nem hétköznapi sztorit tártak elénk, mégis, annyira hétköznapiak és emberközeliek voltak a főhősei, hogy azonnal tudtam velük azonosulni, az ilyen pedig számomra egy drámai alkotásnál nagyon fontos. Plusz elem volt az, hogy a ’40es években játszódik a film, amikor a második világháború és a nácik rémtetteitől való félelem beleivódott az emberek hétköznapjaiba. A főszerepben Simon, aki nem túl átlagos gyerek. Szeret olvasni, imádja a művészetet és szeretne kitörni a szegénységből. Az apja, Eric azonban nem támogatja ebben, sőt, inkább visszahúzná. Simont az anyja, a jólelkű Karin viszont mindenben segíti. Simon élete akkor vesz váratlan fordulatot, amikor találkozik Isakkal, egy gazdag zsidó könyvkereskedő fiával. A két család élete végül összeforr, a múltból viszont olyan titkok röppennek fel, amik veszélyeztetik a család életét.

Nem akartam nagyon részletesen belemenni a sztoriba, mert úgy érzem, hogy felesleges. Annyira hangulatos az egész film, hogy egyszerűen nem lehet szavakkal leírni azt a feelinget, ami átjárt engem, miközben ezt a műalkotást nézhettem. Már régóta nem láttam például ennyire gyönyörűen fényképezett filmet. A svéd táj nem csak nyáron, hanem egyszerűen télen is gyönyörű volt, a szabadban játszódó jeleneteket pedig nagyon szerettem, pont a látvány miatt, és szerencsére elég sok is volt belőle. Persze, bármennyire is tetszett a film, bevallom néhol akadtak benne feleslegesnek tűnő jelenetek. Tulajdonképpen csak a film vége az, nyugodt szívvel kritizálhatnék, mert nagyon nem tetszett. Spoiler: értelmetlennek tartottam, hogy meghalt Karin, pláne azt, ahogy. Dramaturgiailag se hiszem, hogy fontos volt, inkább csak azért tették bele, hogy legyen valami igazán drámai. Kár volt ezzel elrontani a végét. Spoiler vége. Ami különösen tetszett, az a két apa hangtalan viszálykodása, és az eltérő elvek, aminek a mentén a gyereknevelést elképzelték.

Rég láttam már ennyire erős színészi játékot, mint ebben a filmben. Persze ez annak is a hozadéka, hogy Európában másképp játszanak a színészek is, és az egész film azt hiszem pont ettől volt annyira hangulatos. Az első felében ugye még a gyerekek voltak, aztán hirtelen a kis Simon lefeküdt aludni, és már egy tinédzser kelt ki az ágyból. Jonathan s. Wachter és Bill Skarsgard között pedig akkora volt a hasonlóság, hogy én azt gondoltam hirtelen, hogy vártak pár évet a forgatással és megvárták, míg felnő a kisgyerek. Ekkora hasonlóságot már rég láttam, és ez nagyon bejött. Igen, ez a Bill Skarsgard amúgy a True Blood főhős, Alexander Skarsgard rokona, méghozzá a kisöccse, Bill pedig most készül meghódítani Hollywoodot, egy Netflix sorozat főszerepét már meg is kapta. A gyerekeken kívül a felnőttek is hozták a kötelezőt, a Karint alakító Helen Sjöholm pedig valami varázslatos volt az első perctől az utolsóig. Ez a film egy élmény volt.

Értékelés: 8/10
Azért nem adtam maximális értékelést, mert az egyik szereplővel olyan dolog történt, amit nem tudok megbocsátani, mert egyszerűen nem éreztem értelmét. Persze, az élet is ilyen, sok dolognál nem értjük, miért történik meg, de mégis megtörténik, ennek ellenére még nem kell ujjonganom érte. De ennek ellenére annyira örülök, hogy megnéztem ezt a filmet. Ugyanezt ajánlom nektek is, nézzétek meg, mert érdemes. Svédország amúgy ezzel nevezett a 2011-es idegennyelvű Oscar Díjra, de még a top 5-be se jutottak be. Ez persze nem a filmet, hanem a “”nagybecsű”” Akadémiát minősíti…