Oxygen: Matt Lanter lett a harminc éves tinédzser Téma: Egyéb kategória
Nem sokáig maradt munkanélküli a 90210 közönség kedvence, a Liamet alakító szexi Matt Lanter. A The CW csatorna castingolta őt ugyanis az Oxygen című pilot főszerepére, amit nagy eséllyel fognak majd berendelni a májusi Upfronts alkalmával. A sztori leginkább a Roswellre hajaz: egy földi lány, és egy földönkívüli srác szerelme áll a középpontba, a fő konfliktust pedig az adja, hogy az idegenek közöttünk élnek egy ideje, de a kormány integráló táborba küldte őket, ahonnét végül pár kiválasztott fiatal egy középiskolában kezdheti meg az integrálódást, mint diák. A hősnő személye már régóta ismert, Emeryt pedig Aimee Teegarden (Friday Night Lights) alakítja. Az ő szerelme, Roman szerepében pedig Matt Lanter lesz majd látható.
Rólam tudjátok, hogy nagy Matt Lanter-fan vagyok, és a 90210 kaszájában is azt sajnáltam leginkább, hogy Lanter eltűnik így a képernyőről, viszont nem érzem azt a felhőtlen örömet, amit éreznem kellene. Ahogy délben is írtam Facebookon, Lanter már túl idős ahhoz, hogy tinit játsszon. Még mindig jól néz ki – nem is akárhogy!, – de már látszik rajta az, hogy bőven a húszas éveiben jár. Egyszerűen képtelen vagyok pártolni azt, ha harminc éves színészek alakítanak tiniket… Ha huszonéves fejjel elvállalja valaki, hát rajta, de azért meg kellene találni az egészséges egyensúlyt. Persze, ezzel nem Lantert “támadom”, hisz egyértelmű, hogy ő azt vállalja el, amit felkínálnak neki, szóval itt inkább a döntéshozóknak kellene jobban gondolkodni. Mindenesetre öröm lesz Lantert új szerepben látni, és most már még jobban drukkolok azért a berendelésért 🙂