Revenge – Guilty Pleasure felsőfokon Téma: Egyéb kategória

Ha valaki azt mondja nekem másfél évvel ezelőtt, miután láttam a Revenge pilotját, hogy ebből a sorozatból egy szerethető guilty pleasure lesz, biztos körbe röhögtem volna őt. És bamm, mégis az lett. Egy bűnös élvezet, hiszen a guilty pleasure azon sorozatok gyűjtőneve, ahol a sztori nem túl erős, tele van szappanos, kiszámítható elemekkel, amit gyönyörű nők, és jóképű, “hatkockás” pasik játszanak el. Ha már a Gossip Girl úgyis véget ért, hagy legyen a Revenge a legnagyobb guilty pleasure azon sorozatok közül, amiket nézek. Csak azt sajnálom, hogy olyan jó startot sikerült kreálni a szériának, bezzeg most, hol tartunk. Félreértés ne essék, továbbra is élvezető a sorozat, megvannak a maga aranyos, szerethető és értékelhető pillanatai, csak a régi Revenge az, amit visszasírok, mert egy évvel ezelőtt még sokkal jobban keverték azt a bizonyos kaksit.

Fenekestül felforgatták a történetet, a korábbi főgonoszokból szinte áldozati bárányt csináltak, hoztak egy új főszereplőt, aki szintén bosszúra liheg, megmutatták egy régi szereplő múltját, aki biztos bosszúra szomjazik, és még itt nem ért véget a sor. Annyira nem tudnak már mit kezdeni a Porter testvérekkel, hogy nekik is kellett egy bosszú szál, végül is, ha már Revenge a sorozat címe, akkor lihegjen mindenkinek bosszúvágytól a tekintete, legalább hűek a titulushoz. Viszont, a mostani alap koncepciónak kábé semmi köze nincs az eredetihez, és gondolom Emily már rég elégette azt a jó kis fotót, ahol pirossal jelölgette kivel végzett már. Végül is, minek az a kép, ha … Spoileresen folytatom, méghozzá a tovább mögött.

Alapvetően nem is lenne bajom a koncepció váltással Emily bosszúja terén, de az Initiative bevetése elég izzadtságszagúnak tűnik a számomra, és ha kicsit jobban elmerülünk a dolgok mélyébe rájöhetünk, hogy valóban az is. Eddig kézzel fogható volt az ellenség, elsősorban Victoria és Conrad, és persze a többiek is, akik a tárgyaláson hazudtak. Egyszerű dolga volt Emilynek, és egyértelmű volt az, hogy egy-két évad alatt legyőzhet mindenkit – vagy legalább megküzdhet velük. Azonban a nézettség nagy úr, a Revenge pedig bár nem teljesít olyan erősen, mint a Desperate Housewives, még így is erős nézettséget hoz, és sokszor első, vagy második helyezett a saját sávjában, így a jövője kétségkívül biztató, jó pár évadon át lehet számítani a jelenlétére. És mi ezzel a gond? Hát az, hogy Mike Kelley és az írók már az első évad végén rájöttek, nem elég a Graysonokat bűnbakká tenni, kell egy kormányszerv, aki ellen Emily majd harcolhat, mert az összeesküvés elméletek, és a titkos kormányzati ágak ellen való harc eltarthat éveken át, és így nem lesz probléma a központi szállal. Ha így nézzük, valóban, jogos volt Kelley felvetése, de az Initiative behozása akkor is az egyik legrosszabb döntés volt, amit csak meghozhattak. Már nem kézzel fogható az ellenség, és ez probléma, még akkor is, ha sikerült ezáltal árnyalni nem csak Victoria, hanem Conrad személyiségét is.

Az évad eddig leadott kilenc epizódja hullámzó minőségű volt, tele volt szappanoperás elemekkel, és az új szereplők sem feltétlenül váltak be igazán. Owen még mindig idegesít, Barry Sloane-t sem sikerült megkedvelnem, az akcentusától pedig a falra mászok, és halkan suttogom a monitor elé, hogy “fogd már be, úgy ki is nézel valahogy“, de csak nem teszi meg – és még azt hittem Ashley Madekwe akcentusa a legrosszabb. Tévedtem. Ha már felmerült Ashley, érdekes a múlt béli szála, kíváncsi vagyok, miképp akarják ezt kamatoztatni a jelenben. Victoria esetében is bejött a múltjának a bemutatása, az a gyilkosság nagyon jó volt, különösen a közös jelenetek az anyjával. Szóval igen, akadtak jó pontjai az évadnak, az írók láthatóan értik a dolgukat, még akkor is, ha a fő, átkötő szálat tulajdonképpen kinyírták. Utóbbinál elismerem, szükséges lépés volt, de akkor sem kell ujjonganom érte, ugye? Ami viszont továbbra is fájdalmas, az Declan, Jack és Charlotte kihasználatlansága. Egyikükkel se tudnak már normális dolgot csinálni, így javasolnám valamelyikük halálát, mondjuk Declanét, hátha ez felkavarja majd az uncsi triót.

Aminek örülök, az Daniel karakterfejlődése. Az első évadban nemes egyszerűséggel “Mr. Bamba”-két emlegettem őt, de végre, kapott némi személyiséget, és kezd az apja nyomdokaiba lépni. Persze, még így is elég bamba maradt, úgy verik őt át, ahogy akarják, de már vannak önálló és okos húzásai is, és ez így van rendjén, senkiből sem lesz “vérbeli” Grayson fél év alatt, Danielnek pedig ez a karakterfejlődés nagyon is jót tett. Látszik egyébként, hogy VanCamp és Bowman a való életben szerelmesek, hiszen azt a kémiát, amit Daniel és Emily produkál a képernyőn, szerintem nem is nagyon tudják felülmúlni a sorozat többi szerelmespárjai, bár, nincs is belőlük olyan sok. Amiről még mindenképp érdemes beszélni, az a Nolan féle biszexuális szerelmi háromszög. Marcót már most imádom, alig várom, hogy Nolan kirakja a csaj szűrét, és visszamenjen Marcóhoz 🙂 Külön tetszik amúgy Nolan személyisége, szerintem ő az egyik legjobb karakter, és ezt nem csak azért mondom, mert jó egysoros beszólásai vannak.

Értékelés: 7/10
Most mit mondjak, guilty pleasure, élvezem minden egyes részét, még akkor is, ha tudom, valahol ellent kellene, hogy álljak. De, egyszerűen nem megy. Viszont a második évad nyolcadik része, ahol kvázi ismét a múltban jártunk végig egy alapos seggberúgást érdemelne az íróknak leginkább a Porter testvérek miatt. Ennyire szánalmas húzással sikerült csak életet lehelni az ő történetrészükbe is? Bosszút akarnak állni rajtuk, mert azt hiszik, az apjuk megölte az apjukat? Ez komoly? Ejj, írók, szégyelljétek magatokat… Hm, most vasárnap már folytatódik is a sorozat, és tudjátok mit? Minden hibája ellenére alig várom az új részeket… 🙂