Eurovíziós Dalfesztivál 2017 – A döntő – ÉLŐ BLOG

13

Bizony, eltelt egy újabb év, én pedig ismét itt vagyok, hogy élőben toljam végig az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét! Nem is tudnám már elképzelni enélkül az Eurovízió döntő nézését, pláne mert sok éves hagyomány már ez az Élő Blog a döntőről. Nézzétek csak, ezek voltak a korábbiak.

Iszonyú boldogság, hogy az utóbbi hét évben mindig bejutottunk a döntőbe, még ha nem is mindig értünk el jó helyezést. Ami engem illet, nagyon büszke vagyok az idei indulónkra, szerintem az Origo igazán megérdemelten képviseli hazánkat a megmérettetésen.

Nos, izgatottan várom a döntőt, annál is inkább, mert a fogadóirodák a 13. hely környékére várják Jocit, amely helyezéssel tökéletesen elégedett lennék – de ki kell emelni, már az is nagy szó, hogy eljutottunk idáig.

Igyekszem ám végig veletek lenni, remélem technikai nehézségek sem adódnak majd. A helyesírás néhol problémás lehet, ezt legkésőbb holnap reggel javítom. És legyetek résen, mert hosszú este elé nézünk, éjfél körül ér majd véget a műsor, reklámok pedig nem igazán lesznek. Azért bízom benne, hogy mindennek dacára együtt leszünk majd páran, vagy örömmel olvassátok vissza a posztot a napokban.

– 21:00: Szupercuki gyerekekkel és Ukrajna szépségének a bemutatásával startolt az Eurovízió döntője. Olyan jópofa volt ez a kisfilm :)

– 21:02: “Nagyon sok szeretettel köszöntöm a nézőket” – mondta Freddie. Remélem a cukiskodásodnak meg ezzel vége is lesz Freddiekém. Ez már a harmadik döntő, ideje normálisnak lenned.

eurovision-2017-photo-18

– 21:05: Á, nagyon jópofa ez a zászlós felvonulás. Azt pedig igazi felüdülés volt hallani, hogy mekkora tapsot kapott Joci. De hé, mintha más zakó lenne Jocin! Mondjuk, ez se rossz. Az olasz és a portugál versenyző pedig tényleg nagyon népszerű, iszonyat nagy ovációt kaptak. És őket jósolják a mai este győztesének.

– 21:08: No, megérkeztek a színpadra a műsorvezetők. Ugyan nem annyira zseniálisak, mint tavaly a svédek, de azért bízom őket is. Szerintem jó a humoruk, és érezhető a kémia hármójuk között. Kíváncsian várom milyen érdekességekkel rukkolnak még elő.

eurovision-2017-photo-17

– 21:13 – Izrael: Kétségkívül helyes a srác, és azért nehéz emellett szó nélkül elmenni. Az is totál egyértelmű, hogy ő ezzel tisztában is van, és kábé szégyentelenül bűvöli a kamerát és minket, nézőket. De hát…. ez nem szépségverseny. Az énekhangja sokszor hamiskás, és nekem a dalban sincs meg az a behúzó erő, hogy igazán megszeressem.

– 21:15: Na, Freddie már megint szórja a saját véleményét. Tényleg Tatár Csillától vett elfogultság órákat a srác.

– 21:19 – Lengyelország: Rátonyi Kriszta felvezetője szerint ez a hölgy lenne Lengyelország legnépszerűbb énekesnője. Kétségkívül zseniális a hangja, és istenien bánik vele. A magas és az alacsony tartományokban is kristálytisztán énekelt, a kettő közti ugrálást pedig mintha meg sem érezte volna. Maga a dal nem rossz, csak azt sajnáltam, hogy olyan kihasználatlan a hegedű, nem szólt elég hangosan ahhoz, hogy igazán különlegessé tegye a produkciót. De ettől függetlenül tényleg jó a dal.

eurovision-2017-photo-16

– 21:20:Nagyon kemény, nagyon komoly előadás volt, azt gondolom” – mondta Freddie. Bocsáss meg Freddie, leszarom, hogy mit gondolsz. Nem az a dolgod, hogy véleményezz.

– 21:23 – Fehéroroszország: Mindig fejet hajtok azon produkciók előtt, amik felvállalják, hogy a sokkal populárisabb és jobban eladható angol nyelv helyett a saját anyanyelvükön énekeljenek. Ha pedig ez egy jó dallal párosul, akkor ez aztán pláne nyerő ügy. Sokat fogom én még ezt hallgatni, már most látom. Az külön jó, hogy az elődöntővel ellentétben itt sokkal energikusabbak volt a duó. Bár, a srác kaphatott volna picivel több szóló részt.

– 21:26 –  Ausztria: Jajj, annyira sajnálom ezt a produkciót. A dalt nagyon megszerettem, imádom a refrénjét, iszonyúan be tudja húzni az embert. A színpadi kép is nagyon tetszetős, látszik, hogy sokat dolgoztak rajta. Egy a probléma: az előadó hangja nem elég erős, nincs mögötte az a betonbiztos tudás. Itt-ott megbicsaklott, nem mentek a magas hangok, pláne a dal vége felé, ott szó szerint belehalt. Oké, hogy helyes, meg él a színpadon, de valahogy kár, hogy ennyi mindenki munkáját a hiányos hangi adottságai vágja tönkre.

– 21:30 – Örményország: Nagyon nem tetszik nekem ez a dal. Távol áll tőlem a stílus. Értem én, hogy a keleti és a nyugati zeneiséget óhajtotta vegyíteni, csak a végeredmény lett szerintem borzasztó. Kár érte.

eurovision-2017-photo-15

– 21:33 – Hollandia: Jajj, ők az egyik kedvenceim! Már az elődöntő előtt gyakran hallgattam, egyszerűen imádnivaló ez a dal, és a három testvér is brutál jól szól együtt. Amióta pedig megtudtam, hogy a dalt az apukájuk írta, és a halott édesanyjuknak szól, még közelebb került hozzám. Joci mellett nagyon drukkolok nekik is. Top10-be velük! :)

– 21:35: A műsorvezető éppen egy lelkes nézővel beszélget, sőt, még meg is énekelteti. Jópofa dolog, legyen máskor is ilyen! Ez az ukrán tánc is nagyon menő volt.

– 21:38 – Moldova: Ők már másodjára vannak itt, és igen, a szaxofonos srác naná, hogy feledhetetlen volt a mozdulataival. Viszont! Ez a dal brutálisan jó! Egyszerűen minden passzol benne! Az énekes hangi adottságai korlátozottak, de olyan a dal hangszerelése, hogy kényelmesen meg tud maradni az általa még szépen kiénekelhető tartományban, emiatt pedig a dalt is magabiztosan és jól tudja előadni. A színpadi kép zseniális, ez a butus tánc bemászik az ember fejébe, akárcsak a refrén. A szaxofon pedig még zseniálisabbá teszi az egészet. Egyszerűen imádom, no!eurovision-2017-photo-14

– 21:42 – Magyarország: Őszinte leszek: elmondhatatlanul büszke vagyok Jocira. Még mindig nagyon szeretem ezt a dalt, és iszonyatosan jó érzés, hogy ő képviselhet minket az Eurovízión. Viszont azt picit sajnálom, hogy most nem énekelte el annyira jól, mint A Dal döntőjében, és a rap rész sem lett elég erős. Ezt le kellett írnom, mert az őszinteség mindenekelőtt, viszont! Csodálatos érzés volt Jocit a színpadon látnom, köszönöm az élményt. Ahogy a táncoslánynak és a hegedűsnek is jár a taps, mert zseniálisak voltak.

– 21:45 – Olaszország: Azt beszélik, hogy ő nyerheti meg az Eurovíziót – vagy Portugália. Jópofa ez a dal, nagyon vicces az egész, és a pasinak is van egy olyan különlegesen egyedi karcos énekhangja, amit jó hallgatni – és amivel tökéletesen tud is bánni. És bár olcsó poén volt, de még az a gorilla is bejött, no. Jó ez a vidám kis nóta, sokat fogom még hallgatni.

– 21:49 – Dánia: Azt hiszem erre mondják azt, hogy tipikus Eurovíziós dal. Egy jó énekesnő, jól megírt sláger, helyek arra, hogy kiénekelje a magas cét. Egyszerűen vérprofi az egész, csak valahogy hiányzik belőle a lélek. Hiába robban fel kábé a színpad és térdel le a földre az énekesnő, valahogy nem jön át, hogy ő átélné a dalt. Olyan Danics Dóra és Muri Enikő feelingem van: jó hang, kevés lélek.

– 21:53: No, Freddie már megint dalt véleményezett, és egész este ezt csinálja. Iszonyatosan idegesítő ez a pasi, most komolyan, ki a fene engedte őt ide? “Van még egy közös vonásunk: ő is otthagyta az iskolát, hogy zenélhessen, én is ezt tettem” – mondta Freddie. Én meg LETOJOM Freddie, ez a műsor NEM rólad szól. A csudába már, elrontja itt nekünk az Eurovíziót. No, mély levegő.

– 21:56 – Portugália: A másik esélyes a győzelemre. Igazán különleges ez a dal, olyan egyedi, megfoghatatlan kis ballada. Nem érzem benne azt az erőt, ami Eurovízió-győztessé tehetné, de tényleg olyan különleges, hogy talán nem is bánnám, ha nyerne. Az énekes pedig egy szerethető, egyedi hangú kis csodabogár, bírom nagyon.

– 21:58: Tartunk egy kis szünetet, végre, egy kis idő, hogy megpihenjünk Freddie hülyeségeitől. “Alig tudom elhinni, hogy pár óra múlva véget ér az Eurovízió, és utána kezdeni kell valamit az életemmel” – jött egy tweet. Hát igen, megértem :D

eurovision-2017-photo-13

– 22:01 – Azerbajdzsán: Ez a dal nagyon nem az én világom, az underground zenéket ritkán szeretem. Az énekesnő hangi kvalitásait és egyedi stílusát viszont elismerem. A színpadi kép ezzel a táblás megoldással pedig nagyon bejött. Egyedül a lófejű embert sokallom – lehet a gorilla után már másolatnak tűnik.

– 22:04 – Horvátország: Gondban vagyok ezzel a dallal. A pasi hangi adottságai elképesztőek, és az ötlet is, hogy saját magával duettezzen. Tényleg olyan, mintha egyszerre két énekes lenne ott. És az még elképesztőbb, hogy az egyik mély hang operás éneklés. A végeredmény viszont borzasztó. Túl gyorsak a váltások, egyik hangot sem lehet kiélvezni, és kábé olyan, mintha két énekes mindig elvenné a másiktól a mikrofont. Pedig maga a dal jó, imádom a hangszereket, és ha a pasi csak egy hangon énekelne, tényleg szeretném a produkciót. De így, hát nagyon nem.

– 22:07 – Ausztrália: Ezt az Eurovíziós dalt hallgattam meg a legtöbbször, kívülről fújom az egészet. Igen, ennyire imádom, De kár lenne tagadni, felvételről sokkal jobban szól, szerencsétlen srác élőben kábé belehal a színpadon a dalba a magasabb hangoknál. Kár érte, de ha ettől eltekintek, még mindig imádom az egészet, a színpadi kép pedig iszonyat megnyerő. Csak ne lenne hamiskás, amikor ki kéne énekelni a magas cét. (Mondjuk ha nem megy neki, miért erőltetik?)

eurovision-2017-photo-12

– 22:10:Véleményem szerint nagyon jó a dal” – pofázza Freddie, és nem hagyja abba, tolja, tolja, mintha bárkit érdekelne, hogy mit gondol. Freddie, könyörgöm, kussolj már!

– 22:13: Elhangzott pár érdekes statisztika, mint hogy eddig öten nyertek mezítláb, és sosem győzött még olyan, akinek sárga a ruhája. És robogunk is tovább!

– 22:15 – Görögország: No, már megint egy dal, aminek This is Love a címe. És ez a kreativitás hiánya mindent elmond a dalról: ezerszer hallottuk már, nincs benne sok egyediség. Az énekesnő hangja viszont csodálatos, nagyon jól tolja, és a színpadi kép egyszerűen varázslatos, mint valami meseország. Jó nézni.

– 22:18:Én a magam részéről hallottam pár félrement, hamis hangot” – kezdi Rátonyi Kriszta. Ejj, ragadós Freddie rossz példája.

– 22:21 – Spanyolország: Nehéz bármit is mondani erről a dalról. Olyan kis tingli-tangli rádiósláger, ami nem rossz, van benne némi erő, de annyira sok akar lenni, és kissé idegesítő. A dalszövegíró pedig egy cseppet lusta volt, mert kábé 5 sorból áll a dal és azt ismétlik folyamatosan…

eurovision-2017-photo-11

– 22:24 – Norvégia: Először is, a színpadi kép nagyon innovatív, a megoldásaikat imádtam. A produkció amúgy nem lenne rossz, csak ezt a zenei alapot nem szeretem. De elismerem ám, hogy ütős volt a produktum.

– 22:25: Megjöttek a műsorvezetők, hogy picit lazítsunk. Hehe, a műsorvezetők a Jóbarátok nézésével gyakoroltak angolul – szuper ötlet. Ez a kisfilm pedig egyszerűen zseniális. Oké, most már imádom a srácokat – pláne mert megjött Mans is, az Eurovízió győztes :)

– 22:31 – Anglia: Ó, egészen csodálatos volt ez a dal. Igen, ez is Eurovíziós kaptafa egy kissé, de az énekesnő annyira jól tolta, és annyi lélek volt benne, ami szerintem kiemelte a középszerűségből az egészet. Szóval, én ezt imádtam, már neki is drukkolok.

eurovision-2017-photo-10

– 22:35 – Ciprus: Ismét itt egy sláger! Mert ez a dal tényleg iszonyat slágergyanús, az a típus, ami beleég az ember fejébe. Én már most dúdolom, pedig kábé csak másodjára hallom. Az énekes sem rossz, a színpadi kép viszont nekem kicsit sok, pláne amikor a színpadon fetreng. Illetve, ezt a lábemeléses táncot sem igazán értem. Van bármi funkciója? Mert nagyon nem úgy tűnik, mintha lenne…

– 22:39 – Románia: Először is, tök jó volt hallani, hogy a románok szeretik a dalunkat, remélem pontokat is kapunk tőlük, jó sokat. Szívesen mondanám, hogy a románok jódlis dala nekem is bejön, de hazudni bűn. A rap rész fájdalmasan jellegtelen és semmilyen. A lány iszonyú egyedin tolja, ez a jódlis megoldás viszont nagyon fura nekem, meredten bámulom a képernyőt. Nem mondom, hogy rossz, de nagyon szokni kell. De azt nem vehetem el kettejüktől, hogy a duettjük alatt szó szerint felrobbant a színpad, és nagyon jó volt nézni őket. Csak a jódli…

eurovision-2017-photo-08

– 22:42:Ebben a szoknyában engem anyukám sehová se engedett volna”  – mondta Kriszta. Hát, úgy tűnik hozzá kell szokni, elment Gundi, oda lett a minőség.

– 22:45 – Németország: Nicsak, idén divat lett lefeküdni a színpadra, ő már vagy a harmadik, aki ezt eljátssza. Kár, hogy azt elfelejtik, hogy fekve másként képezzük az énekhangot, és jóval nehezebb minőségi kontentet tolni. Szegény lánynak is csak akkor jött össze a jó éneklés, amikor méltóztatott felállni. Onnantól viszont már bejött, amit kaptam. Szimpi ez a lány, jól is énekel, a dal sem rossz, bár a zenei alappal itt sem vagyok teljesen kibékülve. De úgy érzem, fogom ezt még párszor hallgatni.

– 22:47: Hűha! Van Eurovíziós Kórus fesztivál? Hát ezt látni kell! Glee rajongó szívemnek ez igazi felüdülés lehet.

– 22:50 – Ukrajna: Jézusom, ez rock. Oké, no comment, hozok egy bögre forró teát inkább.

eurovision-2017-photo-07

– 22:53 – Belgium: A fogadóirodák ezt a dalt is az esélyesek között tartják számon. És ami azt illeti, iszonyúan drukkolok a belgáknak én is. Az énekesnő különlegesen egyedi hangja engem is megfogott, olyan jó hallgatni. Maga a dal is nagyon tetszik, a színpadi kép is szép, ezek miatt a zenei alapot is megbocsátom. Iszonyat kíváncsi vagyok hol végez majd.

– 22:56 – Svédország: No, a svédekre mindig érdemes odafigyelni, mert mindig valami jóval rukkolnak elő. Ez a dal is kellően slágergyanús, naná, hogy győztes esélyesként is emlegették. Igazából itt minden klappol: a dal, az énekhang, a színpadi kép, ezt hívják tökéletesen kitalált produkciónak. Az énekes hangja itt-ott talán gyenguska, de ha győzne, azért az megérdemelt lenne.

eurovision-2017-photo-06

– 22:59 – Bulgária: Hihetetlen, hogy csak tizenhét éves ez a srác. Brutálisan jó a hangja, az is, ahogy énekel. A színpadi jelenléte tényleg hihetetlenül erős. A dal is tetszik ám, úgy érzem, ezt is sokszor fogom még hallgatni. De egy dolgot sajnálok: lassan építkezik a dal. Az Eurovízión valahol ez luxus, hogy kábé egy perc kell, mire igazán beindul a dal, és igazán elkezd énekelni a srác is. De legalább utána már nincs megállás! Lefogadom, hogy jó helyen fog végezni.

– 23:03 – Franciaország: Nagyon szeretem a francia dalokat az Eurovízión, de valamiért az utóbbi években abszolút nem volt nagy sikerük. Na talán majd most, mert ez a nóta nagyon erős, bekúszik az ember fülébe, és az énekesnő is teljesen elvarázsolja az embert a jelenlétével és a hangjával. Mondanom sem kell, idén is fogok drukkolni a franciáknak.

eurovision-2017-photo-05

– 23:06: És lement az összes versenydal! Na és végre valami szimpatikus a kommentátoroktól: viccesen bevallották, hogy nem tudják rendesen kiejteni a francia dal címét.

– 23:09: Verka megérkezett a színpadra, hogy nagyon viccesen megnyissa a szavazást. Jajj, mindjárt kezdődik, lehet izgulni Jociért! Most mutatják a ma esti dalok rövid változatát. Azt hiszem kijelenthető, erős a mezőny, nehéz dolga lesz Jocinak, de hogy nem vallott szégyent, az szerintem biztos.

eurovision-2017-photo-04

– 23:18: Egy különlegességgel kedveskedtek az Eurovízió szervezői: a színpadon Ruslana, aki az egykori ukrán Eurovíziós Dalfesztivál győztes. Szerintem nagyon jópofa volt tőlük, hogy neki is adtak lehetőséget a színpadon. A dala pedig van annyira egyedi, hogy simán megállná a helyét a mai mezőnyben is. Hát igen, nem véletlenül nyert annak idején ez a nő, vérprofin tolja.

– 23:21: Most, hogy zanzásítva megint ismétlik a dalokat, újra meg kell erősítenem saját magam: ez egy ütős este volt, márpedig másra számítottam. Több olyan dal is van, amit nagyon szerettem, több előadónak is drukkolok, de persze a magyar szív teljes gőzzel Pápai Jociért dobog. Jöjjön már az eredményhirdetés! :)

eurovision-2017-photo-03

– 23:26: Ismét egy zenei előadás, ezúttal az ukrán zeneiség a főszerepben. Nem rossz, de azért jobban örültem volna egy kisfilmnek.

– 23:33: Ó, de jó, ismét rajongókkal beszélgetnek :) Szuper látni, hogy valaki még Ausztráliából is felutazik a műsor miatt. A srác pólója pedig zseniális.

– 23:35: Wow, de kis magabiztos az Eurovízió Junior győztes kislány. És tök jó lenne, ha Magyarország is részt venne a Junior versenyeken. Sosem elég az Eurovízióból :)

– 23:36: Hjajj, már megint összefoglaló a ma esti dalokról.

– 23:42: A tavalyi Eurovíziós győztes Jamala bemutatta az új dalát, és wow, emelem a kalapom. Nagyon jó stílusa van a nőnek, annyira modern és szerethető volt ez a dala is. A hangját pedig még mindig imádom.

– 23:46: És a szavazást lezárták. Most érkezik majd 42 ország szóvívője, hogy bemondja a szakmai zsűri pontjait, utána pedig a nézői pontokat mondják be a műsorvezetők összesítve. No, jöhet az izgulás! Amint kapunk pontot, jelezni fogom. Hajrá Joci!

– 23:51: Hát ez eddig nem alakul jól: 4 ország pontozott már, és egyet sem kaptunk eddig :( Portugália viszont elhúzott.

eurovision-2017-photo-02

– 23:53: Hát ez nagyon lehangoló. Hat ország adott már pontot, három ország van, aki még egyet sem kapott. Köztük vagyunk, 0 pontunk van. Nem is értem hogy lehet ez.

– 23:54: Végre! Máltától kaptunk 3 pontot! Halleluja!

– 23:57: Ausztriától jött 5 pont, köszönjük szépen! Az élen jelenleg Portugália, Bulgária és Olaszország.

– 00:02: Észtországtól és Moldovától kaptunk 1-1 pontot. Sok kicsi sokra megy, köszönjük.

– 00:06: Nagyon kellett ez a Verkás össznépi tánc, mert kissé több pontra számítottam. De még hátra van jó pár ország, hátha csurran-cseppen még néhány pontocska nekünk is.

– 00:08: Köszönjük Izland a 4 pontot!

– 00:09: Na, most hangosan felkiáltottam: Szerbiától kaptunk 10 pontot! Éljen, csodálatos!

– 00:11: Németországtól jött 1 pont, köszönjük.

– 00:13: Drága Svájc, pacsi a 3 pontunkért, meg is előztük Ciprust :) A jelenlegi top3: Portugália, Bulgária és Svédország.

– 00:19: Azért az már kezd idegesítő lenni, hogy Freddie ennyire gyűlöli a portugál dalt. Komolyan, ezt a gyereket minek kellett ide hívni… És már csak 5 ország van hátra, kaphatnánk még úgy öt pontot, mert zuhanunk vissza.

eurovision-2017-photo-01

– 00:23: Éljen!  Horvátországtól kaptunk 12 pontot! Jajj ez nagyon kellett! Úristen, és 8 pont jött Ukrajnától is!

– 00:25: No, most a nemzeti zsűri befejezte, most jön a közönségpont összesítve. Minél később mondanak minket, annál jobb, mert az azt jelenti, hogy annál több pontot kapunk. Pont, mint tavaly. Remélem sokára halljuk magunkat. Izgulás a köbön!

– 00:31: Wow! 152 pontot kaptunk a közönségtől, ami egyszerűen csodálatos! Úristen úristen! A közönség legalább szerette a dalunkat!

– 00:42: És ez az este is véget ért. Az Eurovíziót Portugália nyerte, a második helyen Bulgária végzett. Pápai Joci megszerezte nekünk a 8. helyet, ami egyszerűen frenetikus. Van ám miért büszkének lennünk. Köszönjük Joci a top10-et!

3802 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok
Share.



13 hozzászólás

  1. Vagyok-vagyok, de másik szobában van a gép meg a TV (telón meg nem bírnám irtani a reklámjaidat, gépen is elég durva a helyzet: a Te oldalad az egyetlen, ahol AdBlock mellett ömlenek a reklámok :( ), így ritkásabban, meg valszeg be is fogok aludni hamar :) A dalokat azért meghallgatom.

    Szerintem annyira nem rossz most a felhozatal, Freddie pedig valóban nem értem, hogy-miért került ide, de engem annyira nem zavar, mint Téged. :) Mondjuk énekelni jobban tud, mint kommentátorkodni, de akár még bele is tanulhat. A Fehérorosz dal amúgy kifejezetten tetszett, és valóban hallgathatóak a dalok, kíváncsi vagyok, hova alakul az este.
    Joci dala sose volt a kedvencem, de nyilván kíváncsi leszek, mire megy vele. Hamarosan kiderül…

    • A reklámot sajnálom :( Chrome-nál az ottani adblock teljesen szűr rajta mindent.

      Most, hogy hallgatom, nekem se tűnik rossznak a felhozatal, több erős dal is elhangzott már.

      Freddie meg… Egyszerűen nem tetszik, hogy ennyire véleményezi a dalokat, szerintem nem ez lenne a dolga.

      • Szerintem amúgy nem is annyira a véleményezés a célja Freddie-nek. Én úgy érzem, mintha minden dalnál a tiszteletét akarja kifejezni. Más kérdés, hogy ez nem feltétlenül lenne feladata, de szerintem túl alázatos akar lenni – én úgy érzem, ennyi az oka.

        • Lehet, hogy ez a célja, ami valahol tényleg kedves dolog, a végeredmény viszont szerintem borzasztó.

          (Bár szerintem egyszerűen csak azt hiszi, róla szól az Eurovízió. Pedig az tavaly volt, nem most)

          • Nem értünk egyet. Sokkal inkább alázatnak érzem, semmint magamutogatásnak. Annyiszor elmondgatta volna, hogy tavaly neki milyen élményei voltak, egyetlen mondatot sem szólt róla. Jó, nem is kell(ene).
            Mondjuk engem nem annyira zavar, hogy minden dalt méltat, de a horvát dalt most Rátonyi Kriszta is méltatta.

            De amúgy most komolyan: Te vártad egyetlen percig is, hogy Freddie pótolni tudja Gundel Takács Gábort? Bennem fel se merült. Ő énekes. Itt nem (elsősorban) ő hibázik, ő egy amatőr ebben a szakmában és az hibázott, aki őt odaültette. Szerintem amúgy igyekszik, minden tőle telhetőt megtesz, de érezhetően nagyon kezdő.

  2. Ez a horvát dal nem tud nem hatni. Annyira nem volt szimpi a fickó bevonuláskor, annyira akartam utálni, de ez a dolog, amit csinált, nagyon különleges.
    A dal viszont szerintem sem annyira jó. Túltolták. Nekem sok benne a közepén az a hangszeres rész is és sokszor a “duett” sem olyan jól jön ki. Viszont! Nem lehet nem felfigyelni a dalra, mint jelenségre, egyedi, szavazás szempontjából ez előny lehet.

    És pont ez a jó ebben az idei Eurovízióban. Az elmúlt évek egyhangúsága után most újra vannak egyedi, jellegzetes dalok. És ja, az ausztrál dal is jó – el kell ismerni, pedig az még annyira nem is jellegzetes.

  3. Na, tessék, most Rátonyi Kriszta fejtette ki, hogy mellément néhány hang a görög dalban. Ez nekem csúnyább, mint Freddie folyamatos ömlengése.
    (És a hasmenéses Facebook felirat is. Korábban nem tapasztaltam, hogy idáig “süllyedsz” :( :( :( )

    • Azt itt is megírtam, hogy Krisztától se volt szép.

      És hát, ez van, Freddie már tényleg nagyon felidegelt, ezért is írtam ki azt, amit :/

  4. Lehet, hogy az én ízlésemmel van baj, de hogy kaphatott Románia a jódlidallal ennyi pontot? Jelenleg 46 ponton állnak, mi 10-en. Én ezt nem értem.. oké.. sokszínűség az ízlésben de akkor is.. érthetetlen

Leave A Reply