Beintettek Loreennek, mást küld Svédország az Eurovízióra

0

Tegnap ért véget Svédországban A Dal helyi változata, a Melodifestivalen, ahová Loreen is jelentkezett a legújabb Statements című dalával. Sajnos még a döntőbe sem sikerült bejutnia az egykori Eurovíziós Dalfesztivál győztesének, a vigaszági párbaj soránk kiesett, méghozzá ezzel a szuper dallal. (Amivel mellesleg simán Eurovíziót nyerhetett volna megint, legalábbis, szerintem)

A döntőben tegnap tizenkét előadó vett részt, a győztes pedig Robin Bengtsson lett, és az I Can’t Go On című dala, így ő képviselheti hazáját az idei Eurovíziós Dalfesztiválon.

Maga a verseny végeredménye azonban kissé felemás, és sokaknak elégedetlenkedésre adhat okot. Ugyanis Robin csak azért nyerhetett, mert ő kapta a legtöbb, azaz 96 pontot a zsűritől. A közönségnél azonban csak a harmadik helyen végzett az 50 pontjával, jócskán beelőzte őt Nano (Hold on) 57, és a közönség második favoritja, Wiktoria (As I Lay Me Down) 51 ponttal.

Így sajnos már sokadszor merül fel a kérdés: az Eurovízióra a zsűrinek, vagy a közönségnek kéne indulót választani? Azt hiszem, erről érdemes lenne bővebben is elbeszélgetni.

robin

496 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok
Share.



Leave A Reply