Végre van kedvencem! – Kritika A Dal 3. előválogatójáról

12

Na kérem, erről szól A Dal. Hihetetlen, hogy az első két adás mennyire suta és gyenge volt a mostanihoz képest. Tényleg egy adásba kellett zavarni a legjobbakat? Ez csak azért zavaró, mert két kiesőben (Pál Benjámin és Fedor Kyra) lett még volna potenciál, egy másik adásban be is juthattak volna a középdöntőbe.

Nem hittem volna, hogy ennyire fogok élvezni idén egy Dal-adást, de itt aztán tényleg minden klapoolt. Jó dalokat hallgattam, remek énekléseket és mindezt szuper látványvilágban. A zsűrit már megint szerettem, leginkább Both Miklós értékeléseit várom, ő minden esetben érdekeseket mond, vagy éppen komolyabban kritizál, ami tetszik. Nem egy Pierrot, de közelít hozzá.

Az elmúlt hetekben komoly gondban voltam: ki jusson ki az Eurovízióra? Eddig nem tudtam választ adni, de ebben az adásban megjött a befutó. A tegnapi teljesítménye alapján Pápai Joci a kedvenc, az Origo győzelmét várom, de nagyon. Brutál erős a dal, és ráadásul jól is van előadva. Érzek benne annyi eredetiséget, hogy az európai nagyszínpadon is megállja a helyét. Nem hittem volna, hogy ennyire meg fogom szeretni, de tessék, imádom.

Ha másik befutót kéne választanom, akkor a Zavodi & Berkes Olivér párosra teszem a voksom. Abszolút nem bánnám, ha ők győznének, mert a #háttérzaj brutál jó dal. Meglepetésszerű volt a szerelem, erre tessék, meggyőztek a színpadi előadással. Olivér brutál jól énekel, de kéne mögé egy (jó) vokál, ami erősíti. A zongorát imádom, és a hangszerelés is tetszik. A dal pedig iszonyatosan jól bekúszik az ember bőre alá. És bár most csak a zsűrit tudom ismételni, de maradjanak ők együtt, mert brutál jó zenét csinálnak közösen.

Tóth Gabi dalát kicsit sajnálom. A Hosszú idők akkusztikus verziója zseniális, az adásba került viszont nekem sok. Tudom, sok rajongója van, de utálom Lotfi Begi munkásságát. Számomra minden dal, amiben közreműködik kábé hallgathatatlan. Itt is ez történt sajnos, egyszerűen nem tudom élvezni, bármennyire is jól énekeljen Gabi. Mert az biztos, hogy elképesztően tehetséges az a nő, és a Lotfi-féle alap nélkül durván jól működne a dal. Ez így nekem kevés.

Radics Gigi kissé kérdőjel számomra. A hangja alapján egyértelműen a középdöntőben a helye, eszméletlen tehetséges ő is. Viszont a See It Through nem a legjobb dala. Kicsit unalmas sokadszori hallgatásra, és sajnos lassan építkezik, és nincsenek is benne olyan nagy áriák, ahol Gigi igazán megmutathatná, amint tud. Ha valakinek ilyen erős hangja van, bűn rejtegetni. A magyar verzió, a Végtelen hajó valahogy jobban tetszik, kár, hogy nem azzal próbálkozott. Ugyan nem volt rossz, amit tegnap láttam, de nem tudok száz százalékosan drukkolni idén.

A Soulwave zenekart újabban nagyon megszerettem, a Kalandor egy kifejezetten jó dal. Viszont valahogy nem éreztem a srácokon, hogy élvezték volna a színpadot. Kicsit úgy tűnt, mintha a menedzserük zavarta volna őket fel, és legszívesebben egy romkocsmában tolnák a dalt, mintsem élőben A Dal színpadán. Ez az előadásra is rányomta a bélyegét, az énekes hamiskás volt. Ami a The Couple-t illeti, kissé unalmas a Vége van, mondhatni álmosító. Sokadszori hallgatásra viszont képes ez is bekúszni az ember bőre alá, és jól dúdolható. Tényleg van benne valami, de első hallgatásra nem győzött meg.

Amiről még szót kell ejteni, az Muri Enikő. A dala felejthető, a falak pedig naná, hogy leomlottak, megint ordítva énekelt. No de lapozzunk, mert nem ez a lényeg. Muri úgy nézett a zsűrire az értékelés közben, mint egy maffiavezér. Mára pedig teleszórta a sajtót azzal, hogy ő mennyire nem ért egyet a kritikával. Most komolyan, ha valaki nem bírja a kritikát, ne álljon színpadra! Nem kötelező jelentkezni a műsorba. Konkrétan Caramelnél érezhető volt, hogy Muri kábé megfélemlítette. El akarta mondani a véleményét, kritikát akart megfogalmazni, de Muri olyan “letámadlak éjszaka egy késsel és átmetszem a torkodat” nézést vetett rá, hogy zavarában megszólalni is alig tudott – és kábé dadogva folytatta. Ilyen attitüddel Muri maradjon a musical színpadon.

Jövőhéten két A Dal adás is lesz, pénteken és szombaton jön ugyanis a középdöntő. Mit is mondhatnék, iszonyúan várom, és végre már tényleg van kinek drukkolni. Éljen!

Ui.: A kieső Sapszon Orsi legalább hatszor elmondta, hogy a bátyja, Sapszon Bálint írta a dalát. Sapszon Bálint. Nem Béla vagy Balázs, Bálint. Tessék megjegyezni, ha már annyira fontos a hölgynek.

1128 <- Az összes oldalletöltés 4 <- A mai adatok
Share.



12 hozzászólás

  1. Nem akarok belekötni a kritikádba, de nekem az általad említett dalok egyáltalán nem tetszenek. Pápai Joci dala eredeti, de kell hozzá az, hogy valaki szeresse ezt a fajta zenét, Berkeséket pedig a külföldiek egy néhány évvel ezelőtti osztrák dalhoz hasonlítják, mind megjelenésében, mind dalban, szóval nem biztos, hogy olyan szerencsés lenne őket küldeni. Nekem nem is ezzel van a bajom, maga a dal nem fogott meg (még).
    Utólag néztem vissza a produkciókat, mert szombaton nem tudtam élőben nézni, úgyhogy csak azokról mondhatok véleményt akiket visszanéztem. Egy valami viszont nagyon feltűnt az adásban is, és a kritikádat olvasva is. Radics Gigit jellemzően a zsűri azért pontozza fel mert ő már “valaki” a szakmában, és nem feltétlenül a dal ennyire jó, vagyis nekem ez a véleményem. Valahol egy kicsit visszatetsző, hogy néhány előadót a neve juttat tovább, bár a dal egy középdöntőt megérdemel, de szerintem nincs benne olyan erő, hogy kiemelkedne egy külföldi mezőnyben.
    Az másik dolog, ami feltűnt, hogy mivel nem kedveled Muri Enikőt, (vagy nem tudom, hogy értelmezzem az eddigi véleményedet róla) szerintem eléggé beskatulyázod. Nyilván van egy stílusa, de ez nem hinném, hogy arra szolgálna, hogy megfélemlítse a zsűrit vagy bárkit. Mondjuk felesleges is lenne mert bármit mondhatna a zsűri, utána úgyis a pontokon van a hangsúly. A dala tényleg nem kiemelkedő, de nem is olyan rossz, mint amennyire hátul végzett. Nem olvastam a sajtót hogy mit mondott, de közvetlenül az adás után facebookos élő adásban elmondta, mit gondol, abban viszont nem volt semmi sértő a zsűrire nézve, egyetérteni meg nem muszáj. Az már inkább sértő, hogy nyíltan megvan a sorrend a zsűriben az alapján hogy ki mennyire elismert énekes, és ezt még ki is mondják. A versenyzők is tudják, hogy kik azok, akiknek nagyobb a rajongótábora és kinek vannak agyonhallgatott dalai, de hogy ezt még ki is kell mondani, azt nem értem. Nyilván senkinek sem jó érzés hallani, hogy vannak, akiket nála többre tartanak, még akkor sem, ha egyébként tisztában van vele.
    Enikőre visszatérve, nagyon szeretem a hangját, és nagyon remélem, hogy meg is fogja tudni mutatni a későbbiekben, hogy mennyire tehetséges.
    A dalokkal bajban vagyok, mert a harmincból eddig senkire sem tudom mondani, hogy tiszta szívből neki szurkolok.

    • Á, a dala annyira szubjektív, hogy nem belekötés, ha nem értesz velem egyet, hanem ugyanolyan véleménnyilvánítás, mint ahogy az írásomban tettem én is.

      Annyit azért még leírnék, hogy én se csípem a roma zenét, Pápai Joci dala viszont valamiért megfogott. Fogalmam sincs miért :D

      Illetve, igen, mindig lesz olyan, hogy a külföldiek egy-egy dalt összehasonlítanak, önmagában ez még szerintem nem kizáró ok.

      Ez a sztárkultusz tényleg nem a legjobb, csak sajnos egy ilyen adásban elkerülhetetlen.

      Tény, hogy nem vagyok Muri Enikő rajongó (bár a Sztárban sztárban volt néhány jó megmozdulása). Viszont szerintem érdemes visszanézni, hogy milyen arcot vágott, és utána Caramel amikor ránézett, mennyire elvesztette a mondanivalója fonalát. Szóval, szerintem itt tényleg működött a megfélemlítés dolog. Muri pedig nyilatkozott pl. a ripostnak is, ott kikérte magának, hogy musicalt említettek, mikor ő popot akart a színpadra vinni.

      • Ebből az egészből azért kialakult egy kevésbé drasztikus vélemény Enikőről, és ezzel már ki tudok békülni. :)
        A többiben egyetértek veled.

  2. Berkes Olivérék nekem is nagy kedvenceim. Örülök hogy Olivér végre megtalálta azt a stílust ami jól áll neki remélem még lesz közös munkája Závodi Marcival. Radics Gigi dala jó de szerintem is a magyar verzióval kellett volna indulnia. Én se annyira szeretem a roma zenét de szerintem is nagyon jó Pápai Joci dala. Muri Enikő dala egy sablon dal amibe azt érzem hogy még az előadója nem érzi sajátjának. Tóth Gabi dala jó de a koreográfiába voltak olyan elemek amik Loreen dalában is benne voltak és a ruha is hasonlított egy kicsit és a zenei alapba voltak olyan elemek amik Ruslana Wild dances című dalában is fellelhetők. Sajnálom hogy Pál Benjámin és Fedor Kyra kiesett én őket jutattam volna tovább a The Couple helyett.

  3. Nekem Tóth Gabi az abszolút favoritom, Pápai Joci dala annyira nem jött át, viszont nála meg az alázatosságot emelném ki, ami nagyon szimpatikus. A többiek szerintem felejthetőek (egy-két dalt kivéve), viszont azt kell mondanom, hogy én nagyon nagyot csalódtam Caramelben, illetve R. Gigiben.
    Caramel részrehajló, és nem kimondottan korrekt. Néha olyan megnyilvánulásai voltak, hogy csak néztem…
    Gigit régen nagyon szerettem, iszonyat jó hangja van az nem kétséges, viszont egy-két éve nekem olyan, mintha megváltozott volna. Főleg a megnyilvánulásaira gondolok. Kicsit elszállt vele a ló.

    • Igen, Caramelnél tényleg nem szimpatikus, hogy többször megjegyzi, megjegyzi, kik a barátai és nyom rájuk 10 pontot :(

  4. Nekem nem annyira volt még lehetőségem meghallgatni a dalokat, hogy konkrét kedvencet tudjak kiemelni, de YT-on belehallgattam a műsor előtt párba, valóban erősebbnek és vállalhatóbbnak tűntek, mint az első két adás dalai. Pénteken és szombaton igyekszem most képernyő elé kerülni és akkor a 18-ból vagy a döntős 8-ból már hátha lesz formálódott véleményem.
    Addig is köszönöm a kritikát, jó volt olvasni :)

    • Élőben sok még jobb is volt, mint felvételről, szóval én most abszolút elégedett vagyok. Várom majd a te véleményed is hétvégén :)

  5. Thepictorwolf on

    Annyian írják, hogy de jó volt az a zongora, de Eurovízión tavaly már viccet csináltak a kamu-égőzongorából. Még a Petra és Mans által előadott, Eurovíziót kifigurázó dalban is ott van a szövegben, hogy “and a burning fake piano”. Szóval “voltmár” kategória, és ez nagyon nem tetszett.
    Tóth Gabi pedig tényleg Loreen-os volt, mégis neki szurkolok, mert egyszerűen nincs más, akit szívesen látnék kint. Alapjáraton a Soulwave-t akartam, de a srácok élőben tényleg gyengék, és pont ettől féltettem őket.

  6. Ha már kritikát írsz egy személy munkásságáról, legalább arra figyelj oda, hogy helyesen írd le a nevét… Lotfi Begi a neve és nem Lofti Begi.
    Bocsi, de kétszer is elírtad és baromira zavarja a szememet.

Leave A Reply