Főoldal Kritika és Értékelés Vendégtoll Élménybeszámoló: Ilyen volt Justin Bieber élő koncertje Zágrábban – Írta: Regina

Élménybeszámoló: Ilyen volt Justin Bieber élő koncertje Zágrábban – Írta: Regina

0
Oszd meg!

A budapesti Rihanna koncert sokakban hagyott kellemetlen szájízt. Most kiderült, hogy lehet ezt másként is, ráadásul egy olyan előadó bizonyított, akinek a megítélése még Rihannáénál is visszásabb.

Regina ellátogatott Zágrábba, ahol nemrég adott koncertet Justin Bieber. Alább az ő beszámolóját olvashatjátok el a nagy napról. Köszönjük a nagyszerű írást!

justin-bieber-01

Justin arra bíztatott minket, hogy legyünk jó emberek! – Írta: Regina

Aludni egész éjjel nem tudtam az izgatottságtól, így nem esett nehezemre fél hét körül kikelni az ágyamból, hogy minél előbb Budapesten legyek és elindulhassak életem egyik legnagyobb kalandjára. Kilencre fent is voltam a megbeszélt helyen, ahol egy tucat tini és szüleik várták hozzám hasonlóan a Zágrábba induló buszt, ami egyenesen az Arena Zagreb- hoz megy, ahol este koncertet ad Justin Bieber.

Az út négy óra volt, de észre sem lehetett venni, úgy elrepült az idő, miközben a buszban végig Justin dalait énekeltük a sok ismeretlen rajongóval, akikkel végül barátokká váltunk.

2016 Billboard Music Awards - Show

Miután odaértünk még volt három óránk a kapunyitásig. Addig az aréna melletti plázába mentünk be sokan, de akiknek álló helyük volt a küzdőtéren, – ami nem fedez konkrét helyet- azok már beálltak a bejárathoz, hogy minél előrébb állhassanak és jobban lássák Justint. Nekem sajnos már csak ülőhely jutott a jegyvásárlásnál, meg is voltam ijedve, mikor megláttam a helyemet, hogy majd nem fogok jól látni és hallani, de végül kiderült, ennél tökéletesebb helyem nem is lehetett volna!

A plázázás után kimentünk az arénához, mindenki megkereste a bejáratát, majd, mint egy nagy, összeszokott társaság, együtt kiabáltunk és énekeltünk Justinnak, hátha meghallja. Hamar beengedtek minket, velem együtt sokan megkörnyékezték az emberfeletti árakon árult eredeti Bieber Shop-os cuccokat, ahonnan én sem távozhattam szuvenír nélkül. Ezek után rohantunk megkeresni a helyünket.

justin-bieber-03

Két előzenekar volt, akik jó zenészek voltak, de természetesen mindenki Justint várta. Mindkét előzenekar után hirtelen sötétedett el minden, majd megszólalt Justin Mark My Words című dala. Hatalmas sikítás, hiszti követte első szavát, de őt sehol sem láttuk. A föld alól jött fel egy nagy, átlátszó kockában. Az egész dalt abban énekelte végig, majd a végén visszament a föld alá és ismét sötétség vette körbe az arénát. Síri csend.

Aztán elkezdődött a Where are ü now?, amitől ismét a hisztiroham tört ki mindenkin. Justin és csapata akkora hangulatot csináltak, mint amilyet még soha nem láttam! Lézershow, fény- és hangtechnika… Durván felpörgetett mindenkit! Ezután Justinra ráhúztak egy burát, aminek olyan hatása volt, mintha tűzben állna. Ekkor énekelte el az I’ll show you dalát. Ott állt és végre a hangjával varázsolt el mindenkit. Több dalt követően észrevehetetlenül behoztak neki a színpad közepére egy kanapét, amire egy szál gitárral leült és a Cold Water és a Love yourself-et dalolta el. Csodás volt, ahogy mindenféle hangeffekt nélkül, akusztikusan énekelt és vele együtt a tömeg is. Ekkor akarva, akaratlanul is elérzékenyült még az is, akinek eddig nem sikerült.

justin-bieber-04

Justin ezen a turnén, főképp ezen a koncerten különösen érzékeny és személyes volt mindenkivel. Az első sorokból kérdezhettek, kérhettek tőle. Ketten a legelső albumáról kértek tőle egy- egy dalt, a One less lonely girlt és a That should be met. Ez a két dal tipikusan „hidegkirázós” volt, ahogy már az akusztikus gitár is eltűnt és úgy énekelt. Ezek után volt egy 20 perces szünet, a koncert második része a Company-vel kezdődött.

A színpad felett volt egy hatalmas szerkezet, amiről én állítottam, hogy az szolgáltatja a lézerfényeket, de a Company közepénél elkezdték leengedni, pontosan az első sor fölé, majd Justin és a táncosai fel is mentek rá. Azon táncoltak, én naiv pedig gondoltam, biztos plusz része a színpadnak, de a dal felénél Justin elkezdett rajta ugrálni, majd szaltózgatni. Ez egy trambulin volt a tombolók felett, amin Justin Bieber szaltózgatott. Nem túl mindennapi látvány! Ezt követte még 7 dal, ezek között volt 2 régebbi slágere, a többi pedig a legutóbbi albumjáról voltak.

justin-bieber-05

Jó volt régebbi dalokat is hallani a mostani hangjával, egészen más volt így! Én személy szerint a Baby-t vártam a legjobban, ami az egyik legfergetegesebb volt az egész koncerten! Az eredeti, 2010- es Baby szólalt meg, eszméletlen dobszólóval és tűzijátékkal, majd Justin ráénekelt és ez tökéletes volt így! Ismét lenyűgöző fények voltak, a közönség egészen transzba esett- velem együtt. De nem tudtam, hogy ezután még nagyobb lesz a látvány és a hangulat…

Mikor meghallottam a Purposet lehetetlen volt kibírni sírás nélkül. A dal előtt egy hosszú monológot mondott el arról, hogy mindenki legyen olyan, amilyen valójában, senkiért se változzunk meg, szeressünk mindenkit és legyünk mindig jó emberek. Látszott rajta, hogy már nagyon fáradt, ráadásul ettől a daltól nem csak mi, Belieberek (fanok) érzékenyülünk el, hanem ő is, ezért ennél a dalnál leült a földre és csak énekelt a zongorakísérettel. A dal felénél elsírta magát, mert a közönség már hangosabban énekelte, mint ő a kihangosítókkal és ez csodálatos érzés lehetett neki. Miután elénekelte, el is mondta, hogy ez mindig meghatja őt és örömmel tölti el minden egyes alkalommal.

justin-bieber-06

Megköszönte, hogy vagyunk neki, és hogy még sosem hagytuk őt cserben, a nehéz időkben sem, bár jól sejtettem, hogy fáradt, mondta is, hogy nagyon lefárasztja a turné. Ezek után lement a színpadról. Olyan gyorsan elment ez az egész koncert, de aztán nem kellett sokáig várni és ismét feljött a színpadra utolsó dalával, a Sorry-val. A színpadon esett az eső, Justin élőben nyomta, mindenki egyszerre ugrált, még az ülőhelyesek is, szóval ennél jobb befejezése nem is lehetett volna ennek a koncertnek!

Fél 1 körül tudtunk elindulni hazafele, amiért nagyon nehéz volt kikerülni az arénából. Az emberek kilencven százaléka sírt, akárcsak én, nem tudták felfogni, hogy valóban láthattuk a példaképünket. A buszban mindenki elmesélte, ki hol állt, milyen volt onnan a koncert. Hálás is voltam, amiért ülőhelyem volt, mert sokan mesélték, akik a küzdőtéren voltak, hogy összenyomták őket, durvák voltak csak azért, hogy jól lássák Justint. De ez az egész koncert mindenhonnan élvezhető volt és minden pénzt megért! Sosem felejtem el! Mindig féltem, hogy nem fogok soha eljutni, de Justin mindig arra tanított, hogy ne adjuk fel az álmainkat senkiért és semmiért! Én úgy tettem, ahogy mondta és már a második koncertjét tombolhattam végig élőben, tehát „Never Say Never”, azaz „Soha ne mondd, hogy soha”!

A beszámolót írta: Regina

A képek Justin idei koncertjeiről lettek válogatva, nem Zágrábban készültek.

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here