Véget ért A Konyhafőnök – Ádám lett a győztes!

1

Ma véget ért A Konyhafőnök negyedik évada! Hosszú heteken vagyunk túl, és a zsűri győztest is választott. Szerencsés helyzetben voltam, mert a középdöntős három kedvencemből – Kriszti, Móni, Ádám – utóbbi győzni tudott. Jó azért így zárni egy reality megtekintését.

Ádám menetelése egészen elképesztő volt, a srácot pedig már a felbukkanásától nagyon kedveltem. Jó szakembernek tűnik, és az kifejezetten szimpatikus tőle, hogy mer kockáztatni, és ennyire fontos számára, hogy nyugodt körülmények között alkothasson.

A Konyhafőnök negyedik évadának győztese Ádám!

És mihez kezd a teljesen megérdemelt 10 millió forintos fődíjjal? Így nyilatkozott: „Az álmom egy kis farm, ahol kecskéket tartok, szőlőt termesztek és bort készítek. Egy önfenntartó mini gazdaságot szeretnék létrehozni, ahol nyugalom, harmónia és jó levegő vesz körül. Emellett egy gasztronómiával foglalkozó vállalkozáson dolgozom, de abba inkább kemény munkát szeretnék fektetni, a nyereményösszegből pedig az álmomat valóra váltani

Ami magát a műsort illeti: a véleményem nem igazán változott a legutóbbi írásom óta. A műsor vágása továbbra is borzasztó, a keddi adásban például Móni végig teljesen kisírt szemekkel és pirospozsgás arccal nyilatkozott, totál egyértelmű volt, hogy ő a kieső. A mai adásban körülbelül nyolc alkalommal hangzott el, hogy Márk az első főzése során homárral menőzött, most meg disznóval…. Ezek az amatőr, óvodás vágási hibák teljesen lebutították az egész évadot, a következő kiadásra remélem hozzáértőbb kezekben lesz ez a munkafolyamat.

A Konyhafőnök negyedik évadának győztese Ádám!

Jót is mondhatok ám: a séf, Sárközy egész jól belejött a végére. Továbbra is tartom, hogy ha a tévében akar szerepelni, menjen beszédtanárhoz, mert szüksége lenne rá, de személyiségében egyre kedvelhetőbb, a profizmusa előtt fejet hajtok. Zé hozta a szokásos profizmust, Rozina pedig továbbra is a szívem csücske, a lehető legjobb döntés volt a zsűribe tenni őt.

Összességében tetszett A Konyhafőnök negyedik évada, jól szórakoztam alatta, de tényleg jó lenne, ha a vágók figyelmesebben dolgoznának, és egy feszesebb, izgalmasabb, és kevesebb önismétléssel teli kiadást kapnánk legközelebb. A győztes személyének pedig nagyon örülök, drukkolok, hogy Ádám sikeresen megvalósítsa az álmait.

A Konyhafőnök negyedik évadának győztese Ádám!

817 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



1 hozzászólás

  1. Én is örülök hogy Ádám nyert de Márkot is jó versenyzőnek tartottam. Márk egy kicsit szétszórt volt az utolsó napon a konyhába. Örülök hogy nem volt olyan visszatérő versenyző aki a régebbi évadokba is feltűnt hanem az ide évad már kiesett versenyzői közül kerültek vissza ketten. Nagyon sajnáltam hogy Tominak fel kellett adnia a versenyt. Rozina nagyon jó választás volt mert ő belelátott ebbe a versenybe hiszen ő is állt ugyanott és a végén megható volt ahogy Márkot próbálta vigasztalni.

Leave A Reply