Olvass bele Az Ősök jogara című regénybe – 2. rész

1

az-osok-jogaraAz Ulpius-ház egyszer már kiadta, a Menő Könyvek pedig most újrapróbálkozik vele. Érkezik Derek Landy világszerte népszerű urban fantasy sorozatának az első kötete, Az Ősök jogara, ami június 6-án jelenik meg.

Exkluzív tartalomként íme, egy második részlet a könyvből, az előzőt a Menő Könyvek oldalán találjátok, a következő pedig Deszy Könyvajánlóján lesz fent.

Jó szórakozást a sziporkázó részlethez, a Skrupulus sorozatról pedig érdemes megjegyezni, hogy Rick Riordan és az egész családja imádja! A részlet pedig az én kíváncsiságom is felkeltette!

Derek Landry – Az ősök jogara 2. részlet

(Itt az előző részlet :))

A lány ijedten megpördült. Az ajtóban az a nagykabátos, kalapos férfi állt, akit a temetésen látott. Még mindig sál takarta az arcát, továbbra sem vette le a napszemüvegét, és változatlan zabolátlansággal meredezett mindenfelé a haja. Kesztyűt viselt.

– Igen – felelte Stephanie, akinek hirtelen nem jutott eszébe semmi más. – Legalább.

– Szóval te lennél az egyik unokahúga, igaz? – kérdezte a férfi. – Mivel nem tömöd a zsebeidet a holmijával, és nem törtél össze semmit, úgy vélem, te vagy Stephanie.

A lány bólintott. Kihasználta a lehetőséget, és alaposabban szemügyre vette a férfit. A sál és a napszemüveg azonban az arca minden centiméterét eltakarta.

– A barátja volt? – kérdezte. A férfi magas volt, nem is kicsit, nyúlánk és vékony, habár ez utóbbit a hosszú kabát miatt nehéz volt megítélni.

– Az voltam – válaszolta az idegen, és biccentett. Stephanie-ban csak most, az enyhe mozdulat láttán tudatosult, milyen természetellenesen mozdulatlan a teste többi része. – Évek óta ismertem. Egy bárban találkoztunk először, New Yorkban, amikor még odaát tartózkodtam. Akkoriban adta ki az első regényét.

A koromsötét napszemüveg miatt Stephanie semmit sem látott a férfi szeméből.

– Szintén író?

– Én? Dehogy. Azt sem tudnám, hol kezdjek hozzá. Nem, de Gordonon keresztül kiélhettem írói ambícióimat.

– Vannak írói ambíciói?

– Hát ismersz olyan embert, akinek nincsenek?

– Nem tudom. Biztos…

– Ó. Akkor meglehetősen furcsa fényben tüntettem fel magamat, nemde?

– Hát – válaszolta Stephanie –, túlzás lenne azt állítani, hogy nem…

– Gordon állandóan rólad beszélt. Büszkén emlegette az ő kis unokahúgát. A nagybátyád aztán igazi egyéniség volt. Ahogy látom, ez rád is igaz.

– Úgy mondja, mintha ismerne.

– Határozott, okos, felvágták a nyelvét, nehezen tűri az ostobákat… igaz?

– Igen. Ez a nagybátyám.

– Érdekes – mondta az idegen. – Mert ő pontosan ezekkel a szavakkal jellemzett téged.

A férfi kesztyűs keze egy pillanatra eltűnt a mellényében, majd egy pompás aranyláncra erősített, díszes zsebórát húzott elő.

– Ah – jegyezte meg –, indulnom kell. Örülök, hogy találkoztunk, Stephanie. Sok szerencsét, bárhová vessen is a sors.

– Köszönöm – mondta Stephanie egy picit megilletődötten. – Önnek is sok szerencsét.

Nem látta ugyan a férfi száját, mégis érezte, hogy elmosolyodik. Aztán sarkon fordult, és eltűnt a folyosón. Stephanie egyedül maradt. Nem bírta levenni a szemét az ajtónyílásról, ahol a férfi az imént állt. Ki lehetett? Be sem mutatkozott.

Az ajtóhoz sietett, és kilépett a szobából. Elképzelni sem tudta, hogyan tűnhetett el a férfi ilyen gyorsan. Lerobogott a lépcsőn, de az előcsarnokig vezető úton sem látta sehol. Éppen kinyitotta a bejárati ajtót, amikor egy fekete, régi autó fordult ki az útra. Stephanie követte a tekintetével, amint elhajtott, néhány percig még ácsorgott az ajtóban, majd kelletlenül csatlakozott ideiglenesen kibővült családjához a nappaliban. Még látta, amint Fergus bácsi eltüntet a mellényzsebében egy ezüst hamutartót.

  1. A végrendelet

Az Edgley család élete meglehetősen eseménytelenül csordogált. Stephanie édesanyja egy bankban dolgozott, az édesapja egy építővállalatot vezetett, és mivel a lánynak nem voltak testvérei, a mindennapok rutinja a langymeleg kényelem jegyében telt. Mindezek ellenére Stephanie-t nem hagyta nyugodni a kétség, hogy az életének ennél talán mégis többről kellene szólnia, hogy jönnie kell valaminek, ami túlmutat Haggard parányi tengerparti városán. Csak arra nem bírt rájönni, mi lehet az.

Éppen befejeződött első középiskolai éve és már alig várta a nyári szünetet. Nem kedvelte az iskolát. Nehezen jött ki az osztálytársaival – nem azért, mintha nem lettek volna kedvesek, egyszerűen semmi közös nem volt bennük. És Stephanie nem szívelhette a tanárokat sem. Megkövetelték a tiszteletet, amiért viszont nem dolgoztak meg. Stephanie általában gond nélkül vette az akadályokat, de csak azt tanulta szívesen, ami érdekelte.

A nyár első néhány napjában az édesapjának segített az irodában, intézte a telefonokat és rendszerezte az okiratokat. Gladys, aki az apja titkárnője volt hét éven át, váratlanul úgy döntött, elég az építőiparból, és felcsapott előadóművésznek. Stephanie azóta többször látta Gladyst az utcán, de minden alkalommal enyhén kínosnak találta, hogy egy negyvenhárom éves nő a modern táncnak hódoljon, és legfőbb hivatásának a Faust újraértelmezését tekintse. Gladys fellépőruhát is terveztetett a produkcióhoz, ami elmondása szerint Faust belső küzdelmeit hivatott jelképezni, és a jelek szerint kizárólag ebben a holmiban volt hajlandó a nyilvánosság előtt mutatkozni. Stephanie ilyenkor gondosan ügyelt rá, nehogy összefussanak.

Ha éppen nem az irodában segített, akkor vagy lement a tengerpartra úszni, vagy otthon, bezárt ajtók mögött zenét hallgatott.

Éppen a szobájában kereste mobiltöltőjét, amikor kopogtattak, és belépett az édesanyja. Még mindig a temetésen viselt komor kosztüm volt rajta, ellentétben Stephanie-val, aki két perccel a megérkezésük után hátracopfozta hosszú fekete haját, és visszavedlett a megszokott farmerjába és tornacipőjébe.

– Gordon ügyvédje telefonált – mondta az édesanyja kissé meglepetten. – Várnak minket a végrendelet felolvasására.

– Nahát – felelte Stephanie. – Szerinted mit hagyott rád?

– Holnap megtudjuk. Veled együtt, ugyanis te is jössz.

– Én? – kérdezte Stephanie értetlenül.

– Annyit tudok, hogy a te neved is rajta van a meghívottak listáján. Tízkor indulunk, jó?

– Holnap apának kell segítenem.

– Apád már felhívta Gladyst, hogy be tudna-e ugrani néhány órára. Azt mondta, persze, ha viselheti a „tütükéjét”.

 

801 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok
Share.



1 hozzászólás

  1. Szia Tibi!

    Sajnálattal vettem észre, hogy az oldaladon az utóbbi időben több olyan “hír” van, aminek semmi köze nincs ahhoz, amit régen képviseltél. Nagyon szomorú látni, hogy mivel próbálod elhitetni velünk, hogy az oldalon vannak tartalmak, holott igazából nincsenek.
    Én megértem, hogy más dolgaid is vannak (írsz… stb.), de sokkal jobb lenne, ha az oldal a régi lenne, és inkább kritikákkal lenne tele, nem pedig mindenféle álhírrel, aminek értelme sincs. Legyen kevés, de minőségi szerintem, ne sok, amiben alig van minőség.
    Nem bántani akartalak ezzel, csak a meglátásomat szerettem volna elmondani neked.
    Üdv,
    Martin

Leave A Reply