Főoldal Kritika és Értékelés Epizódkritika Kritika a Shameless – Szégyentelenek negyedik évadáról

Kritika a Shameless – Szégyentelenek negyedik évadáról

4
Oszd meg!

Többen mondtátok, hogy a Shameless negyedik évada egy cseppet más, mint a többi. És valóban, megváltozott a sorozat hangvétele, a dramedyből kőkemény dráma lett, amiben a komikus jelenet ritkán látott luxus. Emiatt volt olyan érzésem, mintha egy másik sorozatot néznék, de őszintén szólva, legalább annyira élveztem a látottakat, mint korábban. Csak egyszerűen más volt, és ez tipikusan olyan eset, amikor a változással nincs semmi gond, csak van, amikor nem a legegyszerűbb elfogadni és befogadni. Nekem ez most összejött, de azért vannak fenntartásaim. A kép alatt spoileresen folytatom.

shameless-01

Frank és a haldoklós szál részemről telitalálat volt. Elérték a lehetetlent, szimpatikussá tették a pasit, és már én is azért drukkoltam, hogy ne dobja fel a talpát, és túlélje a dolgot. Elgondolkodtam azon is, hogy a gyerekei bántak Frankkel. Minden joguk megvolt a rideg közönyhöz, mégis, fura volt látni, és ezen én lepődtem meg a legjobban. Viszont akadt egy-egy pillanat, mint amikor Fiona fájdalommal teli tekintettel meredt Frankre, ne ott a szívem szakadt meg. Frank új lánya, Sammi egyelőre talány, nem mondanám, hogy csípem, de Chuckie a maga szótlanságában nagy fazon, bírom a kölyköt. A haldoklós szál kivitelezése, megspékelve Sheilával pedig maga volt a drámai tömör gyönyör.

shameless-03

Fiona most lett először totál káosz. Vártam már, hogy mikor történik meg, mert az ő múltjával, és a fiatal kora ellenére megvívott harcaival tényleg csak idő kérdése volt, hogy boruljon minden. A megcsalós szál egy dolog, az várható volt, hogy Jimmy/Steve-et keresi és látja meg a bátyóban, de a kokós tényleg nagyon odacsapott. Emmy Rossum sosem játszott még annyira jól, mint azokban a részekben. Szó szerint belehaltam, ahogy Fiona szenvedett, amikor Lip nem bízott benne, ahogy a testvérei kábé lenézték, és szegény kicsi Liam, majdnem belehalt a véletlenül felszívott kokóba. Kőkemény dráma volt ez a szál, és tökéletes példája annak, hogy egyik pillanatban még a csúcson vagy, jó állással, karrierrel, aztán huss, máris a mélybe zuhansz és egyetlen figyelmetlenség miatt megtörténhet a baj. Nagyon drámai volt, de ezért is tetszett.

shameless-04

Lip, ó, végre már, hogy megjött az esze! Három évada várok már erre a pillanatra! Tudom, kellett a folyamat, ahogy végre belátja, hogy ki kell használnia a lehetőségeit és az eszét. Éljen, hogy végre mindez megtörtént, és pacsi Kevnek a segítségért. Nagyon jól esett látni a harcos Lipet, aki képes helyt állni a főiskolán, megőrizni az ösztöndíját, jó jegyeket szerezni, tanulni és emellett támogatja a családját, sőt, még be is csajozik. Szóval, hű, imádtam! Lip szálát illetően már csak akkor lennék boldogabb, ha összejönne végre Mandyvel, mert ők ketten együtt tökéletesek. (És végre, eltűnt a képből az a hülye Karen. Nagyon nem hiányzott!)

shameless-05

Ian negyedik évados szála egyszerre emelt az egekbe és taszított a mélybe. (És ez nem egy béna vicc akart lenni, ami a bipoláris állapotára utal). Annyira karakteridegennek tűnt nekem, hogy saccperkábé eladta magát kurvának. Az a srác, aki egy élelmiszerboltban gürizett évekig, emellett katona akart lenni, és mindene volt az összeszedettség. Most pedig idegen pasikhoz dörgölőzik, meg ki tudja mit csinál még? Ez annyira nem Ian, és ezt nem lehet a bipoláris depresszióval megmagyarázni. Mintha valami nagy drámát akartak volna kreálni köré, pedig az is elég durva, ami az egészségügyi állapotával történik. Ez volt a mélypont. A csúcs viszont, hogy az Ian – Mickey duó most működött a legjobban, Mickey coming outja pedig kőkeményen odacsapott, háromszor is visszatekertem, mert isteni volt látni, ahogy végre kiáll magáért és őszinte lesz. Nagy pacsi nekik, remélem nem cseszik el a boldogságukat. Keményen megharcoltak egymásért.

shameless-02

Debby, miért akarsz ilyen hamar felnőni? Így, hogy darálva nézem a sorozatot döbbenetes látni, ahogy ez a kislány már azon agyal, hogy mikor veszíti el végre a szüzességét. Mert még mindig kicsi, nem is néz ki idősebbnek. Szóval nagyon durva, és ez a kamaszkori lázadás is furán csapódott le, de még mindig imádom a kiscsajt. Carl kezd egyre érdekesebb karakter lenni, kíváncsian várom mihez kezdenek vele a továbbiakban. A romantikus szála a szőke kis bajkeverővel ütött, és a Frankkel közös jeleneteit is nagyon szerettem. Veronica, Kev meg a babaprojekt valahogy hidegen hagy, és kétlem, hogy a továbbiakban is érdekes lenne, ahogy kezelik a szülőséggel járó feladatokat. Remélem kitalálnak náluk valamit, mert kezd ellaposodni a páros, ami kár, mert szólóban jól működnek. Kev beszólásait csípem a bárban, és Veronica & Fiona beszélgetések még mindig ütnek. Kár, hogy Kev és V között ellaposodott a kémia….

Értékelés: 8/10

Stílusában rengeteget változott a sorozat, de még mindig szerethető és imádnivaló, viszont a harmadik évad jobb volt, így igazságtalan lenne maximális pontszámmal illetni. Kíváncsian vetem rá magam az ötödik szezonra!

3944 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

4 Hozzászólások

  1. Ha kezded az 5. évadot.
    Nekem all time Top 5-ös sorozatepizód lesz az 5×06. :D
    Ha megnézed kíváncsi vagyok a véleményedre. :)

  2. Nekem minden negatívum ellenére az egyik kedvenc évadom. Fiona szála nagyon nagy volt, Emmy Rossumnak minden elismerésem, újra.
    Viszont én Ian bipoláris sztoriját is nagyon szerettem. Sajnos a betegsége nagyban közrejátszott abban, hogy kvázi “eladta magát”, de ha belegondolsz, nagyon egyszerű a képlet, hogy miért vetemedhetett erre: egyrészt a seregből kidobták, az álma ezzel darabokra tört. A másik pedig, hogy a sorozat kezdete óta táplálják benne azt az érzetet, hogy csak a teste ér rajta valamit: ilyen volt Kash, aztán Ned, és sajnos Mickey is gyakran éreztette ezt vele. Így nekem érthető volt, hogy miért gondolta azt, csak a teste számít, ő maga, mint ember viszont nem…

    A Frank szál is jó volt, azt sajnálom, hogy a szimpátiám irányába ezzel az évaddal ki is merült :)

    Óh és csatlakozom az előttem szólóhoz, következő évad 6. része a széria egyik legeslegjobbja!

    • Hm, így talán “kimagyarázható”, hogy Ian miért adta el magát, de itt is azt érzem, mint Debbie-nél: nagyon kell agyalni, hogy megtaláljam a dolgok mögött rejlő gondolatokat, a miérteket… De igen, ahogy így leírod, egyre inkább érthető.

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here