Pilotkritika: Fuller House (A Bír-Lak folytatása)

2

Minden idők egyik legsikeresebb sorozata volt a Full House, amit itthon Bír-Lak címmel adott az HBO és az RTL csoport. Amerikában nyolc éven át futott, ez tette híressé az Olsen ikreket és John Stamost is. A szériát még ma is nagy népszerűséggel ismétlik Amerikában, így naná, hogy felvetült a folytatás lehetősége. A projektet végül a Netflix finanszírozta, így készült el a Fuller House, bő három évtizeddel az originál széria után.

fuller-house-01

Jómagam minden hibája ellenére imádtam a sorozatot. Agyzsibbasztó és vicces, leginkább így tudnám jellemezni, emellett pedig olyan aranyosak voltak a gyerekek, hogy meg kell zabálni őket. Szóval nekem, mint régi nézőnek hatalmas élmény volt a folytatás, a főcímet pedig majdnem megkönnyeztem, hiszem régi képeket vágtak be a színészekről, mellé téve a mai énjüket. Ezzel a trükkel pedig a részben is többször éltek, amikor egymás mellett futott a Flinstones családos altató éneklése, nagyon hevesen dobogott a szívem.

fuller-house-02

A készítők egyértelműen arra mentek rá, hogy a Bír-Lak egykori nézői megkapják a nosztalgiafaktort, jöttek a régi beszólások felnőtt módra (How Rude!) és még Kimmy Gibler büdös lábán is lehetett hahotázni. Azok számára, akik ezen a sorozaton nőttek fel, és az utóbbi években már szülőként a gyerekeikkel nézték a régi részek ismétléseit, igazi felüdülés lehetett a Fuller House első része. Még számomra is az volt, pedig én csak pár éve néztem végig a szériát, miután az RTL csoport végig leadta. El se tudom képzelni mekkora flash lehet most ez annak, aki több évtizede nézi már.

fuller-house-03

Ad-e bármit is az új nézőknek a Fuller House? Jó kérdés. Az alapszituáció még mindig ütős: adott egy gyerekeit egyedül nevelő anya, akihez beköltözik a testévre és az egykori legjobb barátnője, meg annak a lánya, hogy együtt neveljék a két kistinit, a kissrácot meg a kisbabát. Az alap jó, a kérdés innentől kezdve az, mihez kezdenek a szituációval, a karakterekkel. És ami a döntő: mennyire lesznek a gyerekek szerethetőek. Egyelőre a nagy srác elég semmilyen, a kisfiúnak voltak vicces pillanatai, Kimmy lánya még kérdéses, a kisbabából viszont hiányzik az Olsen-báj. De persze még beérhet mindegyik.

fuller-house-04

A pilotról igazából nehéz nyilatkozni, mert tényleg csak arról szólt az egész, hogy összegyűlt a sorozat összes színésze, megállapították, hogy nem öregedtek és még mindig szépek, és volt egy édes beszólás az Olseneknek is, hogy miért maradtak ki a buliból. Emellett óriásit tapsoltak a közönségből, állandóan megakasztották a színészeket, és olyan “osztálytalálkozó” jellege volt a résznek, semmint egy sorozat bemutatkozó része. Persze, vázolták az alapot, de igazából semmit nem mondtak, csak hagyták, hadd pörögjön ezerrel a nosztalgiafaktor. Számomra, régi nézőként nem volt ezzel gond, de hajt a kíváncsiság, hogy mi lesz a továbbiakban. Ha újoncként kezdenék bele, biztos nem lennék elragadtatva.

fuller-house-08

Értékelés: 9/10

Elfogult régi néző vagyok, így naná, hogy fülig érő szájjal néztem végig a pilot epizódot. Isteni volt újra látni a színészeket, a főcímbe konkrétan szerelmes vagyok, és annyira nosztalgikus hangulatba kerültem, hogy kedvem támadt újranézni a Bír-Lakos kedvenc részeimet. Szóval, én elégedett vagyok, és boldogan nézem tovább.

Kinek ajánlom megtekintésre? Természetesen a sorozat régi nézőinek. Persze, az újoncok is kezdjenek bele bátran, de érdemes megnézni a második részt is, mert gyanítom az “osztálytalálkozó feeling” ott már elmúlik, és megjöhet az esély a sorozat élményre. Legalábbis, nagyon remélem!

fuller-house-05 fuller-house-06 fuller-house-07 fuller-house-09 fuller-house-10 fuller-house-11 fuller-house-12 fuller-house-13 fuller-house-14

1870 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok
Share.



2 hozzászólás

  1. jaj nekem igen teccik nem soka kezdek neki a 10 résznek elotti valokat mar lattam…es alig várom a tobbit :-) mar csak a mayar szinkron hianyzik

    • Azt hittem hiányolni fogom a magyar szinkront, de bevallom, így talán még jobban is tetszik. Max néha nagyon aranyosan beszél, nem tudom, mennyire sikerülne ezt magyarul visszaadni. Plusz emlékszem, hogy anno sokszor volt gyenge a gyerekek szinkronja :/

Leave A Reply