Főoldal Érdekességek Szavazás A Dal 2016: Szavazz, te kit látnál szívesen az Eurovíziós Dalfesztiválon?

A Dal 2016: Szavazz, te kit látnál szívesen az Eurovíziós Dalfesztiválon?

3
Oszd meg!

Wow! Holnap A Dal 2016 finálé, amihez Élő Blog is lesz, ha törik, ha szakad, itt leszek, remélem ti is! A döntőbe nyolc produkció jutott be, közülük dől el, hogy ki képviselheti hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon. Alább egy szavazást is találtok arról, ahol eldönthetitek, kit küldenétek Svédországba. Előtte viszont kifejtem a saját álláspontomat.

Akiknek holnap este drukkolni fogok

Freddie (Pioneer): Egyértelműen ő a legnagyobb esélyes, és az ő győzelmének örülnék a leginkább. Isteni hangja van, külsőre is teljesen rendben van, emellett szerény, szimpatikus srác benyomását kelti. A dalt is megszerettem mostanra. Szerintem Európa is behódolna Freddie előtt.

Parno Graszt (Már nem szédülök): Az a típus vagyok, aki a Bulibárótól kiszaladt a világból, és nem rajong az autentikus zenéért. Mégis, ebben a dalban van valami plusz, és engem személy szerint emlékeztet a Kinek mondjam el vétkeimet dalra, amivel 1994-ben arattunk az Eurovízión. Nem bánnám, ha idén cigány zenét vinnénk Európa elé. Ezzel biztosan kitűnnénk a tömegből.

Szódával elmegy, de hiányzik valami plusz

Berkes Olivér & Tóth Andi (Seven Seas): Valóban ez a mezőny egyik leginkább slágeres dala. Még ha nem is szól semmiről, de mindennel rendelkezik ahhoz, hogy igazán szerethetővé váljon. Viszont az énekesek előadása gyenge, nincs közöttük kémia. Ez talán javítható sok gyakorlással, májusig van idő.

Kállay Saunders Band (Who We Are): Még mindig úgy érzem, hogy az indokoltnál “nagyobb arca” van Kállaynak, ami valahogy a produkcióra is rányomja a bélyegét, plusz a dal közel sem annyira ütős, mint a Running volt anno. Nem hiszem, hogy jól járnánk ezzel a dallal.

Akiknek nem feltétlenül örülnék

– Mushu (Uncle Tom): Nagyon szimpatikus a zenekar, jófejek a srácok, emiatt is írom fájó szívvel, hogy nem érzem elég jónak sem a dalt, sem az előadást ahhoz, hogy Európa előtt képviselje Magyarországot. Emellett viszont kívánok sok sikert a Mushunak, várom az új dalokat!

– Oláh Gergő (Győz a jó): Igazán becsülöm a dal üzenetét, a színpadi kép is látványos, de részemről ez a produkció a kihagyott lehetőségek tárháza. Kevés benne a hegedű, túl erős a keleti hatás, Gergő sem tudja annyira kiereszteni benne a hangját, és a hangszereléstől sem vagyok elájulva. Kár, mert ebből valami igazán jó is lehetne.

– Petruska (Trouble in My Mind): Mostanra elmondhatom, hogy megszerettem a dalt. Nincs benne semmi extra, egyszerűen csak fülbemászó, szerethető, és Petruska is szimpatikus. De igazából semmi extra, nem érzek benne semmi pluszt, ami miatt azt mondom, az Eurovízión a helye.

– Vásáry André (Why): Elnézést kérek az André-fanoktól, de fel nem fogom, miként jutott el idáig a pasi. Gáz az előadás, tele van vinnyogással, és maga a dal is gyenge szerintem.

Szavazás

Ti hogy látjátok, kinek kellene győznie? Gyanítom Freddie lesz az első, így kíváncsian várom, ki fut majd be a második helyre. (Gondolkodtam is rajta, hogy érdekes lenne egy Freddie-mentes szavazás, hogy átlássuk, van-e más is rajta kívül, aki labdába rúghat, de az úgy nem adna teljes eredményt :)).

Ki képviselje hazánkat a 2016-os Eurovíziós Dalfesztiválon?

View Results

Loading ... Loading ...

3 Hozzászólások

  1. Én is Freddynek drukkolok. Az Andrés dologban egyetértek veled eleinte tetszett a dal de most már annyira nem jön be. André helyett szerintem Agárdi Szilvinek kellett volna bejutnia szerintem.

  2. #‎ComingOut‬: Nyíltan vállalja másságát az egykori Rising Star versenyző, PALMER IZSÁK! -by: MusicDaily FB.
    Tök jó, hogy még egy magyar, háát celeb a nyilvánosság elé áll, de hogy ezt pont egy nappal a döntő előtt tette meg…

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here