Naná, hogy az nyerte a Hungary’s Got Talentet akin majd’ bealudtam

5

Sejtettem én, hogy ez az este nem úgy zárul, ahogy én azt szeretném. A Hungary’s Got Talent első évadát kábé a legunalmasabb versenyző, a Dirty Red Light Crew csapata nyerte meg. Félreértés ne essék, becsülöm a srácok munkáját, nem lehetett semmi a színpadra vinni a produkciót, csupán maga a produktum nem nyerte el a tetszésem, különösen a vetélytársak fényében. Unalmasnak és erőtlennek éreztem, és hiába próbált látványosnak lenni, annyira nem feküdt.

hungarys-got-talent-04

Miközben zajlott az eredményhirdetés úgy voltam vele, hogy hajrá, hajrá Molnár Nikolett, mert amit a rúdon csinált szerintem elképesztő volt, pláne a ma esti produkciónál. Végül sejtettem, hogy nem ő lesz a győztes, szóval úgy drukkoltam, hogy nekem mindegy ki győz, csak ne a Dirty, vagy a Talamba legyen. Naná, hogy Balázs az egyik nevet üvöltötte. Hát ez van, ezt kell szeretni, a műsor pedig elsősorban ízlés kérdése.

hungarys-got-talent-01

Ami magát az utolsó adást illeti, ez volt talán az eddigi legjobb, innen kellett volna eleve indítani, és normális tehetségkutató módjára heti egy, maximum két produkciót kiejteni. Ez a menetrend túlságosan gyors volt, keveset kaptunk a tehetségekből, nem volt elég idő igazán megismerni az előadókat. Kár értük. Mindent egybevéve azért jól szórakoztam, csak azt sajnálom, hogy Balázsból kitört a nárcisztikus állat, és a kopasz frizuráját tolta ahelyett, hogy a tehetségekre vetülhetett volna a hangsúly.

hungarys-got-talent-03

A Hungary’s Got Talent tehát véget ért, és figyelembe véve a nézettségi adatokat ebből bajosan lesz második évad. És nem is bánom, ez az egy szezon is bőven elég volt, és sajnos eléggé alulmúlta a várakozásaimat. De legalább a zsűrit kedveltem, őket másutt szívesen megnézném – akár egy új Csillag születikben is. Ősszel viszont érkezik az X-Faktor, szeretettel várom, mert gyászos volt ez az ősz normális tehetségkutató nélkül. Molnár Nikolettnek pedig nagyon drukkolok, bízom benne, hogy viszont látom majd még a remek produkcióit!

hungarys-got-talent-02

2628 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



5 hozzászólás

  1. gaboca701 on

    Bocsi, de nem értek egyet, nekem nagyon tetszett a győztes produkció.
    Ötletes, látványos volt, a zsűri pedig talán túlzottan is sulykolta a közönségbe, hogy nekik kell nyerniük.
    Szerencséjük volt, hogy ők léptek fel utoljára.
    Mondjuk a vezetőjük folyamatos sírása-rívása nem volt túl szimpatikus.
    Egyébként valóban szokatlanul színvonalas este volt, sok kiemelkedő produkció is volt..
    Nem bántani akarom, de örülök, hogy nem a kislány nyert, azért az szégyen lett volna.
    Valóban rövidkére sikeredett a szezon, de tény, hogy ilyen hatalmas létszámú csoportokkal nehéz lett volna hétről hétre új produkciókkal előállni.

  2. Nekem is tetszett a győztes produkció. Végre nem egyéni előadó vagy gyerek nyert egy tehetségkutatót az Rtl-en hanem egy csapat. Tényleg nem lett volna jó ha Zsófi nyer tehetséges kislány de neki inkább a jövőre induló műsorba kellett volna szerepelnie. Örülök Badár Tamás kapta a különdíjat nagyon jó volt az ő produkciója is. Mindenki nagyon jó és egyedi produkció tett le a színpadra.

  3. Nekem maga a műsor sem tetszett igazán,és úgy érzem egy évad elég is volt belőle.Az X-Faktornk viszon örülök,nagyon sajnáltam,hogy elmaradt és HGT volt helyette. A X-Faktor a kedvenc tehetségkutató műsorom (a kezdetektől fogva követem),mégha a legutolsó évadra már unalmassá és eröltetetté is vált.Remélem ezúttal tényleg el fog indulni 6. évad,és nem az lesz,mint tavaly (vagy mint előtte a Csillag születiknél),hogy meghírdették,hogy lesz,majd utána meg bejelentették,hogy mégsem fog elindulni.

  4. Egyértelműen Badár Tamásnak kellett volna nyernie. Méltó alternatíva lehetett volna Molnár Nikolett vagy a Szupergirls is – a Dirty Led Light Crew korábban nagyon tetszett, és most sem érzem azt, hogy érdemtelenül nyertek, ha az eddigi munkájukat összességében figyelem, de a tegnapi produkció egyszerűen nem volt elég hatásos, hogy ilyen nagy százalékkal (27,3%) ráverjenek Tamásra (14,7%) és Nikire (14%).

  5. Egyetértek. Jó, amit csináltak, de olyat mondani, hogy jobbak, mint az Atraction, azért enyhe túlzás. Badár Tamás vagy Supergirl vagy a másik táncos csapat győzelmének örültem volna, ők valahogy egyedibbek voltak.

Leave A Reply