close
Tévéműsorok

Tóth Gabi mindenkit lealázott a Sztárban sztár színpadán

Hihetetlen erős estét produkált tegnap a Sztárban sztár, nem is meglepő, hogy öten is elérték a maximum negyven pontot. Bár, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy leginkább csak Tóth Gabi érdemelte meg az elismerést, az ő előadása volt a nap csúcspontja.

Most minden előadó hozta a tőle telhetőt maximumot, a zsűri és Tilla kellően vicces volt, így egy szuper hangulatú adást láthattunk. Hiába mondja Sebestyén Balázs, hogy a Gyertek át szombat este az ország legnagyobb házibulija, mert nagyot téved. A Sztárban sztár az igazi szórakozás. Most röviden véleményezem a tegnap este látottakat, íme!

varga-gyozo-sztarban-sztar

Varga Győző, mint Scatman John

Eddig nem is igazán értettem, hogy mit keres itt, és azon is rendre meglepődöm, hogy mennyire élvezi a közönség szeretetét. Ez az előadás és átalakulás viszont meglepően jó volt, a béna angol kiejtés dacára is.

wolf-kati-sztarban-sztar

Wolf Kati, mint Lady Gaga

A zsűri viccelődhet Lady Gagán amennyit csak akar, a legtöbb magyar előadó akkor is nagyon örülne, ha fele olyan tehetséges lehetne, mint ő… Wolf Kati hozta a kötelezőt, az átalakulás is jó volt, de hiányzott nekem valami kis plusz az extázishoz.

csobot-adel-sztarban-sztar

Csobot Adél, mint Mary Zsuzsi

Hihetetlen nagy meglepetés számomra Csobot Adél. Nagyon nem hittem volna, hogy ennyire jó lesz majd a műsorban, erre tessék, hétről-hétre fantasztikusan produkálja magát. Ez a Mary Zsuzsi átlényegülés is tökéletes volt. Nemcsak külsőben, hanem mozgásban, és néhol hangban is visszaidézte az előadót.

baby-gaby-sztarban-sztar

Baby Gaby, mint Adele

Külsőre nem éreztem hasonlóságot, hangban sem igazán, de tény, hogy Baby Gaby tisztességesen elénekelte a dalt. Mindenesetre semmi extrát nem nyújtott, múlt héten sokkal kifejezőbb volt. Azért örülök, hogy nem esett ki.

peter-sramek-sztarban-sztar

Peter Srámek, mint Boy George

Egyelőre semleges nekem a srác, a Rising Starban jobban bírtam. Ő is hozza hétről hétre a kötelezőt, de nem kirívóan rossz, vagy kirívóan jó, csak olyan semleges. A Boy George átlényegülés külsőben és hangban is pofás volt, csak valahogy nem ragadott magával.

csonka-andras-sztarban-sztar

Csonka András, mint Kiss Tibi

Nem hiszem, hogy Csonka énekesi renoméjának jót tett ez a műsor. Négy hét alatt egy dalt sem tudott tisztességesen elénekelni, és ebbe is beletört a bicskája. Húsz éves előadói múlt mellett szomorú, hogy arról lesz emlékezetes a szereplése, hogy Majka lesmárolta a színpadon, mintsem a tudása miatt.

gaspar-laci-sztarban-sztar

Gáspár Laci, mint Mick Hucknall

Szegény Laci beesett az ördögi körbe. Az elmúlt két hétben pofátlanul jó volt, most pedig nem kapott olyan feladatot, amiben igazán brillírozhatott volna. Szerintem ez nem rajta múlt, az előadón nem igazán volt mit előadni.

racz-gergo-sztarban-sztar

Rácz Gergő, mint Bereczki Zoltán

Ez egyértelműen jobban sikerült, mint Vastag Tomi tavalyi paródiája. Gergő simán most volt a legjobb! A mozgást teljesen átvette, hangban nem teljesen, de tényleg megdöbbentő volt az átlényegülés. Bereczki önparódiája/önostorozása, és a zsűritagok écelődése pedig még vidámabbá tette az estét.

toth-gabi-sztarban-sztar

Tóth Gabi, mint Kovács Kati

Hihetetlenül nehéz feladatot kapott, hiszen Kovács Katit nem egyszerű jól énekelni. Gabi viszont csodálatos volt! Hétről-hétre fantasztikusan teljesít a műsorban, de ahogy elénekelte a Nem leszek a játékszered slágert, borsódzott a hátam. Nem csak a hangja volt fantasztikus, hanem az arcjátéka is. Ezek után ha nem Gabi nyeri a műsort, eléggé csalódott leszek. Kétségkívül ő a legjobb!

5176 <- Az összes oldalletöltés 4 <- A mai adatok
Tags : Sztárban sztár

3 hozzászólás

  1. Engem zavart ez a túl sok 40 pont.Tóth Gabi magasan vitt mindent,és ha 40 pontosokkal összevetjük,akkor nem meg legalább 50-et kellett volna kapina.Továbbá nekem az sem tetszik,hogy a zsűri szimpátia,mintsem szakmai alapokon pontoz (bár ez tavaly is így volt).Wolf Kati és Peter Sramek jók voltak,de 40 pontot szerintem azért nem ért a produkciójuk (legalábbis Gabihoz képest),Csonkáé meg azt végképp nem.Csobot Adél most tényleg egész jó volt,de továbbra sem bírom elviselni.Varga Győző viszont szerintem kicsivel jobb pontszámot érdemelt volna.Baby Gabit szeretem,de most valahogy nekem sem jött be,persze azért Adelet nehéz utánozni.Gáspár Laci Michael Jacksonnal nagyon magasra tette a lécet,amit sem a tegnapi adásban,sem pedig a múlt héten nem tudott megugrani.Persze el kell ismerni,hogy Whitney Houston hangján énekelni egy férfinak elég nagy dió,Simply Redből pedig nem lehetett anyyit kihozni.Rácz Gegő nekem valahogy olyan semmilyen.Mindent egybevetve ideje volt már,hogy Csonka kiessen,sőt szerintem már korábban is ki kellett volna esnie.És szándékosan hagytam a végére Tóth Gabit.Már akkor örültem,amikor megtudtam,hogy benne lesz a műsorban.Bármit kinéztem belőle,és tudtam,hogy oda fogja tenni magát,de a tegnapi előadásával minden várakozásomat felülmúlta.Na ez a Sztárban sztár.Mostmár egyértelmű,hogy idén neki drukkolok,és igen neki kellene megnyernie (az előző két évadot,amúgy azok nyerték,akiknek drukkoltam,hátha az ideit is az fogja).

    Úgy érzem most indult be igazán a 3. évad.Havas is egyre inkább megtalálja a helyét (persze Hajós akkor is nagyon hiányzik,és őt nem tudja pótolni).Ráadásul idén is sikeres a műsor.Úgyhogy hátha jővőre bevállalnak majd egy 4. évadot :)

Leave a Response