Tíz érdekesség Zakály Viktóriáról, a Szívritmuszavar szerzőjéről

2

 

A Szívritmuszavar és a Hanna Örök regényeivel egy életre belopta magát a szívembe Zakály Viktória, akivel már szerencsém nyílt kétszer is interjút készíteni, sőt, egy kis titokként elárulhatom, hogy Viki volt a Fogadj el! című regényem szerkesztője is. Ha még nem olvasta valaki a könyveit, mindenképpen érdemes, nekem a Szívritmuszavar és a Hanna örök is nagyon tetszett. Addig is, amíg (újra :)) kézbe kerülnek a kötetek, íme tíz érdekesség az írónőről!

viki-konyvei

A kép forrása: Deszy könyvajánlója

# 01. Bizony, tetszik vagy sem, véget ért a nyár. No de mit hagyott ki Viki a forró hónapok alatt?Kajakozás, túrázás a TV-toronyhoz, piknik a völgyben, vízi csúszdázás, felszíni búvárkodás, még több fagyizás, biciklizés, motorozás, lovaglás” – sorolta Ask.fm-en.

# 02. Egy regény megszületése bizony nehéz folyamat, Viki elárulta, hogy mi az ő módszere! „Mindig készítek vázlatot vagy jegyzetet. Mikor még csak gondolkodok rajta, akkor szavakat írok le, jeleneteket, amik a hétköznapi cselekvések közben eszembe jutnak (zenehallgatás, séta, beszélgetés). Aztán később ezeket sorrendbe teszem és fejezetenként szétválogatom. Így összeáll egy kezdetleges szerkezet, amit tovább csiszolgatok. A főbb pontokat előre kidolgozom, de az apróbb dolgokat (például humor a párbeszéd közben vagy irónia) mindig írás közben találom ki.

geli-tea

# 03. Íme, három dolog, aminek Viki szerint nem szabadna létezni a világon: „Reggelnek tea nélkül, ebédnek desszert nélkül és estének könyvolvasás nélkül” Mélyen egyetértek!

# 04. Kezeket fel, ki ne gondolkodott volna el azon, hogy mivel töltené az időt, ha teszem azt egy lakatlan szigeten ragadna. Viki válasza egészen lenyűgöző: „Olvasnék. Ha nem lenne nálam könyv, akkor írnék egyet, hogy legyen mit olvasni” Halkan jegyzem meg, szívesen elolvasnám azt a könyvet ;)

# 05. Emlékeztek még az első munkára, amiért fizettek is? Viki íróként igazán menő elsőt tudhat magáénak! „Egy meseíró pályázaton nyertem és ott pénzjutalom volt az első díj. Nagyon büszke voltam rá :-)” Ki ne lett volna az? Pláne, hogy gyerekként nyerte! Gratula!

zakaly-viktoria-02

# 06. Önismeret. Az egyik legfontosabb dolog a világon, és ez az íróknál sincs másként. Arra a kérdésre, hogy mit bán a leginkább, Viki így válaszolt: „Hogy határozatlan vagyok, és nem hiszek önmagamban. Hogy mindig magamban keresem a hibát, ha mások bántanak. Hogy tucatnyi barát és ismerős után még mindig rossz emberismerő vagyok, és hogy képtelen vagyok megbocsátani, bármennyire is szeretnék. Hogy makacs vagyok és türelmetlen, túlságosan naiv és hihetetlenül szertelen. Hogy néha megbántok olyanokat, akik valójában a legjobbat akarják nekem és szeretnek.

# 07. Könyveiben meglehetősen sok gyönyörű vers szerepelt. Adott is a kérdés, lesz-e verses kötet. Erre így felelt: „Elsősorban írónak tartom magam, nem költőnek. Szeretem a verseimet, de azóta nem írtam, nem véletlenül. Nekem a próza a terepem, ott érzem magam otthon.

Jonathan Crombie

# 08. Kinek ne lenne gyerekkori kedvence? Viki igazán szomorú bejegyzést írt, amikor az ő kedvence, Gilbert az Anne sorozatból elhunyt :(

# 09. Mi látható az írónő könyvespolcán? Csak kérni kellett, és elárulta. Sőt, még képekkel is illusztrálta! Klikk a posztért!

# 10. Ki ne gondolkodott már volna el azon, hogy a fiúk miért mondják ki oly ritkán, hogy “szeretlek”. Attól még érezheti ezt? Viki gondolatai e-téma kapcsán is aranyat érnek! „Sok fiú nem szereti kimondani azt a bizonyos szót. De attól még érezhetik. Egyszerűen csak, amíg az ember fiatal és tapasztalatlan, nem biztos az érzéseiben, honnan is tudná, hogy szerelmes, ha még soha nem volt az előtte? De mindig azzal a lánnyal akar lenni, mindig rá gondol, mindig a mosolyát látja maga előtt és nem érdekli a többi lány. Szépen, lassan rájön, hogy mi is ez az érzés. Aztán később, amikor már idősebbek lesznek, rájönnek, hogy nem kell félni a szótól sem :-)

zakaly-viktoria-01

ZAKÁLY VIKTÓRIA – SZÍVRITMUSZAVAR – BLOGTURNÉ

[restabs alignment=”osc-tabs-left” responsive=”false”] [restab title=”A blogturnéról” active=”active”]

szivritmi

[/restab] [restab title=”Nyereményjáték“]

Megvan még a gesztenye, igaz? Az jó, mert most elárasztunk titeket gesztenyékkel, Ti meg győzhetitek számolni. De megéri, hiszen tiétek lehet a könyv egy példánya!
Minden állomáson találtok szavakat, amelyek linkelve vannak – a linkek pedig GESZTENYÉS LINKEKHEZ VEZETNEK. Nincs is más dolgotok, mint megszámolni az egyes állomásokon található gesztenyéket, és beírni a Rafflecopter adott sorába – a végén plusz pontért pedig az összes elgurult gesztenye számára is kíváncsiak vagyunk. Nehezítés: egy állomáson több linkelt szót is találhattok, és akár még az is előfordulhat, hogy valakinek nem jutott egy se. (Biztos messze lakik a gesztenyefáktól.)

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyertest e-mailben értesítjük, és 72 órán belül várjuk a visszajelzést, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

[/restab] [restab title=”További állomások“]

09.04. – CBooks
09.06. – Media Addict
09.08. – Szembetűnő

[/restab][/restabs]

2681 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok
Share.



2 hozzászólás

Leave A Reply