Filmkritika: Teen Beach 2 – Tengerparti tinimozi 2

1

Megadtam az esélyt. Továbbra is hinni akartam, hogy a Disney Channel képes összerakni egy épkézláb musicalt, és tudja ugyanazt a minőséget produkálni, mint a High School Musical és a Camp Rock idején. Lehet, hogy meg is tette. Lehet, hogy csak én nőttem már ki nagyon a célközönségből. És még így is jobban tetszett ez a rész, mint az előző.

tengerparti-tinimozi-02

A Tengerparti Tinimozi 2 ott kezdődik, hogy Brady és Mack jól elvannak, de életükben először járnak majd közösen iskolába és félnek, hogy a különböző személyiségeik miatt ez gond lehet a párkapcsolatuk során. Ezt úgy igyekeztek a készítők erőltetni, hogy Brady túlontúl laza, Mack pedig a stréberek strébe. Nagyon hiteles…

ROSS LYNCH, MAIA MITCHELL, GRACE PHIPPS, GARRETT CLAYTON, RAYMOND CHAM, JR.

A filmben sincs minden rendben, Lela egyre kevésbé bírja a ’60-as évek világát, azt, hogy nőként elnyomják őt a kor követelményei miatt. Így hát fellázad, eljön Mack után, elkíséri Tanner és napjainkban találják magukat. Megpróbálnak beilleszkedni, táncolnak, énekelnek, eközben a film világa szétesik, mert eltűntek a főszereplői, és idővel Leláék is eltűnhetnek, ha nem térnek vissza a filmbe. Ennyi a sztori.

tengerparti-tinimozi-03

A legnagyobb pozitívum továbbra is a női egyenjogúság iránti kiállás a király koreográfia. Most is eszméletlen táncokat nyomtak le a srácok. Sokszor csak leesett az állam, különösen amikor sokan vettek részt a táncban. A Gotta Be Me és a Twist Your Frown Upside Down táncai egészen lenyűgöztek. A dalok nem voltak a legjobbak. Gyengének éreztem őket, kevésbé slágergyanúsnak. Szomorú, hogy az előző részből megismételt Falling For Ya volt a film legjobb dala a Gotta Be Me mellett.

tengerparti-tinimozi-lela

Lela karakterét nagyon szerettem, mert általa megjelent a női egyenjogúság. Örültem, hogy a film erősen kihangsúlyozta ezt, és megmutatta a lehető legbanálisabb módon, hogy minden lánynak ki kell állnia magáért és elérhetik az álmaikat. Ne feledjük, a célközönség a tinik voltak, így az egyértelmű közlésmód jól is jött, és remekül átjött ez a fontos üzenet. Remélem a célközönség nem tartotta olyan erőltetettnek.

GARRETT CLAYTON

Sok ponton megmosolyogtatott a film, ez leginkább Bradynek és Lelának volt köszönhető. Tanner viszont rémesen idegesített. Azok a vigyorgások, a kínos kacajok és az egész jelenség… Nagyon nehéz volt elhinnem, hogy Tanner a lányokat szereti, mert egyértelműen meleg karakterként volt ábrázolva, a lehető legsztereotípabb melegként. Csak a sztori szerint a lányokat szereti. Sajnálom, hogy nem vállalta be a Disney Channel az igazat, hiszen a karakter – és Garrett Clayton arca is – üvölt, hogy kibújhasson a szekrényből. Talán egy harmadik részben?

tengerparti-tinimozi-brady-mack

Mindent egybevéve nem volt ez a film annyira rossz, de lehetett volna sokkal jobb is. Ha egy kicsit jobb dalokat választanak, akkor nem csak a koreográfia és egy jó üzenet vitte volna előre a filmet, meg az a néhány jó poén. Nem is értem, hogy pont a Disney Channel nem tudott jó dalokat legyártani, bezzeg a Hannah Montana összes részében ment a jó dal gyártás, itt meg egy film terjedelemben sem jött össze? Ó, még azt ki kell emelni, hogy szerettem Maia Mitchell, Ross Lynch és Maia Mitchell játékát. Öröm volt látni őket a képernyőn.

4822 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



1 hozzászólás

Leave A Reply