close
Könyvkritika

Könyvkritika: Beate Teresa Hanika – Soha senkinek

soha-senkinek-konyvEz volt életem egyik legemlékezetesebb könyve. Bátran jelentem ezt ki, a Soha senkinek ugyanis minden tekintetében tökéletes olvasmány, amiben abszolúte semmi hiba nincs. Elgondolkodtat és egyben elborzaszt a cselekménye, miközben a regényt alapvetően jellemző sötét hangulatba itt-ott némi vidámságot is csempészett a szerző. Szeretem, amikor felültetnek egy érzelmi hullámvasútra, különösen ha olyan magabiztosan vezetnek az utamon, ahogyan Beate Teresa Hanika tette.

A könyv főhőse a tizenhárom éves Malvilna, akit szörnyű terror ér, méghozzá folyamatosan. A családon belüli erőszak egyik, ha nem a legundorítóbb formájában jelentkezik: a lányt folyamatosan molesztálja a nagyapja. Malvina egyre kevésbé képes ezt elviselni, különösen amikor legjobb barátnője, Lizzy elutazik a tavaszi szünetben, így egyedül marad. A családja nem érti meg, csak azt látják rajta, hogy “dacos”, és ezt a tinikorra fogják, hiába utalgat a lány elég erőteljesen arra, mit művel vele a nagyapja…

soha-senkinek-malvina

Ha az ember pedofíliáról olvas, akarva-akaratlanul is mellbe csapja a dolog. Nem is igazán lehet elképzelni annál szörnyűbbet, mint amikor egy kis gyereket fogdos, erőszakol meg egy felnőtt ember. Leginkább azért, mert ez nem “csak” fizikai, hanem sokkal inkább lelki terror. Az áldozat együtt él a titokkal, ami feszíti a torkát, amiről beszélni akar, amitől meg akar szabadulni, mégsem teheti meg, hiszen fél a szégyentől és a megaláztatástól. (Pedig pont, hogy neki nem kéne szégyellnie magát) És persze attól is, hogy nem hisznek majd neki. Mindezen állapotokat tökéletesen bemutatta a Soha senkinek.

Malvilna a végletekig hiteles karakter, a narrációjából pedig száz százalékig elhittem, hogy mit él át egy kislány, akit már gyerekkorától kezdve szexuálisan zaklatnak. Szörnyű még a gondolat is, sok helyen annyira sajnáltam szegényt, hogy legszívesebben belebújtam volna a lapok közé, hogy a lány teljes családja megkapja azt, amit érdemel. Még belegondolni is rossz abba, hogy amiről a könyv szól, az nem fikció, hanem a valóság. Ma is vannak olyan gyerekek, akiket azok fogdosnak és terrorizálnak, akiknek szeretnie és óvnia kellene őket.

Olvasás közben legjobban Malvina családjára haragudtam. Félreértés ne essék, nagyapót is alaposan fejbe kellett volna vágni a péklapáttal, de a lány közvetlen környezetének a hozzáállása is rendkívül dühítő volt. Malvina többször is tudtukra adta, hogy nem akar a nagyapjához menni, mert a férfi megcsókolta őt. “Megcsókolt” – szegény csak ennyit tudott kinyögni, vallomásait kínos csend követte, majd az édesapja ráripakodott, hogy ne beszéljen bolondságokat és ne hagyja cserben a nagyapját. Azokban a pillanatokban ugyanolyan dühös és elkeseredett lettem, mint Malvina. Hogy lehet az, hogy nem tudnak olvasni a jelekből, miért nem hisznek a gyereknek? Bele se akarok gondolni abba, hogy a valóságban is előfordul ugyanez.

A visszaemlékezések során megismerhettük Malvina nagyanyját is. Na őt is sikerült hamar megutálnom, amikor kiderült, hogy az asszony tudta, mit csinál a férje, mégsem védte meg az unokáját. Sőt, még a férfi karjaiba lökte, csak hogy neki ne kelljen szenvednie a férje ütéseitől. Hát milyen ember az ilyen? A nagyapót pedig hú, mennyire haragudtam az öregre. Hogy a fenébe tehet ilyet a lánnyal? Pláne amikor a végén zsarolta, fenyegette, és folyamatosan bántotta a lányt. Együtt remegtem és rettegtem Malvinával együtt olvasás közben…

sad_child

Szerencsére azért jó dolgok is történtek Malvinával, ezek voltak a Soha senkinek azon pontjai, amikor mosolyogni tudtam. A barátságának a leírása, a közös emlékek az elhagyatott villában Lizzyvel igazán megnevettettek, jó volt látni, hogy a sok rossz ellenére Malvina életében ott van a jó is, csak nem a család ad neki szeretetet és boldogságot, hanem a barátnője. Amikor megjelent Zakó, és úgy tűnt érdeklődik a lány iránt, ezerrel elkezdtem drukkolni, hogy történjen végre valami igazán jó is.

Értékelés: 10/10

Ez a könyv egy érzelmi hullámvasút. Nem csoda, hiszen pedofíliával foglalkozik, és egy olyan diszfunkcionális családot mutat be, ahol a tizenhárom éves hősnőnek egyedül kell megbírkóznia a fájdalmával, kiállnia önmagáért és elmondani végre egy olyan embernek a dolgokat, aki segíthet rajta, ha már a családtagjai nem teszik. Olvasás közben maximálisan átéltem Malvina lelki állapotát, vele együtt nevettem, vagy sírtam, miközben ezerrel drukkoltam, hogy nagyapó haljon végre meg, vagy kapja meg a végső büntetését, Malvina pedig azt az életet, amit megérdemel.

Kinek ajánlom elolvasásra? Olyan szívesen írnám, hogy mindenkinek, de ez egy nehéz, és érzelmileg felkavaró olvasmány. A nagyon érzékeny lelkűeknek nem feltétlenül ajánlom. Viszont, ha valaki fel tud ülni egy érzelmi hullámvasútra, akkor kortól és nemtől függetlenül tegye meg. Sose tudhatjuk mikor szorul valaki segítségre a környezetünkben, így a könyv segíthet felfedni a jeleket, ha pedig netán valaki úgy szenvedne, ahogy Malvina, erőt adhat neki az ő története. Egy biztos, ez egy hiánypótló könyv!

3655 <- Az összes oldalletöltés 3 <- A mai adatok
Tags : Móra KönyvkiadóTabu könyvek

4 hozzászólás

  1. Ez a könyv a legjobb barátnőmről szól komolyan. Pont ezeket élte át Ő is kisiskolás korában. Elsőtől 8-ig elválaszthatatlanok voltunk, együtt játszottunk, egymás mellett ültünk a padban, de akkor még nem tudtam. Talán pár éve tudom, hogy a papája pont ezeket tette vele akkor. Teljesen kiakadtam. Azóta nem volt ember a szememben a papája. Már nem él és sajnos nem is lett semmilyen következménye, pedig itt is tudott róla a mama is :(
    Az ilyen gyerekek egész életükre meglesznek sebezve. Nagyon nagy csapás ez. Kár, hogy sok esetben nem hiszik ez ezt a gyerekeknek amikor elakarják mondani. Pedig a gyerek általában nem hazudik.

    1. Annyira sajnálom, hogy ez megtörténhetett a barátnőddel :( Remélem ő is elolvassa ezt a könyvet, hátha segít neki feldolgozni az eseményeket.

  2. Elolvastam, az összefoglalódat követően. Megrázó volt, de nem annyira, mint gondoltam. Vélhetően azért, mert Torey Hayden könyvein (Egy gyerek, Szellemlány) szocializálódtam, ami a gyermekbántalmazást, gyerekmolesztálást illeti, és ezt követően már csak a Beszélnünk kell Kevinről c. könyvön bírtam kiakadni a szülői magatartásformákon.
    A Soha, senkinek nem rossz könyv, de ebben a kategóriában vannak a brutalitás fokait még keményebben feltárók, és sajnos, az is a valóság. Amelyről olyan sokan egyáltalán nem vesznek tudomást.

Leave a Response