Főoldal Hírek A dal 2015: Spoon, Boggie, Mujahid és Szabó a döntőben!

A dal 2015: Spoon, Boggie, Mujahid és Szabó a döntőben!

1
Oszd meg!

Ma este volt A Dal 2015 első középdöntője. Eseménydús estét zártunk, sok remek előadóval. A műsor is sokat fejlődött, és remek hír, hogy a zsűri immáron egyszerre pontoz, így az “XY-t a döntőben szeretném látni, ezért nyomok tíz pontot” elv már nem érvényesülhet, még Rákaynál sem. Csilla ugyan bakizott egy hatalmasat, de azért ez még beleférhet. Pöpec este volt ez.

a-dal-2015-donto

A fellépő kilenc előadóból három a zsűri és a nézői applikációk pontok alapján jutott tovább, ők Szabó Ádám, CSemer Boglárka “Boggie” és Mujahid Zoli. Ezután következett a nézői sms szavazás, ahol a Spoon diadalmaskodott. Így ők a február 28-án megtartandó döntő első négy résztvevője.

Jövőhéten ismét lesz A Dal középdöntő, hiszen a döntőből még négy hely kiadó. Természetesen Élő Blog ismét lesz, tartsatok velem.

Alább pedig meghallgathatjátok a négy továbbjutó dalt. Ezek a videók még az elődöntőkből származnak, minimális változtatások – például a Spoonnál – vannak. Kimaradt például a nagyon hangulatos széken üldögélős rész. További infók a ma estéről az Élő blogon!

1 hozzászólás

  1. Na, meghallgattam Szabó Ádám dalát. Jó-jó, de azért nem az az “ide-nekem-de-most-azonnal” életérzés :) Mondjuk jó a közepén a lassú résznél, amikor olyan extrásabb hangszerek/hangzások vannak benne, az ott klasszul feldobja.
    Mindenesetre köszi, hogy kitetted, így nyomoznom sem kellett érte :)

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here