Ansel Elgort Interjú: „Nem akarok fasszá válni”

1

„Vannak emberek, akiknek számít az, amit csinálok, törődnek vele folyamatosan, és ez az ami, igazán különlegessé teszi az egészet”Ansel Elgort

~ Az interjút fordította: Suxel ~

ansel_elgort_interju_04

02-sor

Mielőtt megkapta volna a Carrie főszerepét, Ansel Elgort csak egy volt a sok kis színházi színész közül, aki a nagy áttörésre várt. Mostanra pedig a híres divatfotós, Arthur Elgort fia elmondhatja, hogy főszerepet játszott több nagyszabású mozifilmben is.

Ansel New Yorkban nevelkedett, balett-táncosnak és színművésznek tanult, és a részben zenei producer fiatalember szerepelt Jason Reitman Men, Women & Children című alkotásában is.

02-sor

– Mikor döntötted el, hogy színész akarsz lenni?
Több szerettem volna mindig is lenni: egy előadóművész. Az Amerikai Balett Iskolába jártam, s ekkor szerepeltem a Diótörőben, melyet a Lincoln Centerben adtunk elő. Életem első fellépése volt 3000 ember előtt és imádtam.

– Hogyan jutottál az első filmszerepig?
A Carrievel jutottam el odáig, hét meghallgatáson vettem részt, hogy megkapjam. Sohasem forgattam ezelőtt mozifilmet, s ők biztosra akartak menni, hogy nem tesznek velem rossz lóra. Nem hibáztatom őket ezért.

ansel_elgort_interju_02

– Mivel magyarázod, hogy ennyire komoly szerepek találtak meg már a karriered kezdeti szakaszában?
Még az ügynökeim, és tulajdonképpen senki sem gondolta, hogy megkaphatom ezeket a szerepeket. Soha nem láttak senkit sem, aki ilyen könnyedén vette volna az akadályokat. Szerintem az vezetett el idáig, hogy rengeteget voltam a színpadon. Fellépésekre jártam és keményen dolgoztam, sok energiát fektettem bele, megállás nélkül éveken keresztül. Tizenhat évesen írtam alá a szerződésem a menedzseremmel, de megmondtam előre hogy, el akarom végezni a középiskolát és be akarom fejezni a képzéseket.

– Mi az, ami zavaró tud lenni a hirtelen jött nagy sikerben?
Nincs időm nyugodtan ücsörögni a lakásomban és nyomatni a Call of Dutyt. Épphogy Brooklynba költöztem, lakást béreltem, de állandóan úton vagyok. Remélem lesz egy kis szusszanásom – végül is csak 20 éves vagyok.

– Milyen fajta karriert szeretnél befutni?
Még több filmben akarok szerepelni, mindeközben pedig sok időt szeretnék fordítani az Ansolora is, aki az én zenei alteregóm a DJ munkáim során.

ansel_elgort_interju_03

– Mi volt a legemlékezetesebb pillanatod eddig Hollywoodban?
Részt vettem a Golden Globe partyn, amelyet a Creative Artist Agency (Kreatív Művészügynökség) szervezett. Hihetetlen volt akkor, hogy egy olyan partira tartok éppen, amin a legnagyobb sztárok hemzsegnek, és ők vannak többen, s nem a hétköznapi emberek. Furcsa tapasztalat volt számomra, mivel nem láttam értelmét annak, mit keresek én egy olyan partin, ahol a táncparkett ördögei Jennifer Lopez, Sandra Bullock, P.Diddy és Michael Fassbender.

– Két nagy mozifilmet is forgattál. Felkészültél a vele járó hírnévre?
Nem, igazság szerint nem. Próbálom az életem a normális kerékvágásban tartani, amennyire csak tudom. Biztosan meg fog amúgy változni, de nem akarok fasszá válni, de ezt te is gondolhatod. Azért azt is remélem, hogy tisztelik majd egy kicsit az emberek a magánéletem. Most is vannak szenvedélyes rajongóim – akárcsak egy művésznek -, tehát vannak emberek, akiknek számít az, amit csinálok, törődnek vele folyamatosan, és ez az ami, igazán különlegessé teszi az egészet.

Fordította: Suxel

ansel_elgort_interju_01

2441 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok
Share.



1 hozzászólás

Leave A Reply